Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • julius666

    addikt

    válasz pmheros #9 üzenetére

    Ja, csakhogy ez simán megvalósítható lenne a warez léte nélkül is, egyfajta új üzleti modellel*. Sajnos ennek a bevezetése/kitalálása eddig nem azért nem történt meg, mert ennyire hülyék lennének fent ülők, hanem mert nem érné meg a kiadóknak. Ugyanis sokkal jobban jönnek ki, ha a kiadott összegányolt játékokat megveszi pár balek/jómódúbb HC Gamer extra áron, pár hónapmúlva még jópáran feleáron, aztán pedig a kalóz letöltésekre hivatkozva még le lehet húzni az államot/embereket különböző (pl nálunk Artisjus) szervezeteken keresztül.

    Ezért tartom nagyon pozitívnak ezt a jelentést, mert - mégha nem is sokat - de valamennyi port azért felver. Pláne hogy amcsiban készült, kormányzati megrendelésre.

    * teszem azt neten át menne a mentési rendszer/bizonyos adatok - mint most az assassins creed 2-nél pl - és a játékidő alapján számláznának. Mindenki kapna mondjuk pár nap ingyenes próbaidőt, aztán azalatt kiderül, milyen is a játék valójában. Ellentétben a demókkal, ahova azt raknak amit akarnak, és így nem feltétlenül a valós játékot tükrözi. És így még az is súlyozva lenne, hogy egy 1× végigtolós tömegjátékról van szó, vagy olyasmiről amit évek múltán is elővesz az ember.

    [ Szerkesztve ]

  • julius666

    addikt

    válasz ArchElf #11 üzenetére

    Az általad felsorolt országokbeli gyakorlat pont nem az EU álláspontját tükrözi :)
    Pont hogy amcsiban keményebbek, ha konkrétan az EU-val hasonlítjuk össze őket.

  • julius666

    addikt

    válasz dajkopali #34 üzenetére

    arra azért csendben felhívnám a figyelmet, hogy ez "csak" az amerikai számvevői hivatal jelentése, melyet a Kongresszus vagy figyelembe vesz, vagy nem

    Tény, de ettől függetlenül mérföldkő.

  • julius666

    addikt

    válasz {Zodiac} #38 üzenetére

    Amúgy pont itt az IT Café-n olvastam jó régen egy cikket, amiben egy angol független gazdasági elemző cég konkrétan a piac fellendüléséről beszélt a kalózkodás okán.

    Na azért a ló túloldalára sem kellene átesni. Ezek a gerillamarketing (torrentmarketing :P ) dolgok valóban léteznek, de nem hiszem hogy akkora gyakorlati jelentőségük lenne, mint a kalóz oldalon hiszik. Nyilván nem akkora (sőt, valójából kis töredéke csak) a veszteségük a kiadóknak és az iparágnak, mint hazudni szokták, de azért nem hoztak többet a konyhára az illegális letöltések.

    Egyébként tessék megnézni a lemezeladásokat az internetkorszak előtt és most. Ott van a visszaesés, persze nyilván rossz közelítés, nem ennyit buktak a cégek és a zenészek, de a tendencia jól látszik.

  • julius666

    addikt

    válasz fatal` #51 üzenetére

    És azt is hozzászámoltad, hogy esetleg (nem tudom, nem néztem utána) többen járnak koncertre, mint akkoriban?

    Igen, ebben igazad van, de nem hiszem hogy megtöbbszöröződött volna. Viszont ha már kukacoskodni akarunk, akkor már annak is utána lehet gondolni, hogy időközben mekkorát fejlődött a technika, és nem csak otthonra veszed a hanglemezt, hanem utazás közben, bárhol hallgathatsz zenét. Ergó a zene iránt a kereslet nőtt (persze ez és a warez kölcsönösen erősítették egymást, de valószínűleg warez nélkül is meg lett volna ez a tendencia).

    A kiadó szerintem senkit nem érdekel, ha nem lesz rá szükség nem lesz. A tartalmat az előadók állítják elő.

    Habár a kiadók valóban elavult struktúrák, azért teljesen nem hagyhatóak ki (ha már minőségi zenéről beszélünk) a láncból. Vannak feladatok, amiket bizony valakinek el kell látnia, és az előadóknak nem feltétlenül van meg rá az erőforrása/kapacitása/tudása (pl.: a technikai háttér biztosítása, jogi képviselet, stb). Namármost ezek sokkal hatékonyabban intézhetőek egy olyan szervezeten keresztül, aki specifikusan ezzel foglalkozik. Most hogy hogy hívjuk ezt a szervezetet, az nem számít.

    Akik valóban feleslegessé váltak azok a terjesztők.

    #45 {Zodiac}:
    Na most, azért tök hülyeség erről valójában beszélni, mert a hőskorban a lemezek olyan előadóktól jöttek, akiknek a lemezét érdemes volt megvenni az adott műfaj kedvelőinek.

    Na ne röhögtess. Valóban felhígult a piac, egyrészt a mesterségesen felfuttatott, megélhetési zenészek (illetve az egykor még jónak számító, mára már kiégett az önkritika bármilyen formájától mentes vén f@szok), másrészt a költségek csökkenése miatt ma már JóskaPista is simán lehet rockzenésznek/DJ. De azért ma is van sok jó a sok szemét között, csak lehet nem a régi műfajok kiégett művelői között kell keresni. ;)

  • julius666

    addikt

    válasz {Zodiac} #66 üzenetére

    Valóban elbeszélünk egymás mellett, mert egy szóval sem védtem az artisjusot :DDD
    A hozzászólásodban lényegében azt írtad hogy régebben gyakorlatilag csak jó előadók adtak ki lemezeket, ma meg nincs is normális. Én erre válaszoltam.

    Egyébként BonFire-rel tökéletesen egyetértek, a
    #63-as hsz-ében nagyon jól összefoglalta a véleményemet a témáról.
    Lehet hogy köcsögök a kiadók (sőt!), de ez senkit nem jogosít fel arra hogy lopjon. Mert akárki akármit mond, azt én lopásnak tekintem, ha valaki valamilyen fizetős szolgáltatást fizetés nélkül vesz igénybe. Akkor is, ha ezzel nem okoz kimutatható kárt a szolgáltatás tulajdonosának. Vagy ha már lop (én magam sem vagyok szent, nem azért mondom :P ), akkor legalább ne játszon Jézus Krisztust.
    Arról meg megintcsak no comment, amikor valakinek 60 gigányi mp3-a van. Nekem annyi zene összesen nem lenne a gépemen, ha mindenem flac-ban lenne. És ebben benne vannak az ingyenes zenéim is. A "na jó, hát ha nem lenne warez, akkor nem venne annyi CD-t" érvre meg: lehet hogy nem venne 60 gigányi zenét mp3-ban, de pont az ilyenek vennék kb. a legtöbb CD-t, mivel ezeket hívják "függőknek".
    Én sem örülnék, ha hirtelen megszűnne a warez, de azon csak mosolyogni tudok, amikor egyesek azt hiszik, hogy ők igazából "segítik" a piacot azzal, ha letöltenek. :U

  • julius666

    addikt

    válasz rudi #82 üzenetére

    Plusz nálunk az Artiszjusz matrica révén bele van kódolva a lopás az adathordozóba, ezért legális a magán használatú letöltés.

    Kár, hogy nem így van. :D
    A matricadíj még jóval az internet kora előtt született. Az hogy mo.-n legális a magáncélú letöltés, az a "magyar jogi hagyományok" következménye, nem az artisjusé. De ezt már egyszer valaki (talán dabadab?) egy topicban elég jól leírta.

    Amit pedig a warez szokásaidról írsz, az szerintem is omg szint. Saját szempontjaid szerint próbálsz egy tevékenységet megítélni. Kvázi lehet 10 000 forintot lopni, 100 000-et már nem és én 10 000-et lopok, de "dögöljön meg" aki 100 000-et lop. (élesebben, egy embert megölni OK, 10-et már nem) Ez elég vicces.

    Nem, ő inkább az ellen szólalt fel, hogy a lopás kezd divattá válni, és sokan csak azért lopnak, mert lehet. Ráadásul jönnek a nagy megváltók, akik megpróbálják bemesélni, hogy az előadók csak jól járnak azzal, ha meglopod őket. ROFLMAO. :D
    Abban itt mindenki egyetért, hogy a jelenlegi rendszer sz@r, csak a kiadók és esetleg a nagy előadók érdekeit szolgálja. Még talán abban is, hogy a warez jó irányba tereli a dolgokat (árcsökkenés, felesleges elemek - terjesztő pl. - kihagyása a láncból, ingyenes tartalmak megjelenése). Viszont ettől függetlenül hosszú távon nem tartható. Ugyanis ha egyszer csak állam bácsi megunja a kiadók finanszírozását a kül. jogvédő szervezeteken, rádiókon meg egyebeken keresztül, akkor könnyen lehet hogy nem csak az Oláh Ibolyák fognak bedőlni, hanem esetleg jobb művészek is.
    A warez nem megoldás a problémára. A megoldás egy új jogi/gazdasági struktúra lenne. A warez segíthet ennek a kierőszakolásában, de attól még lopás marad, és nem kéne erkölcsi normává válnia.
    Szerintem. :))

  • julius666

    addikt

    válasz rii #91 üzenetére

    mondd a haverjaidnak az arcába hogy lopnak a letöltött programokkal, zenékkel ...

    Van pár ismerősöm aki_tényleg_megveszi azt ami tetszik neki. A többiek tisztában vannak vele hogyha egy fizetős terméket/szolgáltatást ingyen, fű alatt használnak, az nem erkölcsi bravúr. De köszönöm hogy gondolsz a testi épségemre.
    Tudom hogy jogi szempontból magyarországon a torrentes/rapidshare-s letöltés (csak amennyiben nem szoftverről beszélünk, hoppá!) legális, és nem minősül lopásnak. És ez így is van jól, látjuk nyugatabbra hogy meg lehet ezzel hurcolni átlagembereket.

    De most komolyan, erről kell vitatkozni, hogyha semmilyen ellenszolgáltatást nem adsz azért amiért mások megdolgoztak az bűn/nem bűn? Hogy az pozitív-e vagy nem, ha nem fizetünk azért amiért kéne?
    Ezért megéri trollkodni?
    Elég szomorú hogy itt tartunk. :(

    bírom mikor a NET adta anonimitás egyeseknek mekkora arcot ad.
    Melyikünk is arcoskodik?
    Ehhez a beböfögéshez csak gratulálni tudok. Csak így tovább, csak keményen! :U

    [ Szerkesztve ]

  • julius666

    addikt

    válasz rii #116 üzenetére

    nyilván nem vágom az ismerőseim fejéhez naponta hogy tolvajok, hülyének is nézne mindenki (igazából nem is értem mire akartál kilyukadni ezzel).
    Viszont a véleményemet bármikor bátran felvállalom.

    Nem arról van szó, hogy én sittrevágatnám a letöltőket (mint mondtam, én magam sem vagyok szent, nem akarok vízzel prédikálni), csak nem tartom helyesnek azt hogy nem tiszteljük más munkáját, ráadásul divatból. Lehet a szavakkal játszani, hogy ha a tulajdonosi oldalon nem keletkezik közvetlen kár, akkor ne lopás legyen a neve, de attól még ugyanarról beszélünk.
    A nyelvtani hadviselést, a szavak kiforgatását a politikában is utálom, pláne a hétköznapokban. Ha lehet kíméljetek meg tőle.

    [ Szerkesztve ]

  • julius666

    addikt

    válasz attila9988 #124 üzenetére

    Itt most vegyük észre, hogy ha ezt nem tehetné meg, akkor sem vásárolna, egyszerűen csak nem próbálná ki az újabb rendszert....

    Igen ebben van igazság, viszont ha utána gondolsz, nagyon sok ember van aki kipróbálja és egyébként megvenné (mert megteheti és elégedett is a termékkel), de nem veszi meg hanem vígan elvan a kalózverzióval. Megkockáztatom, ha nem a magyar viszonyokat nézzük ők vannak többségben.

    Számoljunk. A windows 7 operációs rendszer megírásához szükség van X darab programozóra, ha megveszi azt Y vásárló. Azonban akkor is X darab programozó kell hozzá, ha Y+2000 vásárló veszi azt meg.. sőt, a 2000 darab lemez legyártása miatt sem kell felvenni egyetlen darab munkást sem pluszba. Hát akkor hogy lesz ebből munkahely?

    Pedig roppant egyszerű. A win7 már valóban meg van írva, annak már mindegy hányan veszik meg. Viszont ha nem veszi meg senki, akkor (ez puszta elmélkedés, itt jelzem az oltógépeknek) elképzelhető hogy a microsoft csődbemegy/nem fog win8-at fejleszteni, és megy lapátra a sok fejlesztő. Ezeket a termékeket cégek készítik, akik nem jótékonysági intézmények.

    Még egyszer elmondom: a jogvédő szervezetek valóban behasalják a számokat, erős túlzások (mint a cikkben is írják), és valóban pl. a microsoft esetében nem veszélyezteti (egyenlőre) a cég helyzetét a warez. Viszont a pofátlan árak ellen hosszú távon a warez nem jó megoldás, ne tartsuk már terézanyának a letöltőket.

Új hozzászólás Aktív témák