Új hozzászólás Aktív témák
-
GhanBuri Ghan
őstag
Mármint hogy elemzők szerint kellene feleződni az árának. Elemzőknek nem igazán tudok hinni, mondtak már sok hülyeséget (tét nélkül), illetve ellenérdekelt cég is lehet egy szakértő mögött. Majd elválik, hogy elindít-e valami, mindenesetre Elon Musk eddigi eredményei alapján láthatólag tud hosszú távon gondolkodni.
Szerintem eddig lítiumos lakásakksi (nagyon) sokkal drágábban volt, ólomsavas meg kijöhet olcsóbban is, csak annak meg az élettartama lehet olyan két év.
Nemcsak napelemhez lehet jó, pl. Kaliforniában vannak olyan régiók, ahol bizonyos időszakokban lehet áramszünetre számítani, vészgenerátor helyett (vagy mellé) jól jöhet egy ekkora akkumulátor. -
GhanBuri Ghan
őstag
Memóriaeffektus már a LiIon-okra sem igazán jellemző. A terhelhetőségük persze jóval kisebb.
Ez a tízéves akkutelep meglepett, én eddig csak kétéves cseréről hallottam - ami persze lehet elavult információ vagy biztonsági előírás is.
[link] - egy aránylag régi cikk a stationary akkumulátorok összehasonlításáról. Azért vannak előnyei a lítiumosnak is (élettartam, hatásfok), és az élettartam-költsége akkor volt nagyjából párban a két technológiának.#21 - nagyját már megválaszoltam fentebb, az ólomsavasnál a magasabb karbantartásigény is növelheti a költségeket (nem otthoni felhasználásnál persze, ahol ez a szabadidőből megy)
[ Szerkesztve ]
-
GhanBuri Ghan
őstag
válasz #06658560 #27 üzenetére
Zárt rendszerben a környezetszennyezés sokkal jobban kezelhető probléma, mint nyíltnál - még ha a lítiumos akksi újrafeldolgozása közben rengeteg mérgező anyag szabadulna is fel, ezeket lehet semlegesíteni, szemben pl. a belsőégésű autókkal, ahol a szennyező anyagok a tüdőnkben kötnek ki.
Egyébként a lítiumos akksik nagyon jó hatásfokkal újrafeldolgozhatóak. -
GhanBuri Ghan
őstag
Szóval akkor szigetüzemben elképzelhetőek olyan körülmények, amikor rohamosan csökken az ólomsavas rendszer élettartama - persze ezt még mindig tudná az árával kompenzálni.
Már régóta a minél jobban automatizálható, (karbantartásmentes, egygombos) rendszerek felé haladunk, amit leírtál, abból elég sok megoldható emberi beavatkozás nélkül is, de azért láthatólag az emberi odafigyelés nem teljesen kiiktatható, szerintem már ez önmagában elég sok embernél a másik irányba dönti a mérleget (természetesen az Államokban, ahol már most létezik ez a fizetőképes vásárlói réteg) -
GhanBuri Ghan
őstag
Nyilván van már lítiumos akkumulátor sziget üzemmódhoz, csak ilyen paraméterekkel nem vehető meg ennyiért - hanem jóval többért.
Valahol van hasonlóság az Apple-lel, az amerikaiaknak eleve hős kell, hívják Iacoccanak vagy Jobsnak.
De vannak különbségek is, Elon Musk gyárakat épít, hogy minél jobban leverhesse az árakat. Az Apple történelmében 1998 óta nem lehet ilyen eseményt találni. -
GhanBuri Ghan
őstag
...és így teremti meg azt a gyártási kapacitást, amivel már a hétköznapi autók piacán tud versenyezni.
(eleve azt mondta, hogy az első generáció a tapasztalatszerzés lesz, a második már drága, de eladható, és a harmadik lesz az, amit átlagember is megvehet - ezt olyan 30e dollárra lőtte be) -
GhanBuri Ghan
őstag
"egy megbízható zsinóráramot adó nukleáriserőmű-hálózatnak meg szerintem közép távon nincs alternatívája."
Tekintve, hogy pl. Magyarországon nem igazán alternatíva a szél- és vízenergia, naperőművekből meg elég komoly kapacitást kellene kiépíteni, hogy télen, amikor ráadásul heteken át folyanatosan ködös-felhős idő van, akkor is legyen elég áram.
Azt nem tudom, hogy atomerőműnek mennyire jó a hatásfoka a tervezett kapacitás alatt, azaz ha télen 100%-on megy, nyáron meg mondjuk 30% is elég.#70 "Szerintem meg az ilyen mikrokapacitások éppen nagyon hasznosak lehetnek, hiszen tehermentesítik a rendszert. A megoldás vélhetően félúton lehet, a megfelelően méretezett központi tárolókkal (vö. gravitációs erőmű) és házi akkupakkokkal, amik természetesen intelligens vezérléssel illeszkednek a rendszerhez."
Olyasmire gondolsz, mint a WCDMA, ahol a zsebedben levő telefon is lehet átjátszóadó, hogy csökkentse a kliens effektív távolságát a bázisállomástól?
Ja, nem lenne rossz, ha az elektromos hálózat számításba venné a fogyasztói kapacitásokat, és ha mondjuk egy szélerőmű hirtelen be akarna táplálni egy csomó energiát, akkor azt a közel házak puffereiben tárolná, amíg mondjuk leszabályozná a közeli gázerőműveket - természetesen ezért a pufferek tulajdonosai pénzt is kapnának. Így lehetne csökkenteni a villamos hálózat fejlesztésére fordítandó összeget is.[ Szerkesztve ]
-
GhanBuri Ghan
őstag
Volt itt szó a mesterséges szénhidrogénekkel történő energiatárolásról. Naperőmű mellé napi szinten jó az akkumulátor, gravitációs erőmű az ingadozások kiegyenlítésére, de fél éves időszakra már túl sok kellene ezekből, erre jó lehetne mondjuk a pillanatnyi felesleg esetén metán vagy metanol gyártás, aztán szükség esetén elégetéssel történő áramtermelés - viszont van egy olyan sejtésem, hogy a teljes folyamat hatásfoka lehet olyan 20-30%, szóval ezzel együtt is elég drága lenne, de így végül is meg lehetne valósítani a fosszilis/nukleáris forrástól mentes energiaellátást. A megtérülés, na az egy másik kérdés, persze az energiaellátás biztonsága is költségesíthető.
-
GhanBuri Ghan
őstag
Ott meg mindig elvágnák. Illetve nagy esőzésre is érzékenyebb lenne.
Viszont sokkal jobban nézne ki az utcakép - az is milyen dolog már, hogy sok esetben több szolgáltató is saját oszlopot használ, és két oldalban összesen három oszlopról húznak be egy-egy drótot egy házba, kész pókháló a végeredmény. -
GhanBuri Ghan
őstag
(#233) Diopapa és (#235) dabadab: Esőzésnél inkább arra gondoltam, hogy az agyagos, löszös talaj ha megcsúszik, akkor az viheti magával a kábelt is.
(#234) bambano: igen, én is ilyesmit sejtettem az oszloperdő mögött. Ami kár, mert kimondottan balkánivá tudja varázsolni a városképet.
-
GhanBuri Ghan
őstag
Tudtommal a Gigafactory teljes kapacitáson az autókhoz való akkumulátorokból sem fog tudni annyit gyártani, mint amennyire szüksége lesz, azaz nem arról van szó, hogy piacot teremt a termékéhez (vagy ha igen, akkor sokkal hosszabb távon gondolkodik, az eljövendő Gigafactory 2-3-4-re tervez)
Meg hát lítiumakksikból lényegében bármennyit el tudnának adni, ha érezhetően olcsóbban adják, mint a mostani gyártók.Kíváncsi vagyok, mikor fog felmerülni a lehetősége annak, hogy a házi pufferkapacitásokat (amennyiben elterjednek) bérbe lehet adni a közműszolgáltatónak, ebben hatalmas lehetőségek lennének.
Új hozzászólás Aktív témák
- Xbox 360 Slim 500GB Rgh 3.0 azonnali bootolás! + játékok, 1+5 év gar. 22 éve működő üzletből!
- XBOX ONE S 500GB, dobozában, gyári tarozékaival és 6 hó garanciával, Bp-i üzletből!
- Playstation 5 Drive Edition 825GB (CFI-1216A), 6 hónap garanciával, Bp-i üzletből eladó!
- PlayStation 3 Slim/SuperSlim 4.90 HFW - HEN, programokkal és 3 hónap garanciával eladó!
- Raktáron, PlayStation 4 Slim 500GB SW:11.00!!!, györű szép állapotban, 6 hó garanciával, üzletből!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs