A robot, amely úgy hall, mint egy ember

A Newcastle-i Egyetem Neurológiai, neurobiológiai és pszichiátriai tanszékének kutatócsoportja hamarosan elkészíti az emberi agy hallóközpontjának számítógépes modelljét. A kutatók ezt egy robotba ültetik majd, hogy így teszteljék. Az elkészülő modell az emberi hallás neurális hátterének eddigi legösszetettebb utánzata lesz, és többek közt lehetővé teheti, hogy a robotok hallásának kifinomultsága elérje az emberét – adta hírül a The Engineer nyomán az InfoPark hírlevele.

A különböző hangok azonosításáért és feldolgozásáért a középagy colliculus inferior (alsó ikertest) nevű része felelős. Ezen a rendkívül komplex felépítésű agyterületen találkoznak össze a fülből érkező információk a hangok különböző összetevőiről. A kutatást vezető Dr. Adrian Rees a brit lapnak kifejtette: ha sikerül egy eléggé valósághű modellt készíteni, akkor segítségével a tudomány többet megtudhat a hallás folyamatáról, mint amire a jelenlegi mechanikus és elektronikus eszközök lehetőséget nyújtanak.

A ma létező számítógépes hangfelismerő rendszerek számára a legnagyobb kihívást a hangoknak a háttérzajtól való megkülönböztetése jelenti. Míg a gépi beszédfelismerés viszonylag jó eredményeket produkál csendes környezetben, egy zajos partin, ahol egyszerre több ember összemosódó hangjából kell egyet kiszűrni, már kudarcot vall. Nem úgy az emberi agy, mely meglepően könnyen képes ugyanerre a feladatra.

A rendszer hardverhátterét egy másik brit egyetem, a szintén észak-angol University of Sunderland számítástechnikai és technológiai kara fogja fejleszteni. A hároméves kutatási program idén júliusban veszi kezdetét. Rees a lapban rámutatott, hogy a kutatás eredeti célja ugyan az agy működésének pontosabb megismerése, hosszabb távon azonban a technológiát számos it-alkalmazásban is lehet kamatoztatni. Lehetővé teheti például a zajos környezetekben is működő hangvezérlésű eszközök kifejlesztését.

Azóta történt

Előzmények

  • Robotok harcolnak Bécsben

    Az egyik masina szumóban jobb, a másik akadályfutásban – jövő hétvégén robotok küzdenek meg egymással az arénában.

  • Jön a szájberlegó?

    Mikropocesszor és Bluetooth-kapcsolat – a LEGO távolabb már nem is lehetne a legendás építőkockáktól, de a siker garantált.

  • Süketel az Apple

    Kaliforniában bíróság elé citálják a vállalatot az iPod zenelejátszók halláskárosító potenciálja miatt. Károsultak még nincsenek.