Az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága (OMAI) a hónap elején informatikai eszközfejlesztési pályázatot hirdetett gimnáziumok számára – adta hírül a kormányzati portál. A támogatást vezeték nélküli hálózat (WLAN) teljes kiépítésére és az ehhez szükséges hálózati kártyák beszerzésére lehet igényelni. Az elnyerhető összeg legalább fél-, de legfeljebb másfél millió forint. A pályázatokat szeptember 8-ig nyújthatják be a hazai gimnáziumok az OMAI-hoz. Az eredményhirdetésre október 17-én, az eszközök átadására pedig a jövő év elején kerül majd sor.
Hirdetés
Azóta történt
-
GÉANT2: megújuló európai akadémiai hálózat
A projekt mintegy 3500 tudományos intézmény számára biztosít gyorsabb adatátvitelt.
Közösségi média 0
-
Megszűnhet a széles sávú adókedvezmény
Bírálói szerint egyedül a Matáv volt a rendelet haszonélvezője.
Társadalom 0
-
Szépen gyarapodik a Cisco-diplomások száma
Több mint kétszázan végeztek az idei tanévben a Cisco Hálózati Akadémia Programban.
Tech 0
-
Elindult a digitális tananyag-fejlesztési projekt
A közbeszerzési eljárást a Számalk Oktatási Rt. nyerte.
Mérleg 0
Előzmények
-
Matematikatanárokat jutalmazott a Graphisoft
A társaság az idén is díjakat adott át az OKTV-győzteseket felkészítő oktatóknak.
Társadalom 0
-
Tanulmány a nemzeti szélessávú stratégiáról
A 75 millióért készült tanulmány 300 milliárdra taksálja a forrásigényt.
Mérleg 0
-
Megállapodott az IHM és a Microsoft
Újabb három évig jár az ingyenszoftver a közoktatásnak.
Társadalom 141
-
Microsoft-támogatás az esélyegyenlőség javítására
Hátrányos helyzetű emberek képzését segíti a szoftvervállalat.
Társadalom 0
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- Ismét egy Alder Lake-N-es mini PC-vel jelentkezett az MSI IPC
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- DIGI kábel TV
- Sorozatok
- Samsung Galaxy Watch5 Pro - kerek, de nem tekerek
- Szeged és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Fotók, videók mobillal
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- 3D nyomtatás
- További aktív témák...