Hirdetés

Az ipari robotok fele Kínában van

A fejlődés lenyűgöző: 2012-ben még 15 ipari robot jutott 10 ezer munkavállalóra, ma már 246.

A Nemzetközi Robotikai Szövetség (International Federation of Robotics – IFR) nemrég tette közzé legfrissebb jelentését, és ebben az szerepel, hogy jelenleg Kínában van a világ ipari robotjainak mintegy fele, és a robottelepítések száma folyamatosan nő.

Hirdetés

Az IFR felhívja arra a figyelmet, hogy Kína már nyolc éve világelső az évente üzembe helyezett ipari robotok számát tekintve, ám a 2021-es év különösen kiemelkedő volt: a 243 ezer új rendszer telepítése mintegy 44 százalékos növekedés az előző évhez képest, és így érték el az ötven százalékot meghaladó arányt globálisan.

IFR
[+]

A jelentésből kiderül, hogy Kínában minden iparágra jellemző a fokozódó robotizáció, de az élen a villamosipari és elektronikai gyártás áll, ezen belül is kiemelkedő mértékben ugrott meg az elektromosjármű-gyártás robotizálása: e területen 2021-ben az előző évhez képest 89 százalékos növekedést produkáltak a frissen telepített 50 700 rendszerrel.

A dinamikus növekedés mögött – mint Kínában oly sok ipari területen – erőteljes állami támogatás is áll, ugyanis a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium célja, hogy Kína a világ első számú robottechnológiai országa legyen, és ezt szolgálja egy nagyszabású, erre az ágazatra fókuszáló ötéves fejlesztési terv, melyben pl. a szükséges oktatási háttér és szakképzés gőzerővel történő bővítése is szerepel.

Azóta történt

Előzmények

  • A nevető robot felé

    Kutatók próbálnak megtanítani egy robotot arra, hogy a megfelelő időben nevessen, ettől az emberek és a mesterségesintelligencia-rendszerek (MI-rendszerek) közti beszélgetések gördülékenyebbé tételét remélik.