Hirdetés
Tom Wood
A közelmúltban járta be a sajtót az a hír, hogy az ausztrál kormányzat 160 millió US dolláros internetes szűrőjét egy 16 éves diák gyorsan és könnyedén megkerülte. Tom Wood most a politikai játszmák egyik szereplője lehet, mivel az ausztrál Munkáspárt felkérte, hogy legyen az állam szakértője.
Az ausztrál távközlési miniszter, a liberális Helen Cooan továbbra is azt hangoztatja, hogy Wood nem feltörte, hanem szerencsésen megkerülte az állami biztonsági rendszert, s minden nyilatkozatában azt hangsúlyozza, hogy a történtek után a fiú csak saját karrierjét és népszerűségét kívánja növelni. Ám az ellenzéki Munkáspárt szóvivője, Stephen Conroy védelmébe vette a „hackert”, mondván, az ő tette csak a rendszer biztonságosabbá tételét célozta.
Az érintett, Tom Wood kissé megsértődött a támadások miatt, s nyilatkozataiban kifejtette, hogy ő valóban javító szándékkal kereste a rendszerben a sebezhetőséget, s emellett apolitikusságát megerősíti blogjában is, ahol arról beszél, hogy találkozott személyesen is a távközlési miniszterrel és Conroy szenátorral, ekkor egy komplex megelőző szisztéma létrehozásáról beszélgettek, s úgy tűnt, a szenátor minden egyes javaslatát helyesli.
Az államilag megrendelt, az állami honlapról letölthető internetes szűrő egyébként azt szolgálná, hogy kiskorúak ne férhessenek hozzá számukra káros tartalmakhoz.
Maga Conroy – nyilvánvalóan nem politikamentes nyilatkozatában – Wood javaslatainak támogatását ösztönzi, s a tinédzsert mint szakértőt nevezte meg.
Wood szülei büszkék fiuk fontosságára, s a Sydney Morning Herald-nak elmondták, hogy a plusz elfoglaltságok nincsenek hatással fiuk tanulmányi előmenetelére.