A kormányszóvivő válaszolt a szóvivői oldallal kapcsolatban felmerül kérdésekre

Működik, és válaszolnak

Vegyes élményekkel telve zártam be délután fél négykor a sajto.kormanyszovivo.hu oldalát, miután részt vettem Daróczi Dávid kormányszóvivő online sajtótájékoztatóján. (A honlap és szolgáltatás költségeivel kapcsolatos elemzést még mindig halasztani vagyok kénytelen, mivel a Miniszterelnöki Hivatal egy lap kérésére kiadta ugyan a beszerzések listáját, de ez önmagában még nehezen értelmezhető. Szükség volna a megvalósítandó, megvalósított szolgáltatások listájára, a specifikációra is, hogy véleményt mondhassunk, illetve illetékes szakembereket megkérdezhessünk arról, hogy vajon elfogadható módon költötte-e el a kormány az adófizetők pénzét. A hírek szerint őszre ezek az adatok is nyilvánosak lesznek.)

De vissza a mai sajtótájékoztatóra. Meg kell mondjam, egyrészt kellemes meglepetés ért. Megszűnt a korábban rendszeresen tapasztalható hangprobléma (eddig gyakran hallhatatlan volt a szóvivő szövege), a sajtótájékoztató közben Daróczi Dávid folyamatosan figyelte az előtte lévő monitort, s a menet közben feltett újságíró kérdésekre a sajtótájékoztató végén reagált is. Ahogy vége lett a tájékoztatónak, a videó már újra is indult, vagyis már most visszahallgathatom. Emellett Daróczi Dávid megígérte, hogy ezt a láthatóan működő online sajtótájékoztatót szerda, azaz a hivatalos kormányszóvivői tájékoztató kivételével a következő időszakban minden nap megtartja délután háromkor. Ezek tényleg nagyszerű dolgok, habár mondhatnám azt is, hogy inkább elvárhatóak…

Daróczi Dávid

A sajtótájékoztató első része volt az IT café számára érdekes, mivel ekkor válaszolt Daróczi Dávid egy képviselőnek a kormányszóvivői oldallal kapcsolatos kérdéseire. Mivel ezeket nagyrészt már mi is felvetettük, a következő, szárazon leíró részben a rájuk adott válaszokkal együtt ismertetem őket. (Annyit azért hozzáfűznék, hogy a Képviselő Úr honlapja, ahonnan kimásoltam a kérdéseket, megkívánna egy jó ízlésű webszerkesztőt, ahogyan a kérdések maguk is elbírtak volna egy nyelvi és tartalmi ellenőrzést. Itt most a pontosság kedvéért betűhíven idézem őket.)

Auditálják-e független ügynökséggel a látogatottságot, vagy csak házi felmérést végeznek? Mennyire kifinomult a mérés? Mérik-e külön a látogatás-, a látogató-, illetve az oldalletöltéseket, illetve az egyes közlemények olvasottságát?

Daróczi Dávid válaszában kifejtette, hogy az auditálásra csak azoknak a honlapoknak van szüksége, amelyek reklámokat közölnek, ezért a szóvivői honlap nem tervez ilyen vizsgálatot, a látogatottsági adatokat ők maguk is fel tudják mérni. Ezzel a plusz kiadással nem kívánják megterhelni az adófizetőket.

Mit lehet tudni a szerkesztőség összetételéről? Kik dolgoznak a portálnál?

A külön, csak a szóvivői honlappal foglalkozó csapat összesen három emberből áll: két webszerkesztőből, illetve egy alkalmazottból, aki az állami tulajdonban lévő, a kormányzati oldalakat is működtető KOPINT-DATORG-nál, a háttérszolgáltatónál dolgozik.

Milyen viszony van a honlap és a Magyarország.hu, vagyis a kormányzati szolgáltatói portál között?

Semmilyen. Az előző ügyfélkapcsolati rendszer, a második a sajtót szolgálja ki.

Ha a portál egyértelműen a sajtónak szól, akkor ennek megfelelően milyen átszervezéseket, csökkentéseket végeztek a már meglévő miniszterelnöki kommunikációs szervezetben?

A feladat nem kevesebb lett, hanem több, így alkalmazni kellett a KOPINT-DATORG-nál az említett munkatársat, a Kormányszóvivői Irodánál pedig ugyanannyian dolgoznak, mint eddig. Az információáramlás gyorsítása és bővítése volt a cél.

Hardver, szoftver, nyilvánosság, meg a csajok

A már lezajlott kormányszóvivői és egyéb tájékoztatókat miért nem lehet megtekintenie az állampolgároknak? Miért csak az önkényesen kiválasztott videófelvételeket – szám szerint 5-öt – lehet megnézni? Miért vannak egy ekkorra tárhelyen lebutítva a fényképek?

Két külön weboldalról van szó: a kormanyszovivo.hu-ról, illetve a sajto.kormanyszovivo.hu-ról. Az új projekt esetében sajtó volt az elsődleges célpont. Az előzetes felmérések azt mutatták, hogy ha egy teljesen nyilvános oldalt építettek volna, melyhez mindenki mindenhez hozzáfér, nem csak a sajtó képviselői, akkor annak a költségei a jelenlegi többszörösére rúgtak volna. De a kép- és videoanyagokból válogatást így is adnak a kormanyszovivo.hu-n. A sajtó képviselői pedig korlátlanul elérhetik az az összes feltöltött tartalmat. A Képviselő Úrnak célozva Daróczi Dávid elmondta, hogy a képeknél pedig csak egyetlen kattintásra van szükség, és el lehet érni a nagyobb felbontású képeket.

Hogyan értékelik a hardverbeszerzések szükségességét két hónap tapasztalata után? Kihasználják-e a vásárolt informatikai eszközöket?

A rendszernek különleges követelményeknek kell megfelelnie, e honlapon a kormány álláspontja jelenik meg, ezért fokozottan kell védeni a hackerek ellen. Ezért volt szükség ilyen berendezésekre.

Mennyi kérdés érkezik egy sajtótájékoztató alatt? Szűrik-e a kérdéseket? Miért van korlátozva a karakter szám egy ilyen nagy tárhelynél?

Témától függően öt-hat kérdés szokott érkezni. [Ma négy darab. – a szerk.] De az természetes, hogy nyáron kevesebb kérdés fut be. A nyári tesztidőszak nem mérvadó, nézzük majd meg, hogy mi történik ősszel. S ez a tesztidőszak a rendszer valóban létező gyönge pontjait is kiszűri majd, s igazából ősszel indul a nagyüzem.

Miért csak egy platformmal működnek az oldalak PLD Macintosh-on miért nem megy?

[E kérdésnél Daróczi Dávid hezitált egy kicsit, majd – feltehetően helyesen – úgy döntött, hogy a PLD-t például-nak értelmezi…] Tesztelték az oldalt Macintoshon is, sőt más platformon is, és ott is problémamentesen működik.

Hát ennyi. Akad azért néhány válasz, ami nem elégített ki teljesen. Az elsővel kapcsolatban magam is feltettem egy rövid kérdést (a válaszból kiderül, hogy hosszabban és részletesebben kellett volna fogalmaznom, mivel mintha nem értettük volna meg egymást a szóvivővel).

Mivel úgy vélem, hogy az auditálás ennél az oldalnál természetesen nem azt jelentené, hogy több reklámbevételt kasszírozzanak, hanem annak felmérésében segítene, hogy vajon megérte-e befektetni a 200 milliót a szóvivői portálba, s ez esetben én mint állampolgár egy külső vizsgálatban talán jobban megbíznék, ezért ezt írtam:

Az auditálást mindig független cég végzi, ez a hitelesség garanciája. Nem gondolják-e azt, hogy a saját adatok hiteltelenek?

Daróczi Dávid válasza: Az a kérdés, hogy kinek a számára kell hiteles adatokat szolgáltatni. Nincs reklám, nincsenek reklámozó cégek, tehát pénzkidobás lenne egy külső céget megbízni az auditálással.

Egyébként emellett is meglehetősen elégedetlen vagyok néhány válasszal. A fent említett mellett legfőképpen a nyilvánossággal kapcsolatos reakció tűnik nekem „megúszósnak”, illetve „csúsztatottnak”. Többszörösébe került volna egy teljesen nyilvános oldal? Még mindig nem nyilvánítanék véleményt az alul- vagy túltervezettségről, de valóban szükséges lett volna mondjuk 600 millióra egy mindenki számára hozzáférhető oldal létrehozásához? Ugyanakkor mind az auditálást, mind pedig a nyilvános hozzáférést illető probléma elsősorban nem technológiai, hanem jogi, illetve az információszabadságot érintő, jelenleg még tisztázatlan kérdés. Ezek elmismásolása aggodalommal tölt el.

A hardverekre vonatkozó válasz kapcsán pedig azt érzem, hogy a misztikus „hackerekkel” magyarázni a kiadásokat minimum vicces, a közvéleményt semmibe vevő, bulvármagyarázat.

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig az a nézet tartotta magát, hogy az igazi játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szükségük. Ez mára megváltozott, és a gamer laptopok sem maradnak le az asztali nagytestvér mögött.

Azóta történt

Előzmények