Hirdetés

Iszonyatos pénzt termelt a járvány idején az Amazon

Rekordnagyságú bevételt és nyereséget ért el az Amazon a tavalyi negyedik negyedévben.

A seattle-i központú Amazon a keddi tőzsdezárás után nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében közölte, hogy nettó árbevétele éves összevetésben 43,6 százalékkal 125,55 milliárd dollárra emelkedett október-decemberben, míg működési költségei 42 százalékkal 118,68 milliárd dollárra ugrottak. A nyereség 121 százalékkal, 7 milliárd 222 millió dollárra kúszott fel, az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 6,47 dollárról 14,09 dollárra nőtt.

Hirdetés

Elemzők korábban 119,8 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 7,20 dollár nyereségre számítottak.

Tavaly október-decemberben az Amazon már a harmadik egymást követő negyedévben termelt rekordnyereséget, bevételei pedig először haladták meg a százmilliárd dollárt. Az Amazon nettó árbevétele a tavalyi év egészében 2019-hez képest 37,62 százalékkal, 386 milliárd 64 millió dollárra nőtt. A nettó nyereség 21 milliárd 331 millió dollárt tett ki, ami 84 százalékkal haladja az egy évvel korábbi 11,58 milliárd dollárt. Az egy részvényre jutó hígított nyereség 41,83 dollár volt, míg egy évvel korábban 23,01 dollárra rúgott.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta, azaz már tíz hónapja a fogyasztók egyre gyakrabban rendelnek az Amazonon otthoni szállításra alapvető termékeket és egészségügyi árucikkeket is. Miközben a fizikai valóságban létező üzletek jórészt hosszú hónapokra bezártak, az Amazon több mint 400 ezer új munkavállalót vett fel, hogy ki tudja elégíteni a megrendeléseket.

Az Amazon Web Services (AWS), az Amazon által kínált felhőszolgáltatás platform október-decemberben az elemzői várakozásoknál valamivel gyengébben teljesített. Jóllehet épp a tavalyi negyedik negyedévben jelentették be egy sor fontos együttműködési megállapodás megkötését – például a BMW német autógyártóval, a ViacomCBS-szel, a világ egyik vezető szórakoztatóipari és médiavállalkozásával és egyéb cégekkel –, a bevételek 12,7 milliárd dollárra rúgtak, míg elemzők 11,8 milliárdot vártak.

A New York-i elektronikus tőzsdén, a Nasdaqon 3380 dolláron, 1,11 százalékos pluszban zártak az Amazon-részvények, ami több mint 66 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A vállalat piaci tőkeértéke 1700 milliárd dollárra rúg. Az utóbbi 52 hét alatt 1626,03 és 3552,25 dollár között mozgott az árfolyam. A tőzsdezárás utáni elektronikus kerekedésben 0,7-0,8 százalékos pluszban forogtak a részvények a vártnál jobb eredmények hírére.

A gyorsjelentés közzétételével egyidőben jelentették be, hogy Jeff Bezos idén, a harmadik negyedévben távozik az Amazon vezérigazgatói tisztségéből, és az igazgatótanács elnöke lesz. Jeff Bezos több időt és energiát akar fordítani filantróp tevékenységre, Blue Origin nevű űripari vállalatára és a tulajdonában álló Washington Post című napilapra. A vezérigazgatói posztot Andy Jassy, a felhőszolgáltatási divízió vezetője veszi át. Andy Jassy 1997-ben csatlakozott az Amazonhoz mint marketing igazgató.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények