Deutsch Tamás bejelentette a semmit

Az előzmények ismeretében nem csalódtak azok, akik úgy vélték, hogy az internetről szóló nemzeti konzultáció (jelentsen ez bármit is) leginkább azért lesz érdekes, mert értelmezhetetlen: nem tudjuk kinek szól, mik az alapkérdései, milyen következményekkel jár, ha részt vesznek benne emberek stb. – és egyáltalán: miért van rá szükség? (Hiszen a problémákat megbeszélni kell, nem pedig generálni.)

Ma délután Deutsch Tamás, a kijelölt miniszterelnöki biztos egy pesti pubban jelentette be az internetkon.hu elindulását, és azóta elérhető az oldal.

Ha valakinek van türelme végignézni a honlapot, valószínűleg az értetlenség lesz rajta úrrá. Először is nyilván nem érti, hogy mit keres egy meghirdetése szerint közszolgálati oldalon egy reklám, ami arról számol be, hogy egy kínai távközlési cég egy magyar vállalkozással együtt nyit új központot. Ez nyilván fontos hír lehet, de nem igazán indokolható az internetkon.hu-n történő megjelenítése – már ha ez az oldal valóban arról szól, hogy a magyar polgárok általános, „a zinternetet” érintő kérdésekről beszéljenek.

A főoldalon található bevezető szöveg megint csak nem informatív, illetve alapkérdéseket generál:

Az InternetKon első szakaszában, február 3. és március 26. között arra kérjük Önöket, hogy az internetkon.hu-n javasoljanak konkrét kérdéseket az internettel kapcsolatban. Olyanokat, amelyeket fontosnak tartanak, és amelyekről érdemesnek vélik majd megkérdezni a magyarok véleményét az InternetKon második szakaszában, májusban, júniusban és júliusban.

Azok közé tartozom, akik szerint az internet gazdagabbá teszi életünket, és vallom, hogy számunkra, magyar emberek számára is rengeteg új lehetőséget teremtett, fejlődése ugyanakkor számos új véleményt, álláspontot, elképzelést és sokszor vitát is felszínre hoz.

Az InternetKonnal az a célunk, hogy teret adjunk a jövő magyar internetéről szóló párbeszédnek, és hívunk is mindenkit a nyilvánosság előtt zajló társalgásra.

Hogy milyen lesz a jövő magyar internete, az Önökön is múlik!

A szöveg arra utal, hogy a megírójának nagyon nincs fogalma arról, hogy mit is akar kezdeni ezzel az egésszel. Ez kb. olyan, mint ha az autószerelő azt mondaná, hogy „És egyébként elégedett a kocsival?”, nem pedig azt, hogy „És mikor szaggat a fék? Csak kanyarodáskor?”

Arról a bornírt dologról meg ne is beszéljünk, hogy ebben a szövegösszefüggésben a „magyar internetről” beszélni tökéletes szakmai tájékozatlanságot árul el. A „magyar internet” kifejezést van értelme használni, de ez inkább egy leíró terminus, mely a globális hálózat magyart tartalmait próbálja keretbe szorítani, így hasznos munkahipotézis, de informatikailag gyakorlatilag értelmezhetetlen. Az internet lényege épp a határok nélküliség, a nemzeti korlátok letörése, vagyis mindezek nemzeti szempontú szemlélete súlyos tévedés (illetve valamilyen módon értelmezhető, ha a kínai – nem működő – modellt vesszük alapul).

Ha az oldal további menüpontjait nézzük, akkor még inkább megrökönyödhetünk. A dizájnban egyébként tényleg professzionálisan kialakított, a jelenlegi trendeknek megfelelő honlapon kiemelnek témaköröket, melyek mindegyike valóban fontos kérdéskört jelez. És ott van mindenütt a „Javasoljon kérdést!” felszólítás. Igen ám, de milyen módon?
Nézzük sorban:

Fogyasztóvédelem

Egyetértünk-e abban, hogy különösen fontos, hogy ezeket a mutatókat javítsuk? Mit és hogyan érdemes tennünk azért, hogy még többen, még többet és még biztonságosabban internetezzenek, érdekes és gazdag tartalom- és szolgáltatáskínálatban válogatva?

Versenyképesség

Mit tegyünk azért, hogy a lehetséges legkedvezőbb környezetet biztosítsuk azoknak, akik itthon kívánnak az internetes gazdaságban vállalkozni, versenyezni, fejleszteni, újítani?

Netsemlegesség

Az internetszabadság és a netsemlegesség mindannyiunkat érintő kérdésében Magyarország milyen álláspontot alakítson ki?

Az ilyen kérdésekre a helyeslő bólogatáson kívül nem lehet értelmes választ adni, pláne kérdést megfogalmazni. Hiszen minden egyes témában – már ha komolyan gondolják a konzultációt – csak konkrét kérdésekre lehetne válaszolni, azt továbbgondolni, de ilyen általános felvetésekre semmit sem lehet mondani – arról nem is beszélve, hogy ezek jó része szigorúan szakmai kérdés, melyet nem a nagy nyilvánosság, hanem az érintett szakmai szervezetek – már ha vannak ilyenek – körében kell vitára bocsátani, hiszen (csak a példa kedvéért) a netsemlegesség ugyan szépen hangzik, de hogy ez pontosan mit jelent, arról az átlagfelhasználónak fogalma sincs.

Egy másik menüpontban (Szájbarágó) megint csak ötleteléssel találkozhatunk, hiszen elég nehéz érveket találni arra, hogy egy, az internetezésről szóló konzultációban miért is szerepelnek olyan – egyébként mélységes megbecsülésünket élvező – magyar kutatók és szakemberek nevei, mint Jedlik Ányos vagy Kempelen Farkas.

A blogoldal meg egyszerűen üres – a címek megvannak, ám tartalom még nem elérhető.

Üresjárat

Újra és újra felmerül a kérdés: minek ez az egész? A felvetett problémák ilyen általánosságban nem vitathatóak meg, különösképp nem „nemzeti konzultáció” keretében. Egy részük szűk szakmai kérdés, más részük olyan bonyolult, komplex témakör, hogy szeleteire kellene bontani, hogy értelmes dialógus alakuljon ki. Megint más részük a parlamenti fennhatóság vagy az illetékes szakminisztérium kompetenciáját követeli meg. A maradék meg egyszerűen értelmetlen, mert kb. azt kérdezi meg: mi az élet értelme?

Nem lennék meglepődve, az internetkon.hu a gátlástalan, ilyen-olyan oldali trollkodás terepévé válna elsősorban, és az égvilágon semmi haszna nem lenne.

A frissen indult oldalon egyébként már közel kétszáz javasolt kérdés szerepel, ám hogy ezek mik, azt nem tudhatjuk meg, mivel erre az oldal nem biztosít lehetőséget.

A konzultáció jegyében.

Azóta történt

  • Új csata a netsemlegességi háborúban

    Habár az európai szabályozás nem kevés elemében tér el az amerikaitól, a vita kontinensünkön is zajlik, így érdemes figyelni az USA-ban zajló összecsapásokra.

  • „minek az internet?”

    Az internetadó terve nyomán létrejött nemzeti konzultáció új mérföldkőhöz érkezett: lezárult a javaslattétel időszaka, és a címben szereplő kérdés is válaszra vár.

  • Hat témaköre lesz az internetes konzultációnak

    A kérdésekről a hónap végén dönt a kormány, a szavazás májusban indul. Többek között tartalomról, megfizethetőségről, biztonságról szól majd az akció.

Előzmények