Miután több mint 100 ügyfelet szereztek közösen, a Nokia és a Kyndryl még három évre kiterjesztette az együttműködését: a cél az, hogy a gyárakat 5G-s vezeték nélküli magánhálózatokkal automatizálják.
Hirdetés
Ez a trend egyelőre főleg a gyártási ágazatban virágzik, de csak néhány cég képes teljesíteni az igényeket. A várakozások szerint minden évben dollármilliárdokkal dagad majd ez a piac. A Grand View Research szerint az 5G-s magánhálózatok piaca 2030-ra 41,02 milliárd dolláros üzlet lehet, pedig 2021-ben még csak 1,38 milliárd dolláros szektor volt.
A Nokia és a Kyndryl szerint az eddigi ügyfelek ráadásul mind visszatérnek, hogy ilyen hálózattal lássák el a többi gyáraikat is. Egy ilyen hálózat többek között javíthat a munka biztonságát, lehetővé teszi a videós és hangalapú, távoli együttműködést, a személyzet követését, a járműadatok figyelését.
A duó több mint 100 ügyfelet szolgál ki most, 24 országban. A Kyndryl az IBM-ből való kiválás után számos felhős megállapodást is aláírt. Automatizált ipari drónokkal is segítik a területek felügyeletét, videomegfigyelés mellett kémiai anyagok azonosítását is megoldják így. Erre is nagy a kereslet állítólag.