Hirdetés

Közel kilencmillió előfizető adatait szerezték meg koreai bűnözők

A dél-koreai rendőrség vasárnap jelentette be, hogy egy július 13-ai feljelentés nyomán letartóztattak két embert, akiket azzal vádolnak, hogy feltörték a második legnagyobb ottani mobilszolgáltató, a KT rendszerét, és onnan adatokat loptak el – írta meg Yonhap hírügynökség angol nyelvű oldalán.

Hirdetés

A két gyanúsított a koreai kiberrendőrség vizsgálata szerint február óta egy kifinomult módon működő kémszoftverrel körülbelül 8,7 millió előfizető személyes adatait szerezte meg. Rajtuk kívül még hét másik, szabadlábon védekező embert vádoltak meg azzal, hogy a lopott információkat megvásárolták. Az azonosítási adatokat, a telefonszámokat és a szerződések részleteit tartalmazó rekordokat állítólag marketingcélokra használták fel (például a lejáró szerződések esetében új ajánlat tétele), ebből a rendőrök becslése szerint legalább egymilliárd von (körülbelül 200 millió forint) bevételhez jutottak.

A szolgáltató elnézést kért a történtek miatt, megtették a biztonsági intézkedéseket, és megígérték, hogy további lépéseket tesznek, hogy megelőzzék a hasonló incidenseket. Ez utóbbiról szólva kissé eltérnek a rendőrségi közleménytől, mivel közölték, hogy erősítik a belső ellenőrzést –ez mintha arra utalna, hogy a hackelés belsős információkra építve történt meg.

Elemzők kiemelik az eset súlyosságát, és nem lenne meglepetés, ha a dühösebb előfizetők csoportos pert indítanának a szolgáltató ellen hanyag adatkezelés miatt.

A Yonhap tudósítója megjegyzi, a világ talán legfejlettebb digitális infrastruktúrájával rendelkező országban a fejlődés együtt járt a súlyos biztonsági incidensek megszaporodásával, tavaly több nagy szervezet és cég adatbázisaiba törtek be (pl. a Hyundai Capital Services, illetve az Országos Mezőgazdasági Szövetkezeti Szövetség), és 2011 augusztusában történt az eddigi legnagyobb adatlopás is, amikor két népszerű weboldalról körülbelül 35 millió felhasználó személyes adatait szerezték meg.

Azóta történt

Előzmények