Hirdetés

El akarták perelni az Origót a T-Online-tól

Az e hónap elején alakult [origo] Média és Kommunikációs Zrt. – az eredetileg perelt T-Online Magyarország tartalomszolgáltatási üzletágának jogutódja – került ki győztesen abból a védjegybitorlási perből, amelyet az OrigoApro.hu Kft. indított 2006 májusában a távközlési vállalat ellen. A cég az Origo név használatának megtiltását és 19 milliárd forintos (sic!) kártérítést követelt. A kár összegét a jogtalan felhasználásból szerzett árbevétel alapján kalkulálták ki. A mostani jogerős ítélet azonban elutasította mindkét igényt, és az első fokon megítélt 1 millió forinton felül másodfokon további 300 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a kft.-t.

Hirdetés

Az OrigoApro.hu Kft. 2004-ben alakult, és még ugyanebben az évben védjegykérelmet nyújtott be az „origoingatlan”, „origoapro” és „origoauto” nevekre, melyeket tavaly be is jegyeztek. A pert ezt követően kezdeményezték. A T-Online ezzel párhuzamosan kísérletet tett a kérdéses védjegyek töröltetésére, amit azzal indokolt, hogy saját védjegye jóval korábbi – már 2000 óta él –, és hogy a felperes rosszhiszeműsége nyilvánvaló.

A Fővárosi Bíróság első fokon a T-Online-nak adott igazat, most pedig a Fővárosi Ítélőtábla is – immáron jogerősen – elutasította a felperes követeléseit. A bíróság perköltségként összesen 1,3 millió forint megfizetésére kötelezte az OrigoApro.hu-t.

Az [origo] által ma kiadott közlemény megjegyzi: beszédes, hogy a cégalapítással szorosan összefüggő tevékenységen kívül az OrigoApro.hu Kft. az elmúlt évben nem végzett piacra lépésre irányuló aktív tevékenységet, illetve – a Fővárosi Bíróság végzését követően – a kérdéses doméneken az „under construction” feliraton kívül semmiféle tartalom nem szerpelt. Az [origo] Zrt. a döntést követően is folytatja az OrigoApro védjegyeinek törlését célzó eljárását – közölték.

Azóta történt

Előzmények