Vágyálom a kormányzat digitális stratégiája

Karácsonyi ajándékként, december 23-án tette közzé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs vezetése a „zsinórmértékként” jellemzett stratégiai elképzelést, a Digitális Megújulás Cselekvési Terv (DMCST) nevű dokumentumot, mely a kormányzat azon terveit tartalmazza, melyeket valóra kívánnak váltani 2010 és 2014 között az IKT-iparban, a közigazgatásban stb.

A most megjelent, több mint 200 oldalon részletezett stratégia bővített változata annak a tervezetnek (Digitális Magyarország – 2010-2014), vitairatnak, melyet részletesen elemeztünk már nyilvánosságra kerülésekor, október végén. A jelenlegi, véglegesnek szánt cselekvési terv boncolgatása lehetne feladata az újságírónak, de ettől most eltekintetnék, két okból is. Egyrészt azért, mivel a korábbi tervezethez fűzött megjegyzéseimet ma is, a DMCST kapcsán is érvényesnek érzem, lényegi változást nem tapasztaltam, inkább csak a szöveg által inspirált kérdések száma szaporodott. Másrészt azért, mivel nincs ma Magyarországon józan ítélőképességű ember, aki ne értene egyet a stratégia által megfogalmazott célok többségével, aki ne kívánná egy olyan digitális Magyarország létrejöttét, amelyet a terv vizionál. Ám a projektcsomag nagysága, arányai, minőségi elvárásai és – főként – realitása sokkal fontosabb problémákra világít rá, leginkább ezekre kell röviden rámutatni.

A legnagyobb gond: a finanszírozás

Közhelyszerűen kimondhatjuk, hogy igenis „merjünk nagyot álmodni”, hiszen minden nagy alkotás mögött ez a felfogás, szilárd akarat áll. Ám határok mindig léteznek, ezt racionálisan be kell látni, s azt sem szabad elfelejteni, hogy a „merjünk nagyot álmodni” közösségi cselekvést feltételez, ennek pedig csak halovány, alig érzékelhető hagyományai vannak a modern kori – mondjuk Széchenyitől számított – Magyarországon.

Hogy rögtön a közepébe vágjak és visszatérjek a korábbi kritikához: a véglegesített terv alapjait főként azért nem látni, mivel elkészült ugyan egy dokumentum, ám sem ebben, sem a hozzá kapcsolódó hivatalos és félhivatalos megszólalásokban (civil vagy iparági kommentárokról alig-alig beszélhetünk) nem esik szó arról, hogy a magyar méreteket tekintve gigantikusnak számító fejlesztéseket vajon miből fogja megvalósítani a kormány. Ez leginkább azért problematikus, mert itt, az anyagi lehetőségek mérlegelésének elmismásolásakor koncepciódeficitről beszélhetünk.

dgcst

Hétköznapi példával élve: ha egy garázst akarok a kertembe, akkor két lehetőségem van a tervezéskor. Egy: van rá kétmillió forintom, de több nincs és nem is lesz. Ekkor egy olyan épületet vázolok fel, ami a célnak megfelel, és a rendelkezésre álló összeget figyelembe véve a legtöbb funkciót tudja (pl. véd az eső ellen, de nem lesz fűthető, és távirányítható kaput sem tudok felszerelni). Kettő: kevés pénzem van, de a költségekkel nem számolva a számomra legjobb, a legtöbb funkciót biztosító garázst tervezem meg, ám ez nyilván olyan drága, hogy nem vagyok képes záros határidőn belül, tökéletesen megvalósítani. Ekkor megint két lehetőség van: külső forrásokat (pl. hitelt, kölcsönt az anyóstól stb.) vonok be, és így valószínűleg elérem a céljaim többségét, vagy pedig barkács-módra, nagyon lassan, éveken át építgetem, ahogy a lehetőségeim engedik, és egyszer majdcsak kész lesz – bár ekkor azt kockáztatom, hogy 10 év múlva, amikor befejezettnek nyilvánítom, már rég elavult az egész, újat kéne építeni.

A DMCST-vel az a probléma, hogy egyik fent említett, józan paraszti ésszel felfogható tervezési metódusnak sem felel meg. Mivel az informatikai fejlesztésekre szánt összegekről, azok elosztásáról, a megcélzott, várható uniós forrásokról gyakorlatilag semmit sem tudunk, ezért mondhatni „légvár” épül. A fent említett lehetőségek közül a tervezet nagy íve miatt a minimálprogram ki van lőve. A középtávú elképzelés (pontosabban: az elérendő célokat olvasva inkább hosszú távú vízió) viszont nincs kellően megalapozva anyagilag. Gondoljunk csak abba bele, hogy egyedül a széles sáv mindenki számára elérhetővé tétele (mely uniós direktíva is) önmagában iszonyú pénzeket követel meg. Utalhatok most arra a – nem kellően végiggondolt, ám iparági támogatást megkapott – elképzelésre, melyet az előző kormányzat felelős tisztviselője, Baja Ferenc vezetett elő a digitális közmű kapcsán: itt is a kezdet kezdetén világos volt, hogy uniós támogatás nélkül semmi sem lesz belőle. Az új tervezet ugyan a kukába dobta ezt a lehetőséget, ám a DMCST olyan projekteket vázol fel, melyek összessége nagyságrendekkel nagyobb befektetéseket kíván meg. Honnan veszik ehhez a tőkét? A hasonló európai tervezetek kapcsán tudjuk, hogy (a nagyon jó helyzetben lévő skandinávokat leszámítva) Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban súlyos eurómillárdokba kerül a minimális cél teljesülése is – elvileg. Van nekünk ennyi pénzünk?

Ha a másik lehetőséget nézzük, akkor a szöveg megint csak nem teljesíti a kívánalmakat. Megfogalmazza egy nagyszerű, kívánatos állapot elérését, ám arra nem ad választ, hogy vannak-e prioritások, vannak-e kétségek, vagyis hiányzik a projekttervezést oktató tanfolyamokon hangsúlyozott kockázatelemzés. Az elmúlt időszakot látva világos, hogy a befektetésekhez szükséges pénz idehaza nem áll rendelkezésre, a kormányzati szándék nem arra irányul, hogy az IKT nagy összegű (valóban nagy összegű) támogatásokat kapjon, ezért fölösleges ebben reménykedni. Az is biztos, hogy a régi adósságok terheit nyögő jelenlegi kormány nem óhajt újabb hiteleket felvenni, innen nem várható bevétel, az uniós pénzek felhasználásáról, az itt rejlő esetleges lehetőségekről pedig az év eleje óta nem esik szó. Visszatérve a példához: új források nemigen látszanak, akkor viszont a megvalósítandó feladatokat kellene rangsorolni, ez viszont a DMCST-ben nem látszik. Nincsenek fókuszterületek, mindent akar.

Elhalványodott az informatikai fejlesztés

Épp ezért, a fentiek miatt állok kissé értetlenül a DMCST előtt. Az nyilvánvaló, hogy az infokommunikáció fejlesztésének kérdése teljességgel súlytalan a jelenlegi kormányzati elképzelések között. Jól látszik ez abból, hogy a választások óta Nyitrai Zsolt, az ellenzékben oly kritikus, meglehetősen elkötelezettnek látszó szakpolitikus alig kap teret a kommunikációban, az infokommunikációért felelős államtitkár az egyik legkevesebbet szereplő kormányzati résztvevő.

Az infokommunikáció súlytalanná válása valószínűleg annak is köszönhető, hogy Fellegi Tamás egy túl nagy hatáskörrel rendelkező hivatalt irányít a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. A centralizálás, a sok hatáskör ugyanis nem csak azzal jár, hogy rövidülnek a bürokratikus utak, hogy egy kézbe kerülnek egyébként szétszórt, ám összefüggő területek, hanem azzal is, hogy az egyes részterületek nem tudnak önálló ágensként fellépni, nem működik a kormányzati lobbi, az érdekharc – ha Nyitrai Zsolt nem önálló miniszterként, hanem beosztottként tárgyal Fellegi Tamással, az egész más helyzetet teremt, hiszen nem érdekütköztetésről, hanem végrehajtásról eshet csak szó.

dgcst

Sajnos a közelmúlt eseményei arra mutatnak rá, hogy a 2011 tél végi, kora tavaszi döntésektől sem várhatunk sokat az IKT területén (a híradások szerint ekkorra ígérik a finanszírozási lehetőségek felvázolását). A digitális televíziós átállás halasztásának meglebegtetése rossz ómen. Egyrészt eltérhetünk ezzel a uniós Digitális Menetrendtől, ami önmagában is sajnálatos, de más okból is baljós jel ez. Az átállás elengedhetetlen feltétele lenne egy frekvenciafelszabadításnak, mely a legmodernebb mobilos internethez kellene, ennek csúszása önmagában is kár. Másrészt jelzés értékű: ha az állam esetleg takarékossági okokból döntött így (nem kell dotálni azokat, akiknek gond a digidoboz beszerzése), akkor az nagy baj, hiszen ez a többihez képest elenyésző tétel: akkor vajon az ennél sokkal nagyobb költségigényű, a DMCST által vázolt beruházásokra vajon honnan telne?

Magyarország jelen pillanatban – különadók, visszafogások, az általános válság ellenére – az IKT területén viszonylag jól áll, bizonyos szegmensekben ott vagyunk a világ élmezőnyében (széles sávú ellátottság, mobilnet, kutatói műhelyek, szoftverfejlesztői potenciál), erre bízvást lehetne alapozni.

Elfogultan mondom természetesen, de épp erre kéne húznunk, és nemcsak a szólamokat illetően – ha már stratégia.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények