Egy hosszú évek óta formálódó elképzelés vált valóra 2016-ban, amikor Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette: a magyar kormány igen komolyan gondolja, hogy megadóztassa a hazánkban is tevékenykedő, ám a külföldi bejegyzés miatt Írországban vagy máshol adózó multinacionális, főképp amerikai internetes vállalatokat, különös tekintettel a két legnagyobbra, a hazai reklámpiacot gyakorlatilag letaroló Facebookra és Google-ra.

Az új rendelkezésnek komoly következménye lett 2017 őszén a NAV a maximális, egymilliárdos bírságot rótta ki a két nagyvállalatra mulasztási bírságként. Ennek alapja az a rendelkezés, hogy a megjelent reklámokról a vállalatoknak értesíteniük kell egy formanyomtatványon a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, ám ezt ők nem tették meg.

A Google vitatta a döntés jogosságát, és pert indítottak a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon a NAV ellen.

Ebben az ügyben fordult jogértelmezési kérdésekkel a fővárosi bíróság az Európai Bírósághoz, és ez ügyben adott ki tegnap szakvéleményt a Bíróság főtanácsnoka – ez egy rutinszerű eljárás, a főtanácsnoki szakvélemény nem kötelező jellegű a Bíróság számára, ám az esetek többségében el szokták fogadni.

A magyar bíróság (rövidítve) a következő kérdéseket tette fel az Európai Bíróságnak:

• jogszerű-e az [vagyis összhangban van-e a hatályos uniós előírásokkal], hogy a magyar hatóságok a Magyarországon tevékenységet folytató, de itt nem letelepedett vállalatokra akár 2000-szer magasabb összegű bírságot róhatnak ki a bejelentkezési kötelezettség elmulasztásakor – és ehhez kapcsolódva: egy ilyen magas büntetésnek van-e visszatartó ereje?
• jogszerű-e az, hogy a Magyarországon letelepedett vállalkozások esetében a bejelentkezési kötelezettség teljesül az adószám kiadásával – akkor is ha egyébként nem végeznek itt reklámtevékenységet –, míg a le nem telepedettek tekintetében külön eljárást írnak elő, melynek elmulasztása esetén a vállalatok szankcionálhatók?
• jogszerű-e az, hogy a Magyarországon nem letelepedett vállalatok esetében a kiszabott bírság azonnal jogerős és végrehajtható, míg a Magyarországon letelepedett vállalatok esetében létezik jogorvoslati lehetőség – pl. fellebbezés?
• jogszerű-e az, hogy a Magyarországon nem letelepedett vállalatok esetében az egyébként is háromszoros mértékű napi bírságot akkor is meg kell fizetniük, ha erről a szankcióról még nem is szereztek tudomást?
• jogszerű-e az, hogy az ilyen ügyekben a Magyarországon nem letelepedett vállalatokat sokkal kisebb mértékű jogorvoslati lehetőség illeti meg, mint a Magyarországon letelepedetteket?

Juliane Kokott főtanácsnok részletesen válaszolt minden kérdésre, majd állásfoglalása végén a következőkben summázta véleményét:

• az uniós jogot nem sérti a jelen ügyben az érintett tagállam hivatalos nyelvéhez kapcsolódó nyereségadó bevezetése
• önmagában nem sérti a szolgáltatásnyújtás szabadságát egy különös bejelentkezési kötelezettség valamely különadó (a jelen esetben a reklámadó) végrehajtása és betartatása érdekében
• a Magyarországon kívüli székhellyel rendelkező vállalkozásokkal szemben alkalmazott, a reklámadótörvény szerinti kényszerítő eszköz kiszabásának konkrét módja a szolgáltatásnyújtás szabadságának közvetett korlátozását jelenti, amely az aránytalansága miatt nem igazolható
• a magyar reklámadó keretében alkalmazott mulasztási bírság különösen magas összegére tekintettel a jogorvoslati lehetőségek korlátozása szintén a szolgáltatásnyújtás szabadságának nem igazolható korlátozását jelenti

Az Európai Bíróság döntése azért lehet fontos – és nemcsak Magyarország számára –, mert ha elfogadják a főtanácsnok véleményét, akkor az abban felvetett kifogások a reklámadó rendelkezéseinek kialakításakor ezek tekintetbe vételére kényszeríthetik az ilyen intézkedést bevezető tagállamokat.