Hirdetés
Unalmas lehet a repülés, zavar az IoT-ben
A héten nemcsak a virágok kinyílása folytatódott, de a VGA-gyártók ébredése is, egyre-másra jelentették be a GeForce GTX 1080 Ti-re épülő egyedi megoldásaikat, de volt, aki inkább néhány korábbi kártyáját tuningolta tovább. Így tett például az Asus, aki a „sima” GTX 1080-ra és 1060-ra épülő Strix modelljét szerelte fel a korábbinál magasabb órajelű GDDR5 és GDDR5X memóriákkal.
Ezt a lehetőséget még az NVIDIA ígérte be a GTX 1080 Ti bemutatóján, azzal a kitétellel, hogy az így készülő kártyáknál az OC Edition jelölést kell majd alkalmazni. A vásárlók azonban, ahogy eddig is, jobban teszik, ha a modellszámokat is ellenőrzik, nehogy a várt gyorsabb kártya helyett az egyszerűbb, lassabb modellt kapják.
Közben egyre nagyobb hullámokat kezd vetni az először az Egyesült Államokban, majd az Egyesült Királyságban bevezetett új szabályozás, ami megtiltja a mobiltelefonoknál nagyobb elektronikus eszközök felvitelét bizonyos országokból induló repülőgépek fedélzetére. Az ennek kapcsán indított szavazásunk állása szerint jelen pillanatban az olvasók több mint 58 százaléka nem adná fel csomagban az értékes noteszgépeket, tableteket, ami azért érthető is valahol, ha megnézzük például a YouTube-on a csomagkezelésről készült rejtett kamerás felvételeket.
Az utóbbi időben elég sokat foglalkozunk az IoT-vel, így időszerű lett, hogy összefoglaljuk ennek a fogalomnak a jelentését. Az IoT kapcsán egyébként a cégek sokszor csak az előnyöket szeretik hangsúlyozni, miközben nem múlik el hét az ezzel kapcsolatos biztonsági problémák nélkül: most éppen a Miele mosogatógépéiről derült ki, hogy nem ártott volna még fejleszteni rajta ezen a téren. Nyilván ettől még az IoT egyre inkább életünk részévé válik, és az IT-től korábban messze álló cégek is foglalkoznak vele, az IKEA például a lakásautomatizálási piacra lép be okoslámpás rendszerével. Vannak persze olyanok is, akik nem örülnek ennek, például azok a farmerek, akik kénytelenek hekkelt firmware-t telepíteni John Deere munkagépeikre, ha szeretnék elvégezni a munkát.
A klasszikus értelemben vett hardverek piacán is történtek érdekességek, például kiderült, hogy hamarosan érkezik a „közönséges” PC-kbe is beépíthető Optane memória, illetve frissültek a kisebb, E3-1200-as sorozatba tartozó Xeonok is a v6 család megjelenésével, ami a gyakorlatban a Kaby Lake lapkára történő váltást jelenti. Közben az is kiderült, hogy a Ryzen játékok alatt mutatott, sok esetben szerénynek érződő teljesítményén mennyit javíthat a megfelelő optimalizáció: az Ashes of the Singularity: Escalation esetében akár 30 százalékot is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!