Hirdetés

Gyűjt, sűrít, ráír, eltárol

Az IBM szakemberei még tovább tudták sűríteni a mágnesszalagon tárolható adatokat, amely reményeik szerint új virágzást hozhat a technológiának. A San Jose-i Almaden Kutatóintézetben dolgozó csapat négyzethüvelykenként 6,67 milliárd bit tárolását valósította meg, ami a jelenlegi kapacitás mintegy tizenötszöröse. A tároló filmbevonatot a Fuji mérnökei készítették Japánban.

Hirdetés

Az IBM szerint az eredmény azt jelzi, hogy a mágnesszalagos tárolás még nagy dolgokra hivatott. "A mágnesszalagos tárolás technológiája, amelyről sok ember azt gondolta, hogy idejétmúlt és nehézkes, a jelek szerint egyáltalán nem hervadt még el" – kommentálta a hírt a cég szóvivője, Mike Ross az AFP-nek.

Az új Fuji tárolóréteget egy különleges bárium-ferrit kristálybevonat védi. Az új alapanyag, kiegészülve az IBM zürichi laboratóriumában dolgozó szakemberek által kidolgozott adatolvasási eljárással, együttesen a korábbinál jóval nagyobb adatbiztonságot eredményez. Mire az új technológia öt éven belül kereskedelmi forgalomba kerülhet, a kapacitás már a négyzetinchenkénti 8 terabites határt fogja ostromolni. Ez azt jelenti, hogy egy fél VHS-kazetta méretű szalagos tárolóra nyolcmillió könyvnek megfelelő adat fog ráférni.

A piaci riválisok, elsősorban a Hitachi, jelenleg minden erejükkel a merőleges adatrögzítési eljárást alkalmazó tárolók fejlesztésére összpontosítanak, de ezek darabonkénti bekerülési költsége egyelőre a szalagos tárolókénál jóval nagyobb.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények