„Nem örülök annak, hogy meghalt, de boldog vagyok, hogy eltávozott.”

Richard Stallman, az informatika egyik legnagyobb élő guruja, a nyílt forrású szoftverek egyik apostola Steve Jobs halála után nem sokkal személyes oldalán írta le ezt a mondatot, ami sok IT-lap, -blog szerzőjénél azonnal kiverte a biztosítékot.

Igaz, nem közvetlenül szólalt meg, a fenti mondat idézet: ezt Chicago polgármestere, Harold Washington mondta egy korábbi, korrupcióval megvádolt polgármesterről, de az utalás egyértelmű. De mielőtt a pénteken szűk családi körben eltemetett Steve Jobs megítélése kapcsán kirobbant vitáról szólnék, idézem azt a pár sort, amit Stallman valóban leírt az Apple vezetőjének halála után (a fordítás Stallman sajátos nyelvezete miatt nem könnyű):

„Steve Jobs, a számítógépet komfortos börtönné alakító törekvés úttörője, aki munkájával az ostobáknak lehetővé tette a saját szabadságukról való lemondást, meghalt.

Amint Harold Washingon chicagói polgármester mondta a korábbi korrupt polgármester Daley-ről: »Nem örülök annak, hogy meghalt, de boldog vagyok, hogy eltávozott.« Senki sem érdemli meg a halált, – sem Jobs, sem Mr. Bill, még azok az emberek sem, akik gonoszabbak, mint ők. De mi mindannyian megérdemeljük azt, hogy vége legyen annak a Jobs nevéhez köthető korszaknak, mely a hétköznapi számítástechnikában oly sok kárt okozott az embereknek.

Sajnos, ez a hatás folytatódni látszik a távozása után is. Csak azt remélhetjük, hogy utódainak az ő örökségét folytatni kívánó tevékenységei kevésbé lesznek sikeresek.”

Látom magam előtt, ahogy az olvasók mind rám, aki idézi, mind Stallmanra dühödten fújnak: kegyeletsértés, tapintatlanság, bunkóság, agyatlan vagy, és még sorolhatnám.

De a kérdés nem ilyen egyszerű.

Mondhatnánk közhelyesen: ha óriás dől le, ahhoz mértek a reakciók is. És ez bizonyos szempontból igaz is, de azt meg kell jegyezni, hogy a nemzetközi sajtóban Stallmannon kívül csak egyetlen hasonló felfogású, számottevő véleményt találtam – igaz, az is egy szabad szoftveres vezető személyiség, Eric S. Raymond megszólalása, aki valójában csak Stallman szavait igyekszik szalonképesebbé tenni.

A guru megnyilvánulásának megértéséhez értelmezni kell azt a közeget, amelyben ez elhangzott. Stallman akkor mondott – egyelőre maradjunk ennyiben – kegyeletsértő szavakat, amikor  gyakorlatilag mindenki, legyen az barát vagy ellenfél, elismerően nyilatkozott egy, az iparágat alapjaiban befolyásoló, élete végén egy súlyos és fájdalmas betegséggel küzdő ember több évtizedes tevékenységéről. Ha Steve Jobsot mint embertársunkat tekintjük, elfogadhatatlan Stallman megszólalása. Bunkó.

De azt se felejtsük el, hogy ezt a nyugodt szívvel durvának, ám ugyanakkor brutálisan őszintének is tekinthető bejegyzést nem kis részben maga Steve Jobs provokálta ki.

Hogy miért is?

Például azért, mert hiába szerepelt Jobs sok-sok éven át a hírekben, azért sem nem az apánk, sem nem a testvérünk, de még csak a szomszédunk sem volt. És habár megérdemelheti a tiszteletet és a kegyeletet, de ő mégiscsak egy cég vezetője volt, egy olyan cégé, amelynek termékei alapvetően befolyásolták a világ egyes részein élő emberek mindennapjait – de ez azért még nem adja meg neki azt a jogot, hogy családtag legyen, vagyis a távolságtartás nem indokolatlan. Másrészt pedig sajátos (jegyezzük meg: különösen sikeres) cégvezetési és cégépítési módszere eredményezte azt, hogy mind az átlagfelhasználó, mind a szakemberek körében az Apple egyenlővé vált Steve Jobsszal. Ennek a gyakorlatilag szétválaszthatatlan kapcsolatnak lett az a következménye, hogy az Apple tevékenységével élesen szemben álló, nyilvánvalóan nem kevéssé paranoiás Stallman – aki magánemberként egyébként nyilván mélyen tiszteletben tartja az Apple-t alapító srác, a tragikusan fiatalon elhunyt nagy ember személyes életét –, amikor nekiugrik Jobsnak, akkor valójában az Apple-nek, illetve az általuk képviselt szemléletmódnak esik neki. Nem is igen van más választása, ha hű akar maradni elveihez.

Igen, Mr. Jobs. Ön akarta, hogy így legyen. Marketing must go on.