Gyorskeresés
Főszponzorunk
Petíció egy képtelen Wikipedia-szócikkért
Sérti a hívőket, hogy a Mohamedről szóló anyagban a prófétát ábrázoló illusztrációk vannak. Az enciklopédia viszont nem töröl.
Hirdetés
Már közel 110 ezren írták alá azt a lakonikus online petíciót, amely a Wikipediában található Mohamed-ábrázolások eltávolítását követeli. „Az iszlám szerint a próféta és általában az emberek ábrázolása nem megengedett. Mégis a Wikipedia szerkesztői olyan illusztrációkat közölnek, amelyeken vagy látszik az arc, vagy fátyollal vagy fehér színnel el van takarva. Mindegyik megbotránkoztató a muszlimok számára” – kezdődik a még december elején feltöltött felhívás.
Nem sokkal a megjelenését követően elkezdtek özönleni a hasonló tartalmú e-mailek is az internetes enciklopédiához. Igaz, hogy a tudástár általában szabadon szerkeszthető, és így elméletben bárki törölhet a szócikkekből képeket, ha úgy tartja kedve, a kifogásolt, Mohamedről szóló angol anyag már korábban zárolva lett – éppen az ismétlődő vandalizmus miatt.
A petíciót aláírók közül sokan külön kérést is csatoltak a nevük mellé. „Tegyétek jóvá a hibát, és, kérlek benneteket, távolítsátok el szeretett Mohamed prófétánk (béke legyen vele!) képeit, mert sértik az érzéseinket és istenkáromlóak!” – írja az egyik, magát indiainak mondó támogató.
A Wikipedia azonban egyelőre nem akarja kivágni a kifogásolt képeket, és egy e célra létrehozott oldalon meg is magyarázza, miért. Az enciklopédia célja – írják – a semleges látásmód megőrzése, ezért semmilyen csoport érdekében sem cenzúrázzák a tartalmat. Márpedig a különféle muzulmán irányzatok között nem egységes a képi ábrázolások megítélése, és a Wikipediának nem tiszte állást foglalni a kérdésben. Azok számára, akik megbotránkoztatónak találják az illusztrációkat, egy CSS-módosítást javasolnak, amellyel – igaz, csak akkor, ha a látogató be van jelentkezve az oldalon – letilthatók az angol verzió Mohamed-szócikkének képei.
Van hagyománya
A New York Times újságírója által megkérdezett szakember azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a próféta ábrázolásának van hagyománya az iszlám országokban is. „Igaz, hogy az iszlám hagyományosan ellenzi az emberek ábrázolását, de ez nem jelenti azt, hogy nem akad erre példa. Az iszlám művészet legszebb alkotásai éppen a kódexek Mohamed-képei” – állítja Paul Cobb, aki az iszlám történetét tanítja az indianai Notre Dame Egyetemen. A képmások készítésének szigorú tilalma – teszi hozzá – 20. századi fejlemény.

A perzsa Wikipedia szócikke
A vitatott illusztrációk a Wikipediában egyébként nemcsak az angol, hanem számos más nyelvű Mohamed-szócikkben megtalálhatók, köztük a magyarban is. A többségében muszlimok által beszélt nyelveken írt anyagok magától értetődő módon nem hozzák a képeket, egyedül a perzsa verzió képez meglepő kivételt.
Azóta történt
Milyen a kóser internet?
Gyermekpornográfia a Wikipedián?
Egy politikus letiltatta a német Wikipedia kezdőlapját
Korán-idézetek miatt késik a PS3-játék
Magyar Wikipédia: túl a százezredik szócikken
Hogyan kell kiejteni? A Forvo megmondja
Gondjaid vannak? Akkor írj a Teremtőnek egy posztot!
Magyar a tízmilliomodik Wikipedia-szócikk
Percről percre
Bajnokok Ligája döntő 3D-ben
Minden UPC előfizető számára adott a lehetőség,...
Toukiden - Videók és képek
Friss képeket és trailereket kaptunk az Omega F...
Valhalla Knights 3 - Trailer
Friss trailer érkezett a Vita exkluzív játékból.
A második Okostelefon Akadémián a helyszolgáltatásoké lesz a főszerep
Csütörtök este nyitja kapuit a második Okostele...
Mi lehet vajon a Halo Bootcamp?
Érdekes cím tűnt fel a korai korbesorolási hiva...
HAF XM Minimal Mod
Úgy gondoltam, hogy ha már gépet rakok össze, akkor az legyen a szoba dísze, és ne kelljen eldugni.
Hardverválogatás május végén
Akciós SSD-ket, házakat, egereket, tableteket és sok más érdekességet gyűjtöttünk csokorba.
Heti szemle
"Lustaság fél egészség" - tartja a mondás. Most ehhez az "egészséges" életmódhoz is adunk tippeket.



