Hirdetés

A röhögéshez elég egy mobil is

Hirdetés

Úttörő vállalkozásba fogott a Hócipő, az ismert szatirikus kéthetilap, amely szerdán elindította mobilinternetes portálját a mobil.hocipo.hu címen. Az újság telefonkijelzőkre szánt kiadásából rögtön három változat is készült, a fenti címen elérhető teljes funkcionalitású verzió mellett egy kisméretű kijelzőkre és wap-kapcsolatra optimalizált, valamint egy kéziszámítógépekre szánt verzió is elérhető a wap.hocipo.hu, illetve a pda.hocipo.hu címeken.

A fentiekből az is következik, hogy a most indult mobilinternetes portál már nem a hagyományos wap-oldalak mintájára és azok technológiájával készült, hanem igyekszik kihasználni a széles sávú vezeték nélküli adatátviteli szabványokat és az xhtml-technológiát. Az ennek megfelelően képi és tartalmi megjelenésben is élenjáró mobil.hocipo.hu oldalt ezért leginkább 3G kapcsolattal érdemes meglátogatni. A portál technikai megvalósítását a Hócipő állandó internetes partnerével, a Macrosolid Media Consulting fejlesztőcéggel közösen végezte.

És ami szintén nem vicc, de mosolyra adhat okot: a Hócipő mobilinternetes portáljának látogatása – eltérően a mobiltelefonok világában megszokottól – sem regisztrációhoz, sem díjfizetéshez nem kötött.

Előzmények