Hirdetés

A Huawei alkalmazásfejlesztő innovációs központot nyit Magyarországon

A Huaweit a magyar kormány már évek óta kiemelt partnerként kezeli. 2011-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2012-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium írt alá szándéknyilatkozatot a kínai vállalattal az addig tesztüzemben működő, gyártást és logisztikát magában foglaló Európai Ellátó Központ véglegesítéséről és bővítéséről. 2013-ban pedig stratégiai megállapodás is született a kormány és a Huawei között.

A megállapodások értelmében a társaság 2013-ban 2500 fő foglalkoztatatását biztosította, raktárterülete 30 ezer négyzetméterre nőtt. Ugyanebben az évben a Huawei a magyarországi piacra hozta a kínai rézhuzal- és kábelgyártó Shenzhen Comlink vállalatot, amely 2013 márciusában indította el a termelését Budapesten.

A vállalat és a kormány ma újabb szándéknyilatkozatot írt alá Pekingben, melyben a Huawei vállalta, hogy az Európai Ellátó Központban növeli gyártókapacitását, és megkezdi az SMT, azaz félkész termékek előállítását, és létrehoz Magyarországon egy szoftveralkalmazással és szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozó innovációs központot, ami az internetalapú televíziózás (IPTV) új területeinek kutatásával is foglalkozni fog.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a fentiekért cserébe vállalta, hogy a Huawei számára támogatást nyújt a vállalat magyarországi tevékenységének bővüléséhez, és igyekszik segíteni az ehhez biztosítható adókedvezményeket, pénzügyi támogatást és a megfelelő munkaerőhöz való hozzáférést.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények