Hirdetés

Elindult az Amazon lengyel oldala

Lengyelországban is berobbant az e-kereskedelem, a versenyt pedig a végletekig fokozza, hogy az országban most elindult az Amazon lengyel oldala.

Folytatja az európai terjeszkedését az Amazon, amely kedden elindította a lengyel weboldalát is.

Hirdetés

Több más országhoz hasonlóan Lengyelországban is berobbant az e-kereskedelem, az Amazon pedig januárban árulta el, hogy szeretné jobban kiszolgálni a régióban élő ügyfeleit, akik a német Amazontól rendeltek mindeddig. A lengyel Amazon oldal indulásának hírére alaposan megkavarodott a helyi piac, a nagy Allegro e-kereskedelmi cég részvény-árfolyama például azonnal megzuhant.

A lengyel vásárlókat az Amazon.pl több mint 100 millió termékkel várja, ezek közül több tízezer lengyel vállalatoktól származik, mondta el Alex Ootes, az Amazon európai bővítésekért felelős alelnöke.

Az Amazon Lengyelország legnagyobb amerikai munkaadója és egyben harmadik legnagyobb amerikai befektetője, 2014 óta működik az országban. Idén indítják be a régióban a tizedik logisztikai központot.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények