A gépeket szállító Albacomp és az Intel közös nyilatkozatában úgy fogalmazott, a laptopok bevezetése hatalmas áttörés a magyar oktatásban: idén ősszel több mint száz intézmény kezdheti meg a tanévet a Classmate PC-vel, mellyel az iskolák nemzetközileg elfogadott oktatási platformot biztosíthatnak diákjaiknak. Az apró számítógépeket és a hozzájuk kapcsolódó oktatási módszertant Közép-Kelet-Európában Magyarországon vezetik be elsőként az oktatásban (a Classmate PC hazai kísérleti bevezetéséről szóló írásunk itt olvasható.)
„A kormányzati vezetők felismerték, hogy sokkal többre van szükség, mint egyszerűen csak PC-kkel ellátni a tanulókat. A programban a diákok életkorának megfelelő tartalmat kell a kor technológiai színvonalán nyújtani, nem megfeledkezve a tanári továbbképzésről és a nagy sebességű internet-hozzáférésről, melyek az alapokat nyújtják a XXI. századi készségek fejlesztéséhez” – mondta Gacsal József, az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatója.
„Az Albacomp teljes összetettségében kezeli a Classmate PC bevezetésének kérdését. Fontos számunkra, hogy az ügyfeleink valós használatba tudják venni az eszközöket, ezért a technikai támogatáson túl a tanárok felkészítésével is foglakoznunk kell. A Classmate PC csak egy eszköz, mely képzés és megfelelően kialakított környezet nélkül az is marad” – fejtette ki a cég üzletpolitikáját Minárovits János, az Albacomp vezérigazgatója.
A magyar kormány – a közép-európai régióban elsőként – 2007 őszén írt alá szándéknyilatkozatot arról, hogy Intel World Ahead program egyes oktatási projektjeit a hazai alap- és középfokú oktatásban bevezetik. A megállapodás három programot érintett: az Intel Teach tanárképző projektet, amely a pedagógusokat segíti abban, hogy megértsék, mikor, miként és hol használhatják fel a technológiai eszközöket az osztálytermekben; az Intel Classmate PC programot, egy olyan iskolai számítógép bevezetését, amelyet kifejezetten a diákok igényeihez szabtak, valamint az Intel skoool Learning and Teaching technológiát, ami egy online oktatási erőforrásnak feleltethető meg.
Magyarországon már a honosított tanulói laptopok kerültek az intézményekbe, magyar billentyűzettel, magyar nyelvű osztályfelügyeleti szoftverekkel, valamint a telepítéshez és a bevezetéshez szükséges segédletekkel. Az Intel nagy hangsúlyt fektetett a tanári tananyagok elkészítésére, ezzel is segítve a tanárok felkészülését az új helyzetre. Az Albacomp oktatási üzletágával együttműködve pedig kiemelten kezelik a laptopok bevezetését és használatát segítő tanári képzéseket.
Hirdetés
Háromezer Classmate PC-vel indul az új tanév
- Írta: IT café
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
Számítógép és pedagógus: látványos a haladás
Országos felmérés készült a középiskolai tanárok számítógép-használati szokásairól.
Társadalom 7
-
Itt a valódi duplaképernyős laptop
A Gscreen Computers két, 15 collos összecsúsztatható monitort fabrikált rá egyedi kivitelezésű notebookjára.
Tech 24
-
Megjelent az „igazi” százdolláros laptop
A „kicsi, lassú, de elég”, a minimális igényeket kiszolgálni igyekvő laptopot a fejlődő országokba szánják.
Tech 17
-
Elégedett az Albacomp
A székesfehérvári informatikai vállalat első negyedéve a várakozásoknak megfelelően alakult.
Mérleg 2
Előzmények
-
Valami újat talál ki az Intel és a Nokia
A két vállalat hosszú távú szövetséget kötött egy új termékkategória kifejlesztésére. A tervek egyelőre homályosak.
Mérleg 13
-
Egymilliárd eurós büntetés az Intelnek
Az EB szerint a vállalat visszaélt piaci erőfölényével, és megpróbálta kiszorítani riválisát a piacról. A bírság rekord a testület történetében.
Mérleg 81
-
„A Classmate PC óriási lehetőség Magyarországnak”
Az Intel az iskolákba szánt PC-kkel kapcsolatos eredményekről, tapasztalatokról és tanulságokról beszélt.
Társadalom 39
-
Az Intel nekiment az AMD-nek
Várható volt, hogy a GlobalFoundries megalakítását nem nézi tétlenül a rivális. Leányvállalat, vagy sem? – ez itt a kérdés.
Mérleg 66
Percről percre
gp Ha a tavak és tengerek tele vannak olajfoltokkal, hát valakinek gyorsan el kell azokat takarítania. Kis hajónk fedélzetén mi fogjuk ezt megtenni, az állatvilág legnagyobb örömére!
ma Szimpatikus külső, szegényes hardver, kellemes ár és plecsni.
ma Még az MWC-n találkoztunk a dél-koreai startuppal, akik ecsetet csinálnak táblagépekhez és telefonokhoz. Kipróbáltunk ezek közül kettőt.
gp A Studio Tolima első játékában egy kutyussal próbálunk hazajutni egy vadászokkal teli erdőből, de vajon vizuális történetmesélése elég ahhoz, hogy érdekes és maradandó legyen?
ma Nincs benne semmi kiemelkedő, nem is ez a legjobb ár-érték arányú készülék, de megvannak benne az alapok, hogy elégedett legyen vele a vásárló.
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- Okos Otthon / Smart Home
- Húsz százalékot ver az 5060 Ti elődjére?
- Hálózati / IP kamera
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Xbox tulajok OFF topicja
- Videó stream letöltése
- Renault, Dacia topik
- LEGO klub
- Zoli0726: 4670K delid: megérte
- További aktív témák...