Az Amazon globális tevékenységért felelős vezetője, Dave Clark sajtóközleményben jelentette be, hogy a vállalat új szállítási módot vezet be, felépítenek egy repülőgépes flottát. Az első gépet, az Amazon One-t ma mutatják be a vállalat székhelyén, Seattle-ben egy kiállításon.
Hirdetés
A Boeing 767-300 csak az első lesz a sorban, az Amazon ugyanis együttműködési megállapodást kötött a repülők működtetésére az Atlas Air, illetve az ATSG légitársasággal, és a következő két év folyamán összesen negyven jármű bérlését tervezik.
A „márkagépek” flottájának felállítása egyrészt nyilvánvalóan marketingfogás, másrészt viszont exkluzív igények, valamint kiemelt ügyfelek kiszolgálását célozza meg.
Ez persze csak a látványos csúcsa annak a komplex fejlesztési projektnek, melyben az Amazon bővíti szállítási kapacitásait, illetve új módszereket vezetnek a hagyományosak kiterjesztésével párhuzamosan: a vállalat újabb négyezer teherautót szerzett be, jó ideje folynak a drónos tesztek – ezek alkalmazását gyakorlatilag már ma megkezdhetnék, de az amerikai szabályozás egyelőre még nem teszi ezt lehetővé –, dolgoznak az önjáró teherautókból álló szállítókonvojok kialakításán, elkészítettek egy mobilos alkalmazást, a Flexet, amely biztosítja a használójának, hogy saját járművével szállítson az Amazontól árukat, és mindezek mellett egy nagyobb mértékben gépesítik, robotizálják a raktárak és elosztók tevékenységét.