A Sun Microsystems nagyjából 500 millió dollárt költött Solaris operációs rendszere legújabb verziójának fejlesztésére, a szoftvert mégis ingyenesen bocsátja a felhasználók rendelkezésére. A vállalat reményei szerint a stratégia nem csupán új híveket toboroz majd a rendszer számára, hanem fejlesztőket is. Egyedül a terméktámogatásért kell majd fizetni – ezt a szolgáltatást általában a Sun által megcélzott vállalatok veszik igénybe.
A Sun elnök-vezérigazgatója szerint a piaci térhódításra számos módszer kínálkozik. „A Hewlett-Packard olcsón adja nyomtatóit, és rengeteg pénzt keres a patronokon; a Gillette osztogatja a borotvát, és sok pénzt keres a pengéken” – mondta Scott McNealy.
A Solaris korábbi verziói több száz – de a számítógépes rendszer felépítésétől függően akár több ezer – dollárba kerültek. Az ingyenes Solaris 10 – melyet a vállalat ma mutat be, de csak januártól forgalmaz – közel 600 újítást tartalmaz, és fut a Sun, az Intel és az AMD processzorain is – beleértve a 64 bites Opteron chipeket is.
A Solaris 10-ben sokan a Linux versenytársát látják. Elemzők szerint a Sun viszonya a nyílt forrású rendszerhez zavaróan ellentmondásos: miközben a jövő operációs rendszereként felkarolják, komoly riválist is látnak benne, ez a kettős üzenet pedig olyan benyomást kelt, mintha a vállalat nem tudná, mit is akar.
A Sun egyébként korábban azt ígérte, hogy megnyitja a Solaris forráskódját, ám hogy erre mikor kerül sor, egyelőre nem tudni. A Solaris 10-en módosítás vagy újrafordítás nélkül futtathatók a Linuxra írt programok.
Ingyenes Solarisszal hódítana a Sun
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Sun Microsystems
Azóta történt
-
Interjú Hegedüs Gáborral
Nem szakmája, de ért az informatika nyelvén a Sun Microsystems Kft. új ügyvezető igazgatója.
Mérleg 3
-
Pingvin az irodában
A vállalatoknál könnyen kezelhető, hosszú távon használható szoftverekre van szükség.
Szoftver 44
-
2005 az áttörés éve lesz a 32/64 bites szervereknél
Jövőre az amerikai vállalatok 81%-a tervezi 32/64 bites szerverek beszerzését.
Tech 0
-
A Sun felszabadította a Solarist
Az OpenSolaris projekt több mint másfél ezer Sun-szabadalommal gazdálkodhat.
Szoftver 3
Előzmények
-
A Sunnal szövetkezett a Phantom
A szervergyártó infrastruktúrájára épül a titokzatos konzol hálózati játékboltja.
Tech 0
-
Frissült a Java platform
A J2SE 5.0 több mint száz új funkciót kínál a Java-fejlesztőknek
Szoftver 0
Percről percre
ph A Q1 HE után megérkezett a Keychron újabb mágneses kapcsolós billentyűzete, amely vonzó ajánlat lehet a középkategóriában.
gp Mit tud az a játék, ami már a korai hozzáférése alatt is képes volt elszipkázni a játékosokat a Diablo 4-től?
ma Tudását tekintve nem sokat változott az elődmodellhez képest, a nagy hangsúlyt a kitartásra és az ellenállásra helyezték a gyártónál.
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest