Az IBM májusban indította el "Nagy Zöld" elnevezésű programját, amellyel ügyfelei felmérhetik számítógépes központjaiknak energiafogyasztását, s megoldási javaslatokat kaphatnak a takarékosabb működésre. S mint a friss értesülés bizonyítja, maga az IBM a legelsők között él ezzel a lehetőséggel, és adatközpontjai történetének egyik legjelentősebb átalakítására készül.
Hirdetés
A cég jelenleg összesen 740 ezer négyzetméternyi (139 futballpálya méretű) területen 3900 szervert üzemeltet világszerte, amelyek kiszolgálják a vállalat több mint 355 000 felhasználóját. A konszolidációt követően 30 darab, Linux operációs rendszert futtató IBM System z nagyszámítógép látja majd el ugyanezt a feladatot, radikálisan alacsonyabb energia-, szoftver- és rendszertámogatási költségekkel, egyúttal rugalmasabb infrastruktúrával.
Lecserélik a vasat...
A konszolidációs projektet az teszi lehetővé, hogy egyetlen nagygépes rendszer képes egyedi szerverek százait vagy ezreit modellezni, és ezek mindegyikét valódi, különálló gépként működtetni. Ezt a technológia – amelynek az IBM volt az előfutára több mint negyven évvel ezelőtt – a virtualizáció. A projekt eredményeként várhatóan egy kisebb város energiaellátásához elegendő áramot fognak megtakarítani a gépek fogyasztásán és a helységek légkondicionálásán, de ezen túl csökkenthetik a licencelt szoftverek díjait is, mert kevesebb processzoron futtatják majd azokat. Lényeges tényező az is, hogy kedvezőbb rendszeradminisztrációs- és ingatlanbérleti költségekkel lehet számolni, így még további megtakarítások érhetők el.