-
IT café
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
sebgutkopf
őstag
A géptől függ, hogy mennyire engedi a videó expóba történi beavatkozást. A nex5n-nél pl S módba dobom a gépet beállítom az 1/100 záridőt és szépen használja a fénymérést hozzárendeli a rekeszt és iso-t ahogy kell és követi a fényviszonyokat felvétel közben, sőt ha akarom felvétel közben a záridőt kézzel módosíthatom tetszőlegesen, illetve expó korrekciót is lehet állítani szintén menet közben nem csak előre.
Hogy ezt a beállíthatóságot megadta-e a sony az slt gépeinek nem tudom, az 5n és a nex7 tudja, de a c3 pl nem, lévén nem videóra kihegyezett gép. -
sebgutkopf
őstag
Azt még meg lehet emészteni, hogy van c3, ami a nex3 szellemi utódja. Azt viszont én sem tudom felfogni, hogy miért van olyan közel árazva az 5n-hez. Ezzel lényegében a kis árkülönbség miatt a c3 teljesen értelmetlenné vált. Korábban a 3 és az 5 között annyi volt az árkülönbség, hogy a 3-as best buy tudott lenni azoknak akik nem a csúcs videó volt a lényeg. Még ha egy sima avchd-t belettek volna a c3-ba és a 2-es verziót meghagyják az 5n-nek, akkor a mostani ár is emészthetőbb lenne. 2012-ben azért egy full hd felvételi lehetőség nem kéne, hogy ördögi funkcióként a felsőbb kategória privilégiuma legyen.
-
sebgutkopf
őstag
Mivel egyensúlyoztad ki, vagy hogy kell ezt érteni?
Más: tegnap kaptam mailt a sony centertől, hogy a korábban visszaigazolt 50/1,8 rendelésem március 2 hetében fog érkezni. Legalább van valami dátum.
Vajon tényleg akkor érkezik, vagy egy korábbi szállítmány már teljesen le lett foglalva és csak ebben az időpontban tudják az én rendelésemet teljesíteni? Végülis a lényeg, hogy lesz. -
-
sebgutkopf
őstag
-
sebgutkopf
őstag
Igazából az a baj vele, hogy annyira általános infók, hogy nem lehet tudni milyen obik lesznek valójában. Végleteket nézve, ha az új obikat ésszel készítik el, akkor alapvető lyukaktól mentessé válhatna a nex obi választék 2013-ban. A másik véglet, hogy néhány obit nagyon mellé lőnek, nem az lesz, amit várunk, akkor pedig egy rakat értelmetlen cucc lesz a boltokban.
Meglátjuk. Jöhetne a Sigma és a Tamron is valami tervvel. -
sebgutkopf
őstag
-
sebgutkopf
őstag
Én is így csinálom, és mivel az oly dslr-eknél sose volt ilyen gondom meg is lepődtem, amikor először ilyet fedeztem fel a képen. A nex3-nál 10 hónap használat alatt 1x volt gond, míg az 5n-nél szintén 1x jött elő szeptember óta. Nem sűrű és mivel óvatos vagyok nem esett jól, hogy mégis ott van.
Ahogy madgie írta csak szűk rekesznél tűnt fel, ami lényegében azt jelentette, hogy keményen ellenfényes képnél ahol a kereső képhez a rekeszt simán 10-nél szűkebbre vette.Mondjuk az oly-nál az is nagy segítség, hogy a gép és obijaim is szigeteltek, meg az az sswf rendszer se kutya.
[ Szerkesztve ]
-
sebgutkopf
őstag
Beírtátok már a naptáratokba a március 13-at?
Nagyon mondják, hogy nex-eseknek is lesz érdekes bejelentés. -
sebgutkopf
őstag
Némi próbálgatás után úgy tűnik, hogy valóban más az af. Mintha agresszívebben tekerné az obit. Ahogy ígérik nagy tárgytávolság különbség esetén ez elég feltűnő. Videó alatt nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy van-e különbség csak egy próbát tette, idióta kameramozgással és ott is jól élesen tartja a témát, persze videónál azért finomabban mozog az af mint fotó előtt és nem húzza az élesen annyira túl és vissza. Fotónál látni egy kis pumpáló hatást, de gyorsan lezavarja.
Ha nem is csoda, de jobb.
Ráadásul, ha elmondanám milyen kalandos lett az fw frissítésem... örülök, hogy egyáltalán megcsinálta és működik a gép.
-
sebgutkopf
őstag
Akit érdekel mennyit gyorsul az új fw-el az 5n, itt egy videó róla. Nem én csináltam, de a különbség látszik és tényleg ilyen:
5n fw1.00 vs 1.01 -
sebgutkopf
őstag
válasz realmadrid #480 üzenetére
A hülye sony leírás volt a kaland. Rádugtam a gépet és szerintem az fw update progit elindítva csak végig kellett volna a next-eket nyomogatni. Erre az idióta progi kiírja, hogy a mint amikor egy usb drive-ot eltávolítok kattintsak oda és távolítsam el a reseteléshez. Na nálam ilyen ikon nem volt (utólag utodm, mert a gép eleve update módba kapcsolt a progi észlelésén és eltávolította magát). Na mondom, akkor újrakezdem az egészet, leszedem a gépet és újra csatlakoztatom. Aha persze. Leszedem ok megnyom erre a gépen fekete kép és a kártyára író led villog mint az őrült. Se kikapcsolni semmire nem reagált. A progi meg közben ott állt, hogy kattintsak, hogy indítom a frissítést. Jobb ötlet hiányában visszadugtam a gépre az 5n-t és annyi pozitívum volt, hogy a pc észlelte a csatlakozás tényét. Na mondom akkor próbáljuk meg, katt az update-re és a folymat láthatóan elindult. Kezdtem megnyugodni és reméltem, hogy végig is megy. Végigment, újraindult az 5n és minden rendbe jött.
Idióta sony, nem tudom minek írogat olyan folyamatokat amiket nem kell megcsinálni.
Egyébként baromi egyszerű egy hülye leírással. -
sebgutkopf
őstag
Na ugye!
Annak idején nekem a G1 sebessége abszolút kellemes meglepetés volt. Most pedig úgy kaptam meg ezt a sebességet, hogy a gép megvételekor nem számoltam vele, hogy valaha ilyen lesz, így ez egy bónusz, aminek nagyon örülök.
Ezzel már együtt lehet élni.Ha ezek után valamelyik gyártó (feltételezem erre a panának a legjobbak az esélyei) meg tudná csinálni, hogy használható C-AF közben értelmes sebességű sorozatot is lehetne lőni és közben a téma a kijelzőn/evf-en következő maradna, akkor végképp a dlsr-ek nyakára mászna a milc.
-
sebgutkopf
őstag
Tulajdonképpen a G1 féle sebesség így reálisnak is tűnik. Lévén a szenzort 50 fps-el tudja olvasni a gép és azt tudja használni, illetve nem tudom, hogy itt van-e különbség az európai vagy amerikai verzió között, mert ott a videó is 60p-s tehát akkor annak az af-je is annyival megy, a kérdés, hogy az eu csak 50 a videó speckó miatt, vagy amikor fotózunk, akkor a szenzor által elérhető 60-al dolgozik?
Jól látod, nem gyorsabban tekeri az obit, hanem határozottabban és a lényeg, hogy a jó irányba és a megfelelő pozícióba, nem huntingol. Hétvégén használtam viszonylag kevés fényben és ami a végén a legjobban megmaradt, hogy nem kellett egy egy témára többször állítani, hanem ráállt és a kép éles is lett elsőre, nincs szűkség a biztonság kedvéért 2 képre, 1-ből 1 jó.
Az a 240hz elég komoly dolog. A lényeg, hogy látszik a törekvés és van remény, hogy idővel valóban elfogadható legyen.
-
sebgutkopf
őstag
Itthon még nem láttam Tamront boltban, és magyar árat se láttam még. A külföldi árak esetén annyira kicsi a különbség közöttük, hogy nem látom az okát, hogy miért kéne a tamront venni. Méretben talán kicsit kisebb, de a ennyi. A Sony verzió is kimondottan videóra optimalizált, eleve a vg10 és vg20-as kamerákhoz adják kit objektívnek.
-
sebgutkopf
őstag
Teljesen tudok azonosulni azzal, hogy nem szeretsz obit cserélgetni. Nem szeretek sűrűn cserélni a lehető legkevesebb obi cserével akarom megúszni a dolgokat. Ez nálam elsősorban ott nyilvánul meg, hogy nem rajongok igazán a fix obikért. Nekem is megvan a saját agylövésem, hogy melyik tartományt szeretem.
Viszont a képminőségük és fényerejük miatt már a dslr-eken se szerettem az ultra zoom obikat, míg a milc-ek világában az ultrától még a méret és súly is eltántorít, így igyekeztem meghatározni azt a tartományt, amit valóban sokat használok és jól használható stb... Nálam a 24-100 (esetleg 120) mm ekv gyujtótáv a vágyak tárgya. Ettől hosszabb már tényleg csak tele célra kellene, nagyon nagyon ritkán, ami sok pusz méretbe és súlyba kerül és gyakran kihasználatlan. Ellenben lent nekem az évek alatt a 24mm ekv látószög nagyon bevált. A nagyobb látószögeket néha már nehézen kezelem, a 28 viszont sokszor szűk. -
sebgutkopf
őstag
Kár, hogy a sigma nem macro, vagy ha nem macro lehetne fényerősebb.
Már sokszor elmondtuk, hogy jobb lenne a két obi fordítva. Egy 50-es makró és egy 30-as fényerős... de valahogy a sony után sigmánál is másként gondolják.A 30-as macro-ról most elmondható, hogy párba lehet akasztani a 16-ossal.
Legutóbbi huzamosabb használat során (kiállításon) megint azzal szembesültem, hogy a zoom obi az én világom, ilyen helyzetben pótolhatatlan. Ha csak egy fixet használhattam volna, akkor vagy nem tudom mi lenne jó, hogy ne legyen túl szűk, és még részleteket is lehessen fotózni. Már a 24-es is túl szűk látószög lett volna, míg a 16-ossal a közeli téma már belefér, de nem lehet részleteket fotózni.
Valamint zárt térben megint szépen működött a nex, illetve örültem, hogy egy témáról elég volt egy kép, mindegyik éles lett. -
sebgutkopf
őstag
Közben jön a tavasz meg a nyár, ki lehet menni a szobából és megfordult a fejemben, hogy egyáltalán szükség van-e egy ilyen obira?
Ha célzottan nem akarok portrézni, akkor tulajdonképpen a nagy fényerő lényegtelen. Kirándulni nem fogom magammal vinni az 50-est, se bringázni. Bringázáshoz a 16-os a legesélyesebb a méret és látószöge miatt, míg minden máshoz a zoom univerzalitásáról nem tudok lemondani.Ahogy kisütött a nap, hirtelen elmúlt a vágyam a 24-es zeiss birtoklásával kapcsolatban is, úgyse 1,8-on használnám tavassazl, akkor meg minek. Pedig amennyi bejött a dslr cuccok eladásából akár 2db zeiss-t is vehetnék.
Amit az utóbbi időben megfogalmaztam egyre több értelmet nyer. Jól elvagyok most a kit zoom-al (zsebre a 16-os), ha pedig egyszer kijön majd egy jó minőségű zoom, akkor arra lecserélem a kitzoom-ot és más tényleg nem kell. Az pedig lehet akár drága is lévén több obira nincs szükségem.
A technózás és sóvárgás helyett mehetek újra fotózni, jön a hosszú hétvége szép idővel.
-
sebgutkopf
őstag
Az őszi óra átállításig el is leszel. Utána meg megint előjön, hogy kéne valami fényerős fix
Egyébként nem tudom miért fikázzák a G3-at olyan sokan. Lehet, hogy van tőle szebb gép, de szerintem jó. Fogdostam egyszer olyat is, azzal is együtt tudnék élni, jó a kijelzője lehet tapizni, jó a szenzora, vannak gombjai tud képet és videót csinálni és gyors az AF. Mi kell még?
[ Szerkesztve ]
-
sebgutkopf
őstag
-
sebgutkopf
őstag
A nap híre számunkra, hogy a samyang autófókuszos E mount obikat dob jövőre piacra.
Egyrészt örömteli, hogy belátták igen is kell az AF és igazán nagy mennyiséget csak azzal lehet eladni a 21. században. Nem is értettem eddig se, hogy miért szórakoznak a manuál obikkal, max azért volt helyük a piacon, mert a milc rendszerekre annyira hiányos az obi kínálat.
A sony meg addig ül a roadmapján, hogy a samy simán beelőz. Már azt mondom, hogy a sony ne is foglalkozzon fixekkel azt majd szállítja a samy rendes fényerővel (pl 35/1,4), a sony meg csináljon néhány jó és fényerősebb zoom-ot. Más nem is kell. -
sebgutkopf
őstag
Legutóbb azt olvastam, hogy 26-án szállítják ki világszerte a boltokba. Szerintem így reálisan április lesz. Most már az sincs túl messze
Akinek már van azok alapján elég jónak tűnik. Csak azt nem tudom, hogy mihez képest? Csak árkategóriájában, vagy egyébként is jó obi?
Mostanában zsebben hordom a gépet a 16-ossal. Viszont lesz egy videó projektem, amihez jó lesz az 50-es és a fényereje.
-
sebgutkopf
őstag
Első ránézésre képélesség szempontjából úgy néz ki a sigma 30/2,8 meglepően jó, ráadásul a sarkok is élesek akár egészen nyitva is:
http://www.dpreview.com/articles/4560015991/sigma-30mm-f28-on-the-nex-7Videózásra viszont kerülendő az AF egy traktor.
-
sebgutkopf
őstag
Ugye? A nex rendszer sweet spotja az 5n. A sony palettán a legjobb ár/érték arányú gép, nem is csoda, hogy az fogy a legjobban. A 7-est nem igazán tudom miért veszik ennyire. Ennyire kiéheztették a vevő jelölteket, hogy most végre van veszik mint az őrültek?
Remélem most már csak napok kérdése az 50-es megérkezése és nem hónapos téma. Előzőleg már volt, amikor jóra számítottam, volt amikor kevésbé szerencsésre, de most legutóbb én is ezt láttam, hogy 5n-en jól dolgozik (meg ott általában minden jobban elvan, ettől még persze nem fogok sigmát venni, mert ilyen fényerővel akkor se érdekel, ha olcsó vagy jól rajzol).
[ Szerkesztve ]
-
sebgutkopf
őstag
válasz GAgyiXyXy #537 üzenetére
Nem tudom, csak annyit írogatnak, hogy valószínűleg áprilisban jelentik be, új szenzorra nem számítanék.
Azt mondjuk simán el tudom képzelni, hogy azért cserélik, mert a c3 nem volt valami sikeres modell ellentétben a nex3-al, amiből nagyon sokat eladtak, mert olcsó volt és ár/teljeítményben vonzó. Ezzel szemben a c3 és az 5n között tudásban még nagyobb a különbség mint a nex3 és nex5 között volt, viszont árban túl közel vannak egymáshoz, akkor meg mindenki az 5n-t veszi. ezzel szemben a 3-as sokkal olcsóbb volt az 5-ösnél. Ezekből azt tippelném, hogy valami új design és jobb videót kaphat a c3 utód, esetleg lehetne olcsóbb.
-
sebgutkopf
őstag
Valóban fura, hogy a vázakon pörögnek állandóan. SLT-n is egyfolytában az új vázakról van szó, meg full frame lapkás slt gépről, de obikról ott se. Ezek szerinte a vevőket ennyire csak a vázak érdekelnék, hogy azt éri meg a sony-nak fejleszteni?
Vagy egy vázat gyakrabban cserél a felhasználó mint az obit ezért abból többet lehet eladni?
A roadmap szerint pedig idén obi bejelentésnek is lennie kell, ráadásul nem csak egynek. -
sebgutkopf
őstag
Az átlagtól jobb kitobi azért nem mentség a további obik hiányára. Igazából arra akartam kilyukadni, hogy BEE jól jegyezte meg, hogy a legtöbb vásárló nem rendszerként gondolkozik a nex-ben, ezért tudja vezetni az eladási listákat és sajnos pont ezért nincs igazán rákényszerítve a sony arra, hogy gyorsan új obikat hozzon ki.
A poén talán pont az, hogy valószínűleg a nex7 lesz az a gép, amelyik mégis ki fogja kikényszeríteni az új obikat. Nagyon büszkék voltak rá, mindenki várta, szuper gép, jól fogy, viszont annak a vevői talán már nem azok akik kitobival akarják használni a gépet.
Az 5n vevők túlnyomó többsége, míg a c3 vevők még nagyobb aránya úgy tűnik jól el van az alap kittel.Annak azért kezdek örülni, hogy úgy néz ki végre egyre több az 5n-el valóban működő utángyártott akksi. Előbb utóbb berendelek egyet próbának és ha beválik lehet betankolok belőle
-
sebgutkopf
őstag
A nex5 vs 5n témában szerintem a pénztárcád dönt. Mint gép az 5n határozottan jobb. Jobb szenzor (van rajta iso 100 és magas iso-ban is valamivel jobb, illetve a képszéleken jobban dolgozik), jobb jpg motor, jobb videó, touch screen.
Obi ügyben elég szűk a kínálat. A kitobin kívül van beltérbe most már kapható keleten és remélhetőleg napokon/hét-en belül itthon is kiszállítják végre az 50/1,8-as obit. Fix nagy fényerő, portézni jó, beltérben egyértelműen jó a fényereje miatt. Ez csoportképekhez viszont szűk.
Eseményre és képminőségre egy kiváló obi a 24/1,8-as zeiss, de az ára miatt az nem egy tömegtermék. Le lehet húzni nyugodtan a listáról. Kirándulni, városban poén a 16-os palacsinta, de nem egy képminőség császár, viszont kicsi és nagy látószöget ad.A sigma bejelentett két fix obit egy 19 és egy 30mm-es fix-et ezek sajnos csak 2,8-as fényerejűek, de olcsóak, illetve a 30-as az első leírások alapján elég jól rajzol, de videózni nem való.
A super zoom-okkal én nem foglalkozom, ilyen kis gépre szerintem az nem való.Minden más obira még várni kell, hogy végre bejelentsék.
Új hozzászólás Aktív témák
- BestBuy topik
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Xiaomi 13 - felnőni nehéz
- Rendkívül ütőképesnek tűnik az újragondolt Apple tv
- Gaming notebook topik
- Vodafone mobilszolgáltatások
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- iPhone topik
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- TCL LCD és LED TV-k
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen