Az Apple és a Google mobilos böngészője zavarja a brit versenyhatóságot

A brit hatóság kiterjedt vizsgálatot indított az Apple és a Google mobilos böngészőjének nagy piaci fölénye miatt.

Az utóbbi időben a szivárgásokat konzultációk, majd kiterjedt vizsgálatok és nem ritkán nagy büntetések követik – meg sem lehet már számolni, hogy a nagyobb országok mennyi ügyben vizsgálódnak vagy indítottak trösztellenes eljárásokat a nagy tech cégek ellen.

A brit versenyhatóság szemeit már eddig is szúrta az Apple és a Google egyeduralma a mobilos böngészők piacán, most pedig az eddigi konzultáció lezárult, és kiterjedt vizsgálatba kezdtek.

A közleményük szerint sok brit cég és fejlesztő úgy érzi, hogy visszafogják őket az Apple és a Google korlátozásai. Kivizsgálják az aggályokat, és ha igen, megteszik a lépéseket azért, hogy nagyobb legyen a verseny és az innováció.

A Google szerint az Android rendszer nagy választékot kínál appokból és alkalmazásboltokból, továbbá a fejlesztők bármilyen böngészős engine-t választhatnak. Elkötelezettek a virágzó, nyitott platformok mellett.

Az Apple konstruktív együttműködést ígért, melynek keretében elmagyaráznák, hogyan segíti az ő megközelítésük a versenyt és a választást, miközben koncentrál a biztonságra és magánszférára.

Előzmények