Hirdetés
Egy amerikai nyomtatószoftvereket terjesztő cég, a GreenPrint a napokban tett ingyenesen elérhetővé egy olyan programot, mellyel a vállalat ígérete szerint a használója jelentős megtakarításokat érhet el.
A GreenPrint World 1.0 kifejlesztését az a tapasztalat motiválta, hogy naponta milliószámra nyomtatnak ki a felhasználók – leginkább az internetről – fölösleges, értelmetlen, haszontalan oldalakat, néha hanyagságból, néha muszájból (mert időrabló lenne a dokumentumból egyenként kitörölgetni a fölöslegeseket), néha pedig tájékozatlanságból, mert a webes dokumentum szerkezete egész más papíron, mint a képernyőn. A cég által most felkínált szoftver ezeket a feltehetően hasznavehetetlen vagy nem igazán informatív dokumentumrészeket ismeri fel automatikusan, ezeket nem nyomtatja ki, így papírt, tintát, időt és áramot takarít meg.
A harmadik oldalt nem fogja kinyomtatni
A GreenPrint szerint – persze az ilyen termékajánlókat nem árt kritikával fogadni –, ha a szoftvert széles körben használnák, akkor évente 100 millió fával kevesebbet kellene kivágni, s a széndioxid-kibocsátás évi 300 millió tonnával csökkenne. Egy emberre lefordítva pedig: átlagosan évi 90 dollárral (kb. 15 ezer forint) és 1400 fölöslegesen elhasznált papírlappal csökkenthetjük a költségeket.
Kivettük a képeket, csak a szöveget fogja nyomtatni
A program telepítése után a konfigurálásnál adhatjuk meg, hogy milyen oldalakat hagyjon figyelmen kívül. Kérésre nem nyomtatja ki: a teljesen üres oldalakat, a csak fej és/vagy láblécet tartalmazó oldalakat, az x számú sornál kevesebbet tartalmazókat, amelyeken csak képek találhatóak, a duplumokat stb. De egyéb eszközök is a rendelkezésünkre állnak dokumentum egészét vagy az egyes oldalakt illetően: letilthatjuk a szöveges részek, illetve a képek kinyomtatását, valamint külön-külön is eltávolíthatunk oldalakat. Érdekes kiegészítője a jelentéskészítő funkció, ahol megadhatjuk, hogy egy kép vagy egy oldal ki nem nyomtatásával mennyit spóroltunk, s ezt a megtakarítást a szoftver összegzi és számon tartja.
A cég az ingyenes változatot a környezetvédelmi célok mellett arra is szánja, hogy a vállalatoknak szánt, kifinomultabb szoftveréhez kedvet csináljon.