Korábban is nagy vitákat robbantottak ki az olyan jelentések, amelyek azzal foglalkoztak, honnan származnak a nyersanyagok a modern eszközökhöz – sokszor gyakran az Apple termékekhez. A Kongói Demokratikus Köztársaság nemzetközi ügyvédjei most üdvözölték az Apple azon döntését, hogy az felhagyott az ásványok konfliktuszónákból történő beszerzésével – de a cég ellen benyújtott európai panaszaikat nem vonják vissza.
Hirdetés
Panaszt nyújtottak be ugyanis az Apple ellen Franciaországban és Belgiumban is a Kongói Demokratikus Köztársaság részéről, az Apple-t azzal vádolják, hogy az ellátási láncán keresztül konfliktuszónákból szerzi az ásványokat (és/vagy a beszállítói lánc az onnan szerzett ásványokat „tisztára mossa” nemzetközi vonalon). Az ország az ón, tantál, volfrám beszerzésének is egyik fő forrása, ezek pedig a PC-k, mobilok fontos részei.
Több bányát ugyanakkor bűnözői, súlyosan erőszakos tevékenységekhez köthető fegyveres csoportok működtetnek az ENSZ szakértői és jogi csoportok szerint.
Az Apple visszautasít minden vádat, és közölte, hogy a beszállítóival már korábban közölte, nem használhatnak ilyen területekről beszerzett ásványokat (Kongóból sem). A beszállítókat auditálják, az eredményeket nyilvánosságra hozzák, és olyan testületeket látnak el pénzzel, amik az ásványok követhetőségén dolgoznak. Az Apple szerint a konfliktusok elmérgesedésével a beszállítókat utasították, hogy Ruandából és a Kongói Demokratikus Köztársaságból se szerezzenek ilyen ásványokat. Erre a cég szerint azért került sor, mert a független auditorok sem tudnak már olyan szinten átvilágítani, ami megfelelne az Apple magas elvárásainak. A szóban forgó ásványok zömét az Apple szerint egyébként újrahasznosítják.
Az ország ügyvédei óvatosak, azt várják, hogy az állításokat bizonyítsák – és kiemelik, hogy mindez nem mossa el a múltban történteket. Így a francia és belga bírókra várnak.