Hirdetés

Pénz nélkül nem lesz Digitális Magyarország

Október 26-án, az Internet Hungary konferencián történt bejelentéssel párhuzamosan elérhetővé vált az új magyar kormányzat infokommunikációs stratégiájának vázlata, mely a Digitális Magyarország – 2010-2014 címet viseli.

A dokumentum az utóbbi idők eseményeinek fényében roppant kellemes meglepetést okozott, mivel egy higgadt, racionális alapokról kiinduló, tisztességes, korrekt víziót tartalmaz arról, hogy vajon merrefelé is kellene haladnia Magyarországnak, ha egy korszerű, az ilyen téren legfejlettebb államokkal egyenértékű információs és kommunikációs technológiai (IKT) infrastruktúrát kíván polgárai számára biztosítani. Roppant üdítő, hogy a szöveg nagyon kevés „tölteléket” (egy kormányzati dokumentumban megszokott politikai marketingrizsát) tartalmaz, és ha ezt a keveset figyelmen kívül hagyjuk, akkor egy nyilvános szakmai vitára tökéletesen alkalmas stratégia koncepciója bontakozik ki.

Ugyanakkor rövid elemzésem indítása előtt előzetesen meg kell állapítanom azt, hogy sajnos két nagyon szimpla, de nagyon fontos ponton fel lehet fedezni koncepcionális hiányosságokat.

Az egyik az, hogy mintha némi aránytévesztés lenne felfedezhető a dokumentumban. Az igaz, hogy egy iparági országstratégiának széles körűnek kell lennie, le kell fednie a tárgyalt terület egészét, ám ott némi ellentmondást érzek, hogy a szöveg címében arra utalnak, hogy négy év feladatainak meghatározásáról van szó, de a tervezeten belül egy-két helyen van arra utalás, hogy a megvalósítandó célok csak ennél hosszabb idő alatt érhetőek el, másrészt pedig az mindenki számára világos, aki csak egy kicsit is belegondol, hogy oly sok területen van az ország lemaradva, hogy a vitairat által vázolt lépések (melyek a digitális írástudatlanság csökkentésétől a hazai IKT-szektor gyökeres átalakításáig terjednek) legalább közép-, de inkább hosszútávú stratégiaként értelmezhetőek csak. A nagyívű gondolatmenet egészében arra emlékeztet, mintha azt mondanák: „2014-re olyan gazdasággal kell rendelkeznünk, mint Svédországnak”, és ez inkább vágyálom, mint realitás.

 

IKT _

A másik általános kifogást nem is én találtam meg, bár a szöveg maga is utal rá, hanem Fellegi Tamás. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vezetője a stratégia vitairatának bejelentésekor a Napi Gazdaság szerint a következőképp nyilatkozott (azóta ezt egyéb helyeken is megismételte): „A kormányzat tehát nagyságrendileg mással szembesült ahhoz képes, mint amire számított, ezért csúszik az informatikai stratégia megszületése, bár annak egy változata már elkészült. A stratégia egyébként csak akkor ér valamit, ha ahhoz megfelelő forrást is rendelnek – fogalmazott a miniszter, aki hozzátette, hogy ez pedig a 2011-es büdzsében jelenhet meg, illetve az új Széchenyi terv keretében az uniós források átrendeződésével.”

Ez a nyilatkozat, valamint minisztérium honlapján olvasható közlemények is arra utalnak, hogy (jelentős) állami anyagi támogatásra az IKT-szektor a közeljövőben nem számíthat. Ezt az értelmezést támasztja alá a vázlat szövegének egy részlete, mely a hatékony közigazgatásról szóló részben a következőképp hangzik: „Ezáltal biztosítható, hogy a nominálisan nem növekvő kormányzati IT kiadások mellett, a kormányzati informatikai stratégia találkozzon a kormányprogram céljaival, azaz hatékonyság növelést érjünk el, ami egyben a szolgáltatási szint emelését is jelenti.” A miniszteri nyilatkozat, valamint ez az utalás, illetve az, hogy a forrásokról (az EU-s projektek magasabb szintű kihasználására biztatókon kívül) nem esik szó, kénytelen arrafelé vinni az olvasót, hogy tervek ugyan vannak, de azt még senki sem tudja, hogy miből is fogják ezt megoldani. Igaz, hogy az NFM honlapján a miniszter közli: „a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hosszú távú infokommunikációs stratégiájának szakmai anyaga első olvasatban elkészült, jelenleg a részletes prioritások, akciótervek és finanszírozási háttér kidolgozása zajlik”, de ez még csak ígéret, erről nem tudunk véleményt alkotni.

Arról viszont igen, hogy a Fellegi Tamás által ígért társadalmi vita („A véglegesítést megelőzően a tárca a dokumentum széles körű társadalmi és elektronikus megvitatását tervezi”) november 12-éig, azaz nem egészen három hétig tart. Ez az idő végletesen rövid, az ország új infokommunikációs stratégiájának nyilvános vitájához három hónap is kevés lenne.

A fő csapásirányok

A dokumentum általános részeiben olyan megfogalmazásokkal találkozhatunk, melyekbe egyetlen jó érzésű ember sem köthet bele. Egy példa elég ennek bemutatására: „Társadalmi változásoknak vagyunk tanúi, ahol a Kormány feladata kettős: egyrészt a kiválóságok, kitörési pontok azonosítása, támogatása, a fejlődés feltételeinek megteremtése és ösztönzése, másrészt a felzárkóztatás, a digitális esélyegyenlőség megteremtése. A kormányzat kiemelten ügyel arra, és programja fókuszába állítja, hogy az IKT szolgáltatások adta lehetőségből senki se maradjon ki. Biztosítani kell a digitális tartalmakhoz való hozzáférés lehetőségét mindenki számára és meg kell teremteni a biztonságos használat feltételeit is. A nemzet sikerességében az infokommunikációs szektor fejlettsége, a digitális eszközök, alkalmazások, szolgáltatások széleskörű használata és mélysége meghatározó fontosságú tényező.”

ikt

Ezekben az általános részekben egyetlen elemre érdemes felhívni a figyelmet, mely önmagában szintén nem meglepetés. A jelenlegi konzervatív magyar kormányzat már számtalanszor bizonyította, hogy elsőrendű szempontnak tekintik az „erős állam” kialakítását, a közösségi érdekek hangsúlyos központi képviseletét, s ez az infokommunikációs stratégia tervezetében is több helyen visszaköszön. Igaz, hogy tiszteletre méltóan visszafogottan nyilatkozik e kérdésben a vitairat, de a legtöbb helyen kiemelik az állam szabályzó, jogalkotó, kereteket biztosító szerepét, mely tevékenység egyrészt önmaga működtetésének racionalizálásában, másrészt a gazdaság IKT-n keresztüli élénkítésében nyilvánulna meg.

A legértékesebb, legjobb, legkevésbé vitatható részei a szövegnek a jelenlegi helyzetet elemző fejezetek. E passzusokban a „tiszta beszéd” az uralkodó, világosan, keményen, kíméletlenül foglalják össze a stratégia készítői a problémákat, röviden utalnak az okokra, szó sincs arról, hogy elkendőzzék a létező hiányosságokat. Ez a szembenézés, a kimondás eléggé meg nem dicsérhető, hiszen az előrelépés első fázisa a gondok elemzése, az önbecsapás mellőzése. Csak egyetérteni lehet azzal, hogy a nemzetgazdaság egyik legerősebb szektorának számító informatikai iparág kulcsfontosságú lehet az ország jövője szempontjából: „Az információhoz, a tudáshoz való hozzáférés eszközrendszerét az IKT szektor adja, ezért meghatározó jelentőségű az IKT szektor hozzájárulása az információs társadalom kiépítéséhez. Ebből fakadóan az elkövetkező időszakban az IKT szektor »helyzetbe hozása« a társadalom egyik legjobban megtérülő, ezért legfontosabb teendője lesz. Versenyképes nemzetgazdaság kiépítéséhez nemzetközi piacon is versenyképes IKT szektorra van szükségünk”

A problémák feltárása során sok újdonságot nem találunk, viszont jó, hogy mindezek egy kormányzati dokumentumban leíródtak: a digitális írástudatlanság magas aránya, az IKT-ipar nem kellően hatékony működtetése, az alacsony tőkeellátottság, az alacsony hazai felvevőképesség, a nem elegendő nemzetközi nemzetközi jelenlét, a vezetői kultúra hiánya, a drágán, kevéssé hatékonyan működő államigazgatás, az oktatás hiányosságai, a bonyolult pályázati, közbeszerzési rendszer, a lemaradás a széles sáv terjesztése terén, és még sorolhatnánk.

A 97 oldalas dokumentum jelentős része a fenti kihívásokra adandó lehetséges válaszokat igyekszik megfogalmazni, több-kevesebb sikerrel.

A szerzők szerint a digitális írástudatlanság komolyan csökkent az elmúlt három évben, de még mindig nagyon magas, és két tendencia világosan látható:

  • „»zárul az olló«, azaz az internet- és számítógép használók számában fennálló különbség minimálisra csökkent, azaz (a korábbiaktól eltérően) elmondhatjuk, hogy aki számítógépet használ, az internetet is
  • felmérések alapján nem várható, hogy a PC–vel rendelkező használók aránya jelentős mértékben megnövekedne a jövőben. Ez ahhoz vezethet, hogy a digitálisan írástudók és írástudatlanok közti szakadék állandósul”

E téren a kormányzat szerint a „felülről irányított, költséges akciók helyett az alulról szerveződő, civil kezdeményezések képesek leginkább megszólítani és érdekeltté tenni a leszakadókat, és szükséges megteremteni számukra az eszközhöz való hozzáférés lehetőségét is”.

A vitairat egyik legkeményebb, a jövőt tekintve komoly felelősségvállalást sugárzó mondata következik akkor, amikor a vállalkozói szférát segítő lehetséges intézkedésekről esik szó: „Magyarország adó- és gazdasági jogrendszere egyelőre nem segíti elő az elektronikus gazdaság kialakulását, inkább gátolja azt.” Márpedig ha ez így van, akkor a stratégia által később vázolt lépéseket csak akkor lehet megtenni, ha az új kormányzat vállalkozásbarát szabályokkal segít ezen a gondon.

Az egyik leghosszasabban részletezett fejezet a kormányzati informatikáról szól. E területen az előző kormányokat számtalan – jogos – támadás érte. A vitairat megállapítja, hogy „A kormányzati informatika a legtöbb területen messze lemaradt a piaci szektor által nyújtott szolgáltatásoktól, az azok esetében megszokott minőségtől, s különösen azok hatékonyságától. A lemaradás elsődleges okai a nem megfelelő, felelősséget szétaprózó szabályozás, a működő ellenőrzés hiánya, a hatékonysági kényszer hiánya, a nem megfelelő szervezeti kultúra.” Külön kiemelik, hogy a kaotikus működés mára komoly biztonsági kockázatokat is hozott magával: „Az erőtlen központi irányítás és a heterogén üzemeltetési környezet eredménye a nem komolyan vett, eltérő kidolgozottságú intézményi IT biztonságpolitika. Ma már a hagyományos veszélyek (természeti csapás, háború stb.) mellett az informatikai szolgáltatások leállása vagy rendellenes működése is súlyos működési zavarokat okozhat mind az egyes intézmények, mind az ország egésze életében.”

De pontosan mit is kellene csinálni?

A vitairat készítői ezek után pontokba szedik, hogy milyen teendők is várnak a kormányra. Mindegyiket nem említjük, de a legfontosabbakat, legérdekesebbeket igen.

A digitálisan írástudatlanok számának csökkentése 1 millió fővel 2014-ig

A fentebbiekben már említett koncepció jegyében e tevékenység lényege: „A közösségi internetes tereket és ezen keresztül a személyes kapcsolatok hálózatának bizalomnövelő erejét használjuk fel a kisebb településeken a használati érték bemutatására, készség, tudás és bizalom növelésre. A helyi meghatározó személyiségeket és szervezeteket pályázati úton ösztönözzük és motiváljuk arra, a településen a településre jellemző és kívánatos módon segítse a lakosság félelmeinek eloszlatását, a digitális szolgáltatások hasznának bemutatását, internet használat oktatását. A szolgáltatásokkal , infokommunikációs eszközökkel való közvetlen kapcsolat és a személyes használati példa szerepe egyre inkább felértékelődik, ezt használjuk fel programjainkban.”

Az eMagyar pontok kiépítése és működtetése

A stratégia írói e ponton a kormányprogram általánosabb célkitűzéseit építik bele az IKT-vitairatba, amikor a közösségi hálózat erősítéséről írnak: „Elsősorban a számítógéppel és internet hozzáféréssel nem rendelkező, támogatás nélkül leszakadó szegmensek számára is megfelelő közösségi terek fejlesztése, az e-Magyarország Pontok, és kistelepüléseken a postai szolgáltató helyek egységes, a digitális írástudás fejlesztését a helyi közösség megerősítésével lehetővé tevő fejlesztése. Ezen az egységes és egész országra kiterjedő hálózaton az alábbi főbb szolgáltatásokhoz férhetünk hozzá: összes e-közigazgatási szolgáltatás elérése; információszerzési lehetőségek; képzések és oktatások helyszíne; magyar történelmi- és kultúrkincsek digitalizálása és elérése; e-Magyarország Pont-okon segítő humánhálózat (ügysegéd); helyi kisközösségek bevonása és a hálózati erőforrások összevonása.”

E ponton talán túlságosan is belemászik az addig egységesnek tűnő koncepcióba a politika, ugyanis a következőket kissé nehéz értelmezni: „A Nemzeti Ügyek Kormánya Új Széchenyi Tervében megfogalmazott vízió egy, a magyarság egészét átfogó olyan »Hálózatos Magyarország« kép, ahol a határon túli magyarok is részesülhetnek a magyar nemzethez tartozás előnyeiből és még hatékonyabban tudják érvényesíteni az országokat és kultúrákat összekötő szerepüket. Célunk, hogy az eMagyar pontok jelentsenek egy adott településen közösségformáló erőt; a nemzeti és a helyi kultúra megőrzésének eszközét; a helyi gazdasági élet szervező erejét; az eMagyar pontok hálózatba szervezett együttese legyen a világ magyarságának közösségi tere.” Hogy ez pontosan mit is jelent, és mit keres az IKT-stratégiát megfogalmazó vitairatban, talán a jövőben kiderül, mindenesetre most nagyon nehéz koncepcionálisan az „internetes közösségi teret” és a „nemzeti közösségi teret” egyetlen koherens mondatba illeszteni. És nem segít a magyarázatnak szánt szöveg sem:

„Az e-Magyarország Pontok fejlesztési koncepciójának kiterjesztése a határon túli közösségi internet pontokra, azaz a Magyarországon igénybevehető szolgáltatások határon túli elérhetőségének biztosítása (infrastruktúra, software, tartalom).

Évente egy központi program indítunk. Az eMagyar pontok számára pályázatot írunk ki arra, hogy megtalálják és mozgósítsák azon tudományos, ill. kulturális vagy üzleti életben eredményt elérő személyiségeket, akik küldetésüknek tekintik szakterületükön elért eredmények és tapasztalatok megosztását, a magyar ifjúság ígéretes tehetségeinek infokommunikációs technikák segítségével történő szakmai mentorálását. A programok eredményeképpen a pontok szigetszerű működése két éven belül hálózatos együttműködéssé alakul, a pontok látogatottsága nő, és tartalma bővül. A pályázati pénzekből létrejövő tartalmak felkerülnek egy központi oldalra, amelyhez mindenki hozzáfér.

Ezt kiegészítendő létrehozunk egy olyan adatbázist, ahová a települések felhordhatják értékeiket, és azok egységes felületre rendezve jelennének meg.”

Az IT-oktatás szintjének és alkalmazásának emelése az alap- és a középfokú oktatásban

E téren a cél nem elsősorban a kiemelten informatikai képzés fejlesztése, hanem az, hogy az oktatás egészében a jelenleginél magasabb szinten jelenjenek meg az IKT által biztosított eszközök, legyen mindennapos az informatikához kapcsolt módszertan. Röviden megjegyzi a szöveg, hogy a távoktatásban még ki nem aknázott lehetőségek vannak, melyeket szükséges feltárni.

Az IKT az egészségügyben

Ez az egyik leghosszabb fejezet a javaslatban. Talán túl hosszú is, amikor kevéssé rejtve arra utal, hogy katasztrofális állapotban lévő magyar egészségügy egyik kitörési pontja az informatika felé fordulás lehet. A főbb megállapítások::

  • távmonitoring bevezetése
  • elektronikus egészségügyi kórlap bevezetése
  • IKT a beteg emberért: számos krónikus megbetegedés kezelési hatékonyságának, kezelési költségének csökkentése, a betegek élettartam kilátásainak, életminőségének javítása a tele-medicina eszközeivel
  • IKT az időskorúak önállóságáért: az időskori önállóság minél hosszabb ideig történő fenntarthatósága és az otthonápolás színvonalának emelése érdekében IKT eszközök használata (riasztás, helymeghatározás, fiziológiai jellemzők lekérdezése, hang/kép kapcsolat)
  • E-Recept: a háziorvos a beteg azonosítójával egy központi adatbázisban rögzíti a szükséges készítményeket, azok adagolását, a készítmények kiváltására pedig digitális kártyával van lehetőség
  • Magyar EHR és egészségügyi IT-rendszerek minősítésének létrehozása: Electronic Health Record definiálása (személyes egészségügyi fájl)
  • e-TAJ : az egészségügyi területen általánosan használható intelligens elektronikus kártya létrehozása és rendszerbe állítása
  • Egészségügyi informatikai központok: az adott beteggel kapcsolatos valamennyi vizsgálati beavatkozás, eredmény akkor is hozzáférhető, ha pl. kezelőorvosa nem elérhető, vagy másik egészségügyi intézménybe kerül beutalásra
  • Orvosi támogató szolgáltatások: a hatékonyság és szolgáltatási színvonal növelése érdekében nyújtott nem-orvosi tevékenységhez/kommunikációhoz kapcsolódó szolgáltatások

A frekvenciagazdálkodás új alapokra helyezése

Milyen feltételek szükségesek a jövőkép megvalósításához?

A dokumentum szerint e jövőkép eléréséhez szükséges feltételek:

  • 2013-ra el kell érnünk a 100%-os alapszintű széles sávú lefedettséget minden magyarországi háztartásban és vállalkozásnál, minimum 4 Mb/s le- és 1 Mb/s feltöltési sebességgel
  • 2014-re további 1 millió új generációs hozzáférés (minimum 20 Mb/s letöltés) lehetőségét, illetve az átlagos, háztartásokban az elérhető letöltési sebesség 10 Mb/s-ra emelését elő kell segítenünk gazdasági, szabályozási és közpolitikai eszközökkel
  • A sikeres infrastruktúra-fejlesztésekhez nélkülözhetetlen közműadatbázisok (digitális térképek) fejlesztését és hiteles piaci információs rendszer kialakítását támogatnunk szükséges
  • A társadalom fejlődéséhez, az infokommunikációs szolgáltatások kiteljesedéséhez nélkülözhetetlen a korszerű digitális hírközlési infrastruktúra és az ország teljes területén a hozzáférés lehetősége
  • A kormányzat aktív szerepvállalása, részvétele: szükséges részben az infrastruktúra modernizációjának az elmaradott, még teljesen ellátatlan, és piaci körülmények között el nem látható területeken történő támogatása terén. Állami feladat a fejlesztéseket és a további beruházásokat segítő gazdasági és szabályozási környezet kialakítása a piaci verseny további élénkítése is. E cél eléréséhez törekedni kell arra, hogy a legmodernebb hálózati és technológiai fejlesztések mind szélesebb körben valósuljanak meg úgy, hogy egyensúlyba kerüljenek az új generációs széles sávú hálózatfejlesztések (NGN/NGA) és a versenyélénkítés szempontjai

Ez utóbbinál nagyon fontos a vitairat alábbi kiegészítése: „A jelentős tőkeigény és a magas kockázat miatt, az új generációs hálózatok piaci alapú teljes körű elterjedése a kívánatoshoz képest csak lassabb ütemben várható. Annak érdekében tehát, hogy az új generációs hírközlési infrastruktúra ellátottság és az azon elérhető szolgáltatások igénybevétele terén is érvényesüljenek az esélyegyenlőség szempontjai, minden állampolgár számára, megfizethető áron elérhetővé kell tenni a valódi széles sávú internetelérést. […] A széles sáv definíciója, elérhetősége az elmúlt években állandó vita tárgya volt az iparágban. Egységes, mindenki által elfogadott definíció ma sem létezik, ezért fontosnak tartjuk, hogy a kormányzat – jelen Program keretei között – véleményt formáljon arról, hogyan tekint a széles sávra. Jelen dokumentumban olyan, ún. hálózatos definíciót alkalmazunk, amely a széles sávnak két szintjét különbözteti meg:

  • Alapszintű széles sávú elérés: minimum 2 Mb/s le és 512 kb/s feltöltési sebesség, maximálisan 5 Mb/s letöltési sebesség
  • Multimédia-képes új generációs széles sávú elérés: 5 Mb/s-nál jóval nagyobb letöltési sebesség, amely alkalmas digitális televízió (IPTV) szolgáltatásra, valamint bármely multimédia tartalom és alkalmazás élvezhető továbbítására ”

Végeredményben:

  • A széles sávú internetpenetrációban az EU27 átlagának elérése 2015-re
  • A mobilinternet-penetrációban régiós vezető pozíció elérése 2013-ra
  • A digitális TV-előfizetések arányának 80%-ra emelése 2014-re
  • Magyarország minden háztartása legalább 6 (mobil vagy vezetékes) szolgáltató kiskereskedelmi ajánlataiból választhat 2014-ben

Fontos terv a KKV informatikai hitelprogram: „Ebben 50%-os támogatási intenzitású hitelprogram informatikai eszközök beszerzésére (5 milllió Ft), 5 ezer KKV cég támogatása, a KKV szektor hatékonyságának, versenyképességének növekedése, a stratégiai cél: kiemelten ösztönözzük, hogy multinacionális és regionális szerepet betöltő vállalatok hazánkba telepítsék informatikai-szolgáltató központjaikat és szerverparkjaikat.”

Az elektronikus számlázás bevezetése, illetve modernizálása csak érintőlegesen szerepel a tervezetben. Arról nem nyilvánítanánk véleményt, hogy a magyar űrkutatás IKT-támogatása mit keres e stratégiában.

A végére is maradtak súlyos kérdések. Egyrészt nyilvánvaló, hogy egy nagyon erős állami irányítás képezi a vízió alapját: „Az informatikai szakmai képességek állandó biztosítására egy, a projektirányítást és a projekt adminisztrációt egyaránt professzionálisan végző, centralizáltan működő kormányzati szervezet (Kormányzati fejlesztő központ) kerül felállításra. Az állam jogszabályban határozza meg a kormányzati fejlesztő központ feladatait és kötelezettségeit, továbbá költségvetési forrásból biztosítja a feladatok ellátásához szükséges forrásokat.”

Ez lehet nagyon jó, és lehet nagyon rossz. Itt végre előtérbe került a szükséges szoftverek beszerzésének kérdése: „A kormányzati informatikai fejlesztések során létrejövő szellemi termékekhez az az érdek fűződik, hogy azok a kormányzat számára korlátlanul és ingyenesen felhasználhatók legyenek. A forráskód átadása azonban nem jelenti automatikusan az alkalmazás fejlesztésbeli továbbvihetőségét is, hiszen a szállító még tucatnyi egyéb korlátot állíthat ez ellen. A szabályozás olyan követelményeket kell, hogy támasszon, amelyek biztosítják az elkészülő rendszerek akár kormányzati, akár más (pl. kkv) cég általi tényleges továbbfejleszthetőségét.

A kormányzati informatika szereplői számára mind pénzügyi, mind folyamati oldalról erős, kötelező jellegű ellenőrzést kell kialakítani. Az ellenőrzés gyakorlati megvalósításának két fontos feltétele van. Egyrészről, mivel az ellenőrzés egyik legfontosabb mérőegysége a pénzbeli kiadás és eredményesség, elengedhetetlen, hogy az informatikai kiadások mind az állami, mind a felhasználó intézményi költségvetésben megtalálhatók legyenek. Másrészről, az ellenőrzési funkció operatív ellátása hosszú távon csak megfelelő (beszerzési, pénzügyi, IT, jogi) szakértelemmel rendelkező szervezettel biztosítható. A kialakított ellenőrzési funkciónak a kormányzati informatika széles spektrumát le kell fednie, így az IT beszerzéseket, pénzügyi tervezést, a projekt és üzemeltetési folyamat ellenőrzését is.”

És ami nagyon fontos: „A nyílt forráskód részarányát a kormányzati informatikában – átgondolt lépésekben, az informatika részterületein külön megvizsgálva (desktop alkalmazás, szerveralkalmazás stb.) – markánsan növelni szükséges, kihasználva ezzel a kormányzati informatika méretgazdaságossági előnyeit: a nyílt forráskódú technológia alapú szoftverfejlesztések megoszthatóságát más állami szervezetekkel, vagy a kormányzati informatika szereplőinek egymás közötti tudás transzfer lehetőségét.”

Summa

Összességében azt lehet megállapítani, hogy – néhány elemet kivéve – botorság lenne megkérdőjelezni a stratégia céljait. De, mivel elvileg vitaanyagról van szó, érdemes néhány ponton kötözködni. Az egyik fontos tétel az, hogy – hiába jellemezte Fellegi Tamás hosszú távú tervként az elképzeléseket – valójában a rövid, a közép- és a hosszú távú tervek keverednek a dokumentumban. Az egyébként egészséges levegőjű szöveget nem ártana tagolni, szétválasztani azt, hogy mit akarunk két, öt, tíz és húsz év múlva, mivel jelenleg ez összefolyik. Ez a tagolás azért is lenne előnyös, hogy – bár nem tudjuk még a 2014-es választás eredményeit – végre egy olyan országos IKT-stratégia szülessen meg, melyhez pártállást figyelembe nem véve bárki, bármely kormányzat csatlakozni tud – hiszen ez elvileg közös érdek, nem a napi politika által meghatározott erőnyerés terepe, itt a gyerekeink jövőjéről van szó – hogy magam is csatlakozzak a demagógok táborához.

Az mindenesetre nem biztató, hogy Fellegi Tamás a vitairat nyilvánosságra kerülése óta folyamatosan hangsúlyozza: nincsenek források. Ez az egész, föntebb vázolt elképzelést gyakorlailag semmissé teszi, hiszen minden egyes eleme tőkebevonást igényel, még az átszervezés is pénzbe kerül.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények