Büntetés jár a Google és a Wikipedia használatáért

Már többször szóba került nálunk is: úgy tűnik, az oktatásban – legalábbis azokban az országokban, ahol már nem okoz gondot a diákok számára az internet-hozzáférés – mind komolyabb problémát okoz a tanároknak, hogy a világháló bizonyos kitüntetett oldalai számítanak a tanulók első számú információforrásának.

Nemrég írtunk arról, hogy egy seattle-i iskolában a helyi könyvtáros gyakorlatilag letiltotta a diákokat a Wikipediáról, s most egy újabb hasonló ügy járta be a sajtót, mivel Tara Brabazon, az angol Brightoni Egyetem Média Tanszékén hasonló korlátozásokat vezetett be az első évfolyamos hallgatók számára.

Ám mielőtt cenzúra alkalmazása és vaskalaposság miatt azonnal elítélnénk az egyetemi oktatót, érdemes közelebbről szemügyre venni az érveit, melyekkel alátámasztja azt, hogy egy valóban létező problémát igyekszik a maga módján kezelni. Tara Brabazon a Timesnak adott nyilatkozatában a következőket mondta: „Én ezt a fajta [az internet kritikátlan használatát] oktatási módszert »Google Egyetemnek« hívom. A Google egyszerű válaszokat kínál bonyolult kérdésekre.” Az oktató véleménye szerint a hallgatók nem tudják megkülönböztetni, hogy mikor olvasnak megbízható, alapos, érvényes megállapításokat tartalmazó forrást, s mikor akadnak rá felszínes, megbízhatatlan információkra. Mint szemléletesen megfogalmazta véleményét: a Google olyan, mint a gyorsan laktató kaják, amelyeknek viszont roppant alacsony a tápértéke. Brabazon úgy véli, ahhoz, hogy a diákok „egészségesen és megfelelően” táplálkozzanak szellemileg is, rá kell őket szoktatni és nevelni a kritikus gondolkozásra, meg kell ismertetni őket az internetes tartalmak elemző, értékelő szemléletével, s tűzzel-vassal küzdeni kell a kopipészt ellen.

A 18 éve oktató Brabazon véleménye teljesen egybecseng Andrew Keen kritikájával, aki az online amatőrizmusról írott híres könyvében (The Cult of the Amateur: How Today’s Internet is Killing Our Culture – Az Amatőr kultusza, avagy hogyan teszi tönkre kultúránkat az internet) igen csak sarkosan fogalmazott: „Napjaink médiája milliárdnyi személyes igazságra tördeli szét a világot, melyek mindegyike egyenlő értékűnek és érdemlegesnek látszik.”

A tiltás vajon megoldás-e?


Tara Brabazon

Ez így szépen is hangzik, de vajon milyen módon lehet ezt megtenni? Brabazon az „ódivatú” módszerek közül válogat, például – miközben súlyosan bünteti a gólyákat, ha munkájuk alapján kiderül, hogy a Wikipedia vagy a Google segítségével szerezték meg az információkat –, a könyvtárosokkal együttműködve olyan szövegek kivonatait kínálják a hallgatóknak, melyeket „megbízhatónak” ítélnek, illetve a hagyományos könyvtári kutatómunkára biztatják őket. „Azt akarom, hogy a hallgatók üljenek el, és olvassanak. Ez nem ugyanaz, mintha online olvasnak. Azt akarom, hogy tapasztalják meg, milyen a nyomtatott papír, ismerjék épp olyan jól, mint a digitális tartalmakat és a pixeleket. Mindkettő nagyszerű dolog, s én mindkettőt fontosnak tartom, nem pedig vagy az egyiket, vagy a másikat. Nem egyszerű” – nyilatkozta Brabazon egy másik interjújában.

Habár ebben a vitában némileg keveredik két akut probléma – a plágium ügye és a kritikátlan anyagfelhasználásé –, biztosan állíthatom, hogy az elkövetkező évek egyik legkomolyabb oktatási problémájává nő majd fel az internethasználat minősége – bizonyos értelemben már ma is az. Hiszen ha valaki részt vett már a magyar felsőoktatásban, akár hallgatóként, akár oktatóként, az már évek óta tapasztalhatja, hogy – s most újra hagyjuk a lustaságból, kényelemszeretetből vagy egyszerű alkalmatlanság miatt elkövetett kopipészttel készült dolgozatok ügyét, erre már sok intézmény reagált, s ennek visszaszorítása valószínűleg adminisztratív megoldást kíván mindössze – az internetet hasznosan és értelmesen használni milyen kevesen tudják. Nagy tömegek pontosan olyan tanácstalanul és értetlenül (rosszabb esetben hamis önbizalommal) állnak az információtömeg előtt, mintha csak könyvtárban lennének, bár ott meg végképp nem boldogulnak.

Megoldás(oka)t kell találni, ez nem vitás. Ám az számomra kérdés, hogy vajon az egyetem, főiskola első évében lépni nem túlságosan késő-e már?

Azóta történt

Előzmények