Aktív témák

• #45 steve@prhw őstag

  2005-09-20 10:52:26 #45

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  steve@prhw

  őstag

  Bővebben: link Heten haltak meg három megyében...
  
  Itt van.. Mondom én, valami van ebben az idei őszben... Tegnap és ma is majdnem letoltak az útról, városon belül. Egy pillanatra kihagy az emberek figyelme, mellette ez az örökös rohanás, meg hülye marketingdumák, felgyorsult világ, ésatöbbi...
  
  Ott a felgyorsult világ a fekete zsákokban... Megérte? Megéri? Múlt héten olvastam egy angol farmerről, aki speciális sajtokat készít, és farmja szerepel a Wallace & Gromit egész estés filmváltozatában. Fél a bemutatótól, mert képtelen napi x db-nál (talán 100? Nem megy a google, úgyhogy megkeresni sem tudom...) többet gyártani, bővíteni meg nem akar, mert (kb. idézet) egyszerre egy öltönyt hordhatok, egyszerre egy autóban ülhetek. Ide lenne jó eljutni... Azonban erre szinte senki sem vágyik, még több, még több kell... Mocskos világ ez...
  
  Az autó két utasa, egy 67 éves oroszlányi asszony és 42 éves lánya meghalt. Fejér megye...
  
  egy édesapa és tízéves fia vesztette életét, két másik gyermeke pedig súlyosan, amikor összeütközött egy kamion és egy személyautó Szabolcs-Szatmár...
  
  Kész. Egy csattanás, pillanat törtrésze, és megszűnt több család számára a világ... Nem egyszerű dolog eldönteni, ki járt jobban: aki elment, vagy aki ittmaradt. Így, hogy szinte ugyanezen keresztülmentünk, azt mondom, talán az előbbi. Mert ezt nem tudja átlépni senki. Egy tragédia vagy összehozza, vagy szétbomlasztja a családot, de egyik változat után sem hasonlítható a család többé a ''normál'' életben megszokotthoz. Hiába az idő, semmi nem lesz ugyanaz. Így visszanézve azt mondom, azonnali és komoly pszichológiai kezelésre lenne szüksége a hozzátartozóknak, mert ezt lehetetlen ''magától'' feldolgozni bárkinek. Édesapám a mai napig nem tud könnyek nélkül belépni a temetőbe, nagyon ritkán merészkedik oda, pedig már 14 éve történt... Megvannak a ''standard'' lépései a tragédia ''feldolgozásának'', úgymint a hitetlenkedés, a hárítás, az összeomlás, majd bűnbak keresése. Bűnbak pedig bárki lehet. Saját magunk (miért nem búcsúztam egy kicsivel hosszabban), családtagunk (miért nem pakoltál össze gyorsabban), stb., holott ennek semmi értelme...
  
  És az állandó félelem... Mai napig ösztönösen bennünk van, hogy ha valamelyik családtagunk hosszabb útra autózik, akkor véletlenül sem fogyasztunk alkoholt, míg meg nem érkezik. Paranoia? Lehet... Kb. egy hónapja sógorom, nővérkém és a három gyerkőc előttem egy fél órával indultak otthonról, de én másik úton szoktam járni. Nem sokkal a két útvonal találkozása előtt kint álltak a rendőrök, mint kiderült, baleset volt a főúton, most erre terelnek. Mire kicsengett nővérem telefonja, már ordítani tudtam volna...
  
  Tudom, hogy nem teljesen normális dolog, de ez van. Azonban azzal nem fogok megváltozni, ha megkapom, hogy ez nem normális, meg így az életben nem lesz normális kapcsolatom. Ezzel nem ér el eredményt, már megmondtam Neki, adjon egy kis időt, segítsen, és változni fog. Úgy látszik, ezt nem érdemlem meg Tőle... Komolyan gondolkodom rajta, hogy összecuccolok... Ugyanakkor tudom, hogy tényleg nem bírná, tönkremenne. Ettől megintcsak ordíthatnékom támad...

  ''Egy bármilyen Annál jobb hogy új és Fényképezős!'' by Rolabola

Aktív témák