A pakisztáni hatóságok egy tárcaközi egyeztetés után vasárnap utasították az ország internetszolgáltatóit, hogy további rendelkezésig blokkolják a YouTube videomegosztó oldalt, mivel véleményük szerint több „istenkáromló” tartalmú, az iszlám érzékenységet sértő tartalom található rajta.
Az AFP helyszíni tudósítói ugyanakkor más hivatalos forrásokból úgy értesültek, hogy a tiltás valójában azért történt meg, mert a YouTube-ra felkerültek azok a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák, amelyek már korábban, 2005 őszén is botrányt okoztak, s amelyeket a szólásszabadság védelmében kiállva 17 dán lap e hónapban újra leközölt azok után, hogy a rendőrség meghiúsította az egyik érintett karikaturista elleni merényletet. Pakisztánban szélsőséges iszlamisták vasárnap több más város mellett Karacsiban is tüntetést tartottak a karikatúrák miatt, ahol a dán miniszterelnök és a rajzolók képmásait, valamint dán és amerikai zászlókat égettek. Az egyik nagy pakisztáni szolgáltató, a Micronet e-mailt küldött előfizetőinek, amelyben a vallási érzelmeket sértő tartalmakat nevezi meg a blokkolás okaként, s arra biztatja a felhasználókat, hogy írjanak leveleket a YouTube-nak, melyekben kérik ezen anyagok eltávolítását, mivel ez az akadálya annak, hogy újra láthassák az oldalt.
Pakisztán letiltotta a YouTube-ot
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: AFP
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Pakisztán az egész világon lekapcsolta a YouTube-ot
Az internet jelenlegi rendszerében meglévő hibalehetőség vezetett oda, hogy vasárnap néhány órára szinte az egész világon elérhetetlenné vált a Google videomegosztója.
Tech 29
-
Pár órára leállt a YouTube
Ma, vagyis május harmadikán, szombaton délután meghalt a YouTube oldala, sehol a világon nem lehet elérni.
Közösségi média 13
-
A YouTube korlátozza a zenét Nagy-Britanniában
Mindkét fél mást állít: a Google szerint elviselhetetlenül sokat kérnek a kiadók, ők viszont kapzsisággal vádolják az amerikaiakat.
Mérleg 7
-
Milyen a kóser internet?
Szombaton nem frissül a tartalom, és kizárólag a rabbik által engedett tartalom látható.
Mérleg 24
Előzmények
-
Petíció egy képtelen Wikipedia-szócikkért
Sérti a hívőket, hogy a Mohamedről szóló anyagban a prófétát ábrázoló illusztrációk vannak. Az enciklopédia viszont nem töröl.
Mérleg 13
-
A törökök megint betiltották a YouTube-ot
Az Európai Unió felé kacsingató Törökországban a szólásszabadságot még mindig sajátosan értelmezik.
Rövid 9
-
Büntetés jár a Google és a Wikipedia használatáért
Az „agy fehér kenyerének” tartja egy angol egyetemi oktató a népszerű keresőt és az online lexikont, ezért az elsősök nem használhatják őket.
Café blog 21
-
Benazir Bhutto halálából is hasznot húztak a vírusírók
A pakisztáni politikus elleni merényletről készült videók mögé rejtőztek a legújabb vírusok és kémprogramok.
Biztonság 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- iPhone topik
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Diablo IV
- Álláskeresés, interjú, önéletrajz
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- OpenWRT topic
- Politika
- További aktív témák...