Hirdetés

2017. augusztus 16., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Szoftver rovat

Teljesen megújult a böngészős Google Föld

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A legfontosabb újdonság, hogy most már teljes egészében webes alkalmazás lett, melyet a böngészőből közvetlenül lehet használni.

Bízvást mondhatni, hogy a Google Föld a vállalat egyik legsikeresebb projektjének bizonyult már indulásakor is, ám a folyamatos bővítések, kiegészítések lendülete az utóbbi években lanyhult, a legutóbbi főverzió, a 2014 októberében kiadott 8.0 is inkább apróbb javításokat tartalmazott, komoly változtatás nagyjából öt éve nem történt.

Hirdetés

Egészen eddig, ugyanis a hivatalos blogon ma jelentették be, hogy két év munkájának eredményeképp elérhetővé tették a 9.0-s változatot, amelynek a legalapvetőbb újdonsága, hogy a Google Föld nem önálló, letöltendő és telepítendő programként, illetve böngészős plug-inként érhető el, hanem teljes értékű webes alkalmazásként, melyet szimplán a böngészőből lehet használni, minden előkészület nélkül – igaz, egyelőre még csak a Chrome böngészőben működik ez a verzió, és a mobilosból is csak Androidra érhető el, az iOS-esre még várni kell.

És hát az is problémát jelenthet egyelőre, hogy a webes alkalmazás egyelőre még „butább”, mint az önálló szoftverként működő „klasszikus”, más fejlesztési úton futó desktop Google Earth, de az is igaz, hogy várható a bővítés, illetve az is, hogy ebben komoly munkával a mai igényekre optimalizált változatban megjelentek olyan újdonságok, melyek a korábbiakban nincsenek.

Tartalom- és funkcióbővítés

A leglátványosabb változás a felület letisztulása, áttekinthetőbb tétele, láthatóan a felhasználóbarát megoldásokat keresték: a korábbiakhoz képest egy kicsit mindent egyszerűbb megtalálni, sokkal inkább a legtöbbet keresett funkciókat emelték ki, leginkább a 3D-s tartalmak megjelenítését, a könnyű megoszthatóságot, a felhasználói tartalom előtérbe hozását.

Valószínűleg népszerű újítás lesz a keresőből már ismerős „Jó napod van?” funkció, mely véletlenszerűen viszi el a felhasználót a Föld különféle tájaira, melyről a térképen és az utcaképen kívül egyéb információkat (a dobókockával jelzett „knowledge card”) is felkínálnak.

Hasonlóan sikerre számíthat a kormánykerékkel jelzett „Utazó” („Voyager”) funkció, mellyel előre elkészített komplett túrákat lehet tenni.

A KML-támogatás még kezdeti fázisban van, de a vállalat ígérete szerint hamarosan kiteljesítik az implementációt. És ezen kívül még sok kedvelt funkció hiányzik: távolságmérés, a történelmi réteg, időutazás, GPS-követés stb. De a tervek szerint csak idő kérdése, hogy ezek is bekerüljenek ebbe a változatba is.

Bár az valószínű, hogy tudásában sosem fogja utolérni a 12 éve fejlesztett önálló szoftvert – de nem is erre szánják.

Hirdetés

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.