Nagy-Britanniában egy csoportos keresetben azzal vádolják az Apple-t, hogy visszaélt domináns piaci helyzetével, amikor az App Store-on keresztül 30 százalékos hozzájárulási díjat szabott ki az appfejlesztőkre, tisztességtelenül – mindez a brit fogyasztóknak állítólag 1,8 milliárd dollárjába került.
A csoportos keresetben 20 millió brit felhasználót képviselnek, akiket állítólag túlszámláztak az appvásárlások kapcsán.
Az Apple szerint az egész ügy alaptalan, továbbá nem veszi figyelembe a fogyasztóknak biztosított előnyöket, amiket az iOS és az integrált megközelítés nyújt – ahogy a biztonságra és magánszférára fordított kiemelt figyelmet sem.
Ez csak az egyike azon csoportos kereseteknek, amelyeket most a britek a tech óriások nyakába zúdítanak. A Google ellen hasonló, 1,1 milliárd dolláros per indul a PlayStore kapcsán, de az Apple ellen az appfejlesztők is indítottak hasonló pert. Csoportos keresetek indulnak még a Meta és az Amazon ellen is, de a Google is küzdhet még párral Nagy-Britanniában.