Új hozzászólás Aktív témák

• #1 Vakegérke veterán

  Új Válasz 2013-04-13 19:47:55 #1

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  veterán

  Megjelenése percében olvastam írásodat. Vártam, hogy ki mit mond, ki mit tesz hozzá.
  Ezek szerint én vagyok az első, aki megszólal.

  Súlyos dolgot feszegetsz, hiszen senki nem vallja be önzőségét.
  Ha a szeretett bálvány mást szeret, nem vagyunk képesek megbocsájtani neki. De miért? Ha szeretjük, nem azt akarjuk, hogy boldog legyen? Ha más karjaiban boldog, akkor ennek inkább örülni kéne.
  Tudom, nem lehet.
  Egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor a legjobb barátom vette feleségül szerelmem tárgyát. Boldog voltam, mert boldognak láthattam őket, miközben a szívem vérzett.

  Ha a szeretett személy halálos betegség után távozik az élők sorából, megsiratjuk. Egyszer, kétszer, sokszor.
  De tényleg őt siratjuk?
  Átéltem, tudom, hogy nem. Önmagunkat sajnáljuk, de nagyon. Inkább örülni kéne, hogy már nem szenved tovább, evilági fájdalom már nem kínozhatja.

  Fiatalon is így gondolkodtam, lásd szerelmem elengedését. Hirdettem is fennhangon nézeteimet. Kiröhögtek. Megkaptam a "könyörtelen Messiás" becenevet. Befogtam a szám, a becenév a múlt homályába veszett.
  Azóta csak akkor beszélek ilyesmiről, ha valakit vigasztalni kell, vagy úgy érzem, hogy meg kell szólalnom.

  Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Új hozzászólás Aktív témák