Hirdetés

Natív Bash, AI és Cortana a Build sztárja

Nagy csokor frissítés érkezik a Windows 10-hez, megújul a Skype és mindenki a Cortana Intelligence Suittal fog kontextusérzékeny botokat programozni.

Build 2016

Egy nagyon tudatosan felépített, sok előadót bemutató és profi felvezetéssel indult a 2016-os Build. Satya Nadella, a cég vezérigazgatója nyitotta meg a Microsoft fejlesztői konferenciáját. Megjegyezte, hogy mekkora boldogság újra San Franciscóban tartani a háromnapos eseményt, majd hamarosan moralizálni kezdett. Arról beszélt, hogy mennyire nem mindegy, a technológia van az emberekért vagy fordítva, hogy a gazdaság erősödik-e tőle vagy csak lassítja, hogy megkönnyíti-e mindenki életét az iparág, ami persze a Microsoft elsődleges célja.

Azzal folytatta, hogy a "Mobile first, Cloud first" szlogent újra feloldotta, miszerint az életünk részét képező megoldásoknak észrevétlenül kell belesimulnia a hétköznapokba, de a korábbiaknál produktívabb és jobb életet biztosítva.

Az első etapot azzal zárta, hogy a március 30. és április 1. közötti időszak ünnep, és a most induló három napban bizonyítani fogják, hogy lehet a Windows a fejlesztők otthona. Őt Terry Myerson követte, aki az ember-gép interakciók fontosságát hangsúlyozta, kiemelve az intuitív vezérlést, amire példákat ígért.

Legyen a Windows a fejlesztők otthona!
Legyen a Windows a fejlesztők otthona! [+]

A beszéd, az érintés, a toll használata természetesebb, mint a billentyűzet és az egér, így a Build nagyrészt az előbbiekről szól idén. A Windows 10 megjelenésének egyéves évfordulójára nagy frissítőcsomaggal készül a Microsoft, ebben új lehetőségek és funkciók jelennek majd meg, ezek közül is láthattunk néhányat az előadások során. Elsőként a biometrikus azonosítás alkalmazását honlapokon, ezt egy ujjlenyomat-olvasó és "az első biometrikus azonosítást támogató asztali böngésző, az Edge" segítségével prezentálták: a felhasználónév-jelszó páros helyett ujjbeggyel azonosította látogatóját az oldal.

Mintha papírral dolgoznánk

A Windows Inkről Bryan Roper beszélt sokat, a vonalzó mentén tollal húzható vonalak és a toll bekapcsolására automatikusan előugró kompatibilis (illetve előzőleg használt) alkalmazási lista egyaránt a nagy frissítőcsomaggal érkezik. Megújul a Sticky Notes, ha jóban vagyunk Cortanával és engedjük, hogy digitális asszisztensként működjön, akkor akár a kézírással rögzített memókból is képes emlékeztetőt faragni.

Hirdetés

A redmondiak elbukták a Here térképeket és saját megoldásukon dolgoznak, ma pedig azt láthattuk, hogy a vulkán lábától a kürtőig húzott tollvonás hogyan válik útvonallá néhány hónap múlva, jelölve a két végpont közötti távolságot miközben a jegyzetek és a grafikák a táj nagyításával vagy a látószög megváltoztatásával együtt dinamikusan átméreteződnek, fordulnak.

A Windows Ink intuitív mivolta a Word és PowerPoint használatánál mutatkozott meg legjobban: az átsatírozott bejegyzés törlődött, a remegő kézzel húzott kiemelés a szövegre ugrott, míg a prezentációs elemek a vonalzó mentén könnyedén esztétikusan elrendezhetőnek bizonyultak. Az Adobe is támogatja a Windows Inket, de a mezei fejlesztők az SDK révén szintén integrálhatják majd saját programjaikba, ehhez csak az eszköztár helyét és a "vászon" méretét kell megadniuk két sorban.

Natív Bash, HoloLens

Kevin Gallo azt ígérte, 1000 új innováció és funkció kerül a Windows 10-be az évfordulós frissítésen keresztül, majd hangos tapsot és éljenzést kiváltva bejelentette a natív Bash érkezését Windowsra - ekkor már ismerősen csengett a "legyen a Windows a fejlesztők otthona" jelmondat.

Ha már lúd, legyen kövér alapon bejelentették az asztali alkalmazás konvertert (Win32-UWP), amiről szerényen csak annyi hangzott el, hogy ezzel a már létező 16 millió Win32 szoftver könnyedén bekerülhet a Windows Store kínálatába, ami végre tényleg egységessé válik, Cortana pedig Xboxon is megjelenik.


[+]

Alex Kipman azzal nyitott, hogy a mai naptól az MS teljesíteni kezdi a HoloLens előrendeléseket, majd a tavalyi Builden bemutatott "proof of concept" orvosi oktatóhologramról árulta el, hogy mára valósággá vált, létező kész programmá lett. Egy Skype-on bejelentkező "robot professzor" segítségével rövid konzíliumot tartott a Case Western Reserve Egyetem színpadon lévő oktatója és két növendéke, miközben együtt birizgálták a kiterjesztett valóságban lebegő agyat.

Beszélgetés, mint platform című előadásával tért vissza Satya Nadella, aki a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás terén három szereplőt vizionál: az embereket, a digitális asszisztenseket és a botokat. Ehhez szerinte a következő dologra van szükség: a gépeknek meg kell érteni az emberi tapasztalatokat és élményeket, megbízhatónak, inkluzívnak és tisztelettudónak kell lenniük.

A Microsoftnál úgy látják, az új felhasználói felületet (UI) maguk az emberi nyelvek jelentik, ezért a fejlesztések is ennek megértésére, segítésére irányulnak (Cortana, Skype Translate, Tay - amiből sokat tanultak és most újraterveznek). "Mindez nem szólhat az ember VS. gép megközelítésről, ennek az ember a géppel mentalitást kell követnie" - mondta Nadella.

A mesterséges intelligencia fajtái

A Microsoft Azure Tour budapesti állomásán az előadóként is megjelenő Mike Schutz (a Cloud és Enterprise divízió Cloud Platform Product Marketing ügyvezetője) egy háttérbeszélgetés során már utalt arra, hogy a redmondi vállalat jövője a felhő sikerétől függ.
Elmondta, hogy nem feltétlenül a költséghatékonyság, hanem a kiszámítható, tervezhető kiadási oldal, a folyamatos rendelkezésre állás és az optimális kihasználtság miatt választják legtöbben a felhőt, amiben néhány kattintással az igényeknek leginkább megfelelő, akár Linux alapú szervereket is létrehozhatnak az ügyfelek. Magyarországon még mindig erős a bizalmatlanság, de egyre több cég dönt úgy, hogy részben vagy egészben a Microsoft felhőmegoldását választja.
Kiemelkedő előnyt jelent a nemzetközi piac felé nyitó vállalkozásoknak, hogy a világszerte megtalálható szerverparkok révén gyors és stabil szolgáltatást nyújthatnak ügyfeleiknek. Szerinte jellemző, hogy egy-egy szolgáltatással indulva, fokozatosan veszik birtokba az Azure-ban rejlő lehetőségeket a cégek, amelyek leggyakrabban megtartják létező infrastruktúrájukat, hibrid felhőt hozva létre. Ez alól a startupok jelentenek kivételt, melyek eleve nem költenek saját vasra. A most bejelentett szolgáltatások minden bizonnyal felkeltik majd az üzleti ügyfelek érdeklődését: a Power BI Embedded május elsejéig tartó ingyenesen kipróbálható, a Microsoft reményei szerint sokan beleszeretnek ezidő alatt.

A mesterséges intelligenciát a Microsoftnál három jól elkülöníthető csoportra bontják, az egyikben emberek kommunikálnak egymással, miközben a gép közvetít (Skype Translate), a másodikban ember-bot társalgás zajlik a produktivitás növelése érdekében (Slackbot, Tay), a harmadik pedig a digitális asszisztensek világa, amiben Cortana botokat is segítségül hívja kiszolgálja az embert.


[+]

Nadella nem hagyta szó nélkül a múlt heti Tay-fiaskót sem, mosolyogva emlékeztetett arra, hogy kísérletezni kell, majd úgy folytatta: "olyan technológiát akarunk megalkotni, ami a legjobb az emberiség számára, nem pedig a legrosszabb".


[+]

Marcus Ash elárulta, naponta 1 millió kérdést próbál megválaszolni Cortana, bemutatójában pedig a zárolási képernyőn hívta elsőként segítségül, majd a nyáron érkező fejlesztések egy részét prezentálta: egy e-mailen érkezett számlát az asszisztens magától rögzített az MS Expense 2.0 szoftverbe, illetve Ash egy mobilról érkező üzenetre PC-ről válaszolta hogy rendben, találkozzunk holnap délben. Cortana az SMS tartalmát felismerve gyorsan létrehozott egy eseményt a naptárba, illetve az ütköző programokat későbbi időpontra csúsztatta. Természetesen illedelmesen engedélyt kért a ténykedéseire.

Ingyenes API-k, nyílt keretrendszerrel

Hogy a résztvevők jobban átlássák, mi vár rájuk, Liliam Rincon a következő generációs Skype bemutatásába fogott. Egy hasznosnak tűnő aprósággal indított: a szöveges üzenetváltásokban megjelenő ismert cégek neveit a Skype hivatkozássá változtatja. Cortana a csevegőalkalmazásban is megjelenik, hogy bármikor segítségül lehessen hívni. Proaktív viselkedésre programozták, ezért mikor Rincon arra kérte, írja fel a naptárba, hogy el kell mennie egy rendezvényre, Cortana repülőjegyet és szállást is szervezett, méghozzá a légitársaság és a szálloda botját is bevonva a beszélgetésbe. Ezek után jelezte, hogy az adott városban lakik egy ismerős, igény szerint szervez találkozót. Összekapcsolta a két barátnőt, akik röviden egyeztettek, miközben az asszisztens feljegyezte a részleteket a naptárba.


[+]

Cortana nem csak a találkozó résztvevőit és időpontját mentette el, potenciális helyszíneket is ajánlott a Bing keresője és a felhasználó szokásai alapján. A mai naptól az alkalmazások és honlapok is beépíthetők Cortana tudásbázisába.

A konferencia megnyitójának legizgalmasabb részében Nadella arról beszélt, hogy hamarosan minden fejlesztő botokat kreál majd, méghozzá a Cortana Ingelligence Suite (CIS) révén. Hogy könnyű dolguk legyen, keretrendszert és kognitív szolgáltatásokat is összeraktak, a fejlődést pedig a gépi tanulás fogja garantálni. A nyílt forráskódú Bot Builder SDK lehetőséget teremt az írott, verbális és nonverbális kommunikációra egyaránt.


[+]

A huszonegy kognitív szolgáltatásból álló csomag a mai naptól elérhető, az alkalmazásprogramozási interfészek használata minimális lekérésszám mellett ingyenes, tehát mindenki kipróbálhatja, tesztelheti a lehetőségeket. Az üzleti felhasználáshoz nem lesz elég az ingyenesen elérhető keret, az árak első olvasatra nagyjából megegyeznek azzal, amennyibe az élő munkaerő kerülhet a cégeknek.

Nagyon erősen indult a 2016-os Build konferencia, az elhangzottak jelentőségét hamarosan kielemezzük, illetve természetesen beszámolunk a további érdekességekről is.

Azóta történt

Előzmények