Hirdetés

Nagyon zavarja a brit hatóságot az Apple Safari böngészője

A brit jelentés szerint az Apple és a Google visszafogják a mobilos böngészők piacát, különösen a Safari aggasztja a trösztellenes hatóságokat.

A brit trösztellenes hatóság azt mondja, hogy az Apple és a Google által uralt mobilos böngészős piac jelenlegi formájában nem kedvez a fogyasztóknak és a cégeknek, így indokolt volt vizsgálatot indítani ennek kapcsán.

A CMA független csoportjának végleges jelentése szerint a legnagyobb aggodalmat az Apple irányelvei okozzák az eszközein történő internetelérés és a Safari böngésző kapcsán. A novemberi előzetes eredmények után januárban indult el a vizsgálat.

A britek eldöntik majd, hogy a két nagy cég rendelkezik-e stratégiai piaci státusszal a mobilos piacokon. Amennyiben SMS-státuszt kapnak, akkor beavatkozások jöhetnek a kisebb riválisok versenyképessége érdekében.

Az Apple azt mondja, ők egy virágzó és dinamikus piacban hisznek, ahol kibontakozik az innováció, a hangsúlyt pedig mindig is a felhasználók bizalmára fektették. Őket aggasztja a jelentés, az orvoslati megoldások pedig szerintük aláásnak a magánszférát és a biztonságot, használati élményt. A Google is hozzátette, az aggodalmak eloszlatásának céljából tovább egyeztetnek a hatósággal. Szerintük egyébként az Android nyitottsága kiterjesztette a választást, csökkentette az árakat és közelebb hozta a mobilok, appok elérését. Olyan nyitott platformokban hisznek, amelyek segítik a fejlesztők sikeres üzletmenetét, tették hozzá.

A Safari és a Chrome a jelentés szerint az Apple márkájú és az Android rendszerű eszközök 88 és 77 százalékán volt használatban tavaly. A független részleget vezető Margot Daly szerint nem működik a verseny a mobilos böngészők között, és visszafogják az innovációt.

Azóta történt

Előzmények