Bezárják a kriptopénzekkel kereskedők számláit az indiai bankok

A kriptopénzek ellen kampányol az indiai jegybank, eközben a helyi bankok már el is kezdték befagyasztani azok számláit, akik kriptomegoldásokkal kereskedtek.

Formálisan ugyan nem tiltotta be a kriptopénzeket és egyéb kriptotermékeket India, ugyanakkor a jegybankja kampányt hirdetett ezek ellen, a helyi bankok pedig elkezdtek lecsapni a kriptovalutákra és kriptotőzsdékre.

Az indiai jegybank arra sürgette az intézményeket és hitelezőket, hogy szakítsák meg a kapcsolatot a kriptotőzsdékkel és azok kereskedőivel, ugyanis túlságosan virágzik a súlyosan spekulatív piac.

A jelentések szerint India továbbra is törvényben tervezi betiltani a kriptopénzeket, és mindent megbüntet majd, aki kapcsolatba kerül ezekkel. Konkrétumok nincsenek, ezért a befektetők bizonytalanok.

A hatóságok kisebb fennakadások után azonban úgy tűnik, hogy folytatják a kriptopiaccal való leszámolást, hiába ömlik a rendszerbe minden nap több ezer új felhasználó. Indiában több mint 10 millió kriptobefektető van, több mint 1,36 milliárd dollárnyi befektetéssel – ezek nem hivatalos becslések. A hatóságok szerint rengeteg pénz visznek így ki az országból, és sokan használják ezeket a megoldásokat pénzmosásra.

A napokban több indiai bank arra kérte a partnereit, hogy állítsanak le minden kriptopénzzel kapcsolatos fizetést és tranzakciót. Nevük elhallgatását kérő források szerint senki nem akar szembekerülni a hatóságokkal, a jegybank pedig többször hangoztatta már, hogy nincs odáig a digitális valutákért, amelyek a pénzügyi stabilitásra is nagy fenyegetést jelentenek.

A kriptotőzsdék gőzerővel keresik az új üzleti partnereket, de az ezeket kiszolgáló pénzügyi hálózat úgy tűnik, elkezdett kihátrálni a piac mögül.

Pár napja még arról lehetett hallani, hogy sorra hátrálnak majd ki az indiai bankok és pénzintézetek a kriptomegoldások mögül, majd a folyamat be is indult.

A jelentések szerint az indiai bankok elkezdtek lecsapni a kriptopénzekre és kriptotőzsdékre, a kereskedők arról kapnak értesítést, hogy a bankok bezárták a számláikat. A kriptoplatformoknál pedig már folyamatos gondok vannak a banki átutalásokkal.

Egyes szakemberek szerint ha ehhez hozzávesszük az Elon Musk tweetjei miatt elindult pánikhullámot és a várható amerikai szigorításokat, akkor a lavina akár megállíthatatlan is lehet a kriptoszektorban.

Azóta történt

Előzmények