Új hozzászólás Aktív témák
-
TheLázs
csendes tag
Na, ezeket a sorokat Kelet-Németországból írom az ebédszünetemben. Számtalan ismerős, barát keresett már meg azzal, hogy segítsek neki kijutni. Az első kérdésem mindig a nyelvtudás. Ha legalább nem tudsz minimálisan érvelni magadért, és megvédeni magad, akkor vagy elzárod magad a világtól és csak olyanoktól függsz, akik beszélnek veled közös nyelvet, vagy kiszolgáltatod magad valami szemét munkaadónak, hogy a végén annyit, vagy alig többet keress, mint otthon.
A kint létem eddigi hetedik hónapját töltöm. Találkoztam itt egy aranyos lánnyal, akivel össze is jöttünk. Belebotlottam egy rockzenekarba, ahol éppen most tanulok be, de már játszottam is velük egy-egy rövidke alkalommal. Gyülekeznek a barátok, ismerősök apránként, csak annyi a különbség, hogy már az otthon tanultakkal kiegészítve kezdem el szűrni őket.
Kiscégnél dolgozom tervezőmérnökként. A megélhetésem költségei alacsonyak, sokat tudok félre tenni. Az életem nyugodt és kiszámítható. Nem csap pofán a nyomor olyan gyakran. Az otthoni ismerőseimet gyakran látogatom, remélem majd ők is eljönnek hozzám.
Szerintem a fent leírtakat elérni nyelvtdás nélkül, bármilyen szakmai vagy felnőtt életbeli tapasztalás hiányában jóval nehezebb, vagy akár lehetetlen.
[ Szerkesztve ]
"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István
-
philoxenia
MODERÁTOR
Alapvető a nyelvtudás nyilván, de a másik kedvencem az, mikor öregasszonyok beszélnek unokákról, dédunokákról, hogy az biztos sokra viszi, mert (nézőpontjukból) olyan jól beszél angolul. Kimegy a fiú/lány Angliába, (még brexit előtt). Ott rájön, hogy tízmilliók beszélik jobban az angolt nála, más képzettsége meg igazából nincs.
Általában nem értek egyet azzal, amit korábban leírtam. Ehhez néha évek kellenek, néha percek csak...
-
Kétegyháza felé mentem néha busszal Csabáról hétköznap délután. Volt egy nő, akinek igen komoly szófosása volt mindig. A buszont mindig kereste az áldozatát és hol magyarul, hol románul tolta.
De igen, tény és való, hogy jó dolog is tud lennie az, amikor az ember idegenekkel beszél. Számtalanszor estem abba a csapdába, hogy a külső alapján már el is könyveltem az illetőt - ennek természetese nem adtam hangot! - és nagyon sokszor pont az ellenkezője bizonyosodott be.
Lakik a házunkban egy úr, aki anyanyelvi szinten beszél oroszul*, és egyszer valahogy szóba került Tádzsikisztán és erre kérdezte hogy milyen hegységek vannak ott. Egyről feledkeztem meg. De ezt a beszélgetést úgy kell elképzelni, hogy szombat reggel 7-kor futottunk össze és már érezni lehetett az alkoholt rajta.
* az orosz konzulátuson dolgozik, a Kurultájon tolmács. Grúziában egyszer orosznak nézték a helyi késdobálóban és faggaták, hogy ki ő. Aztán mondta, hogy egyébként magyar és nem sok híja volt, hogy megverjék, mert összekötötték Sorossal. Soros a grúzokkal is kitolt, nemcsak az angolokkal.
tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!
-
bkercso
nagyúr
válasz
philoxenia #2 üzenetére
Csak ott megélsz egy alap fizuból is, pincérkedni meg futárkodni meg mindenki tud.
AKCIÓ júl.12-ig || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0
-
bkercso
nagyúr
Közben bizonyára megtárgyalták, mire jut érettségivel és pénz nélkül külföldön egy 18 éves.
Itthon mire jut?AKCIÓ júl.12-ig || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0
-
Apollyon
Korrektor
válasz
philoxenia #2 üzenetére
Meglepődnél, hogy Londonban mennyire és mennyien nem tudják rendesen az angolt olyanok, akik tizenéve' élnek itt.
#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.
-
philoxenia
MODERÁTOR
Persze. Igazából nálunk is, csak kérdés, hogy mihez viszonyítunk.... Mindig az a lényeg, hogy a környezeted szintjét, hozd, ha lehet, kicsit jobbat. Nálunk (a faluban) nemrég ment nyugdíjba egy csaj és sokallják páran a 130k HUF-os nyugdíját... Feleségem egy munkatársa meg középiskolai végzettséggel nők 40 és 400k fölött volt a nyugdíja emelés előtt...
Általában nem értek egyet azzal, amit korábban leírtam. Ehhez néha évek kellenek, néha percek csak...
-
mustang08
tag
A kocsimért mentem a szerelőhöz busszal. Kb. 1,5 óra volt, de szinte minden percét élveztem. Nyugalom, nézelődés, füles bedugva. Ott, akkor nem nyomasztott semmi, csak vitt a busz. Néha, amikor busszal megyek valahová, akkor németezek, vagy elolvasok egy cikket, de egy biztos, a vezetéssel nem kell foglalkoznom, és én már egyre kevésbé szeretek vezetni.
-
-
bkercso
nagyúr
válasz
philoxenia #7 üzenetére
Mindig az a lényeg, hogy a környezeted szintjét hozd
Hát, ha kopott, lyukas ruhában járok melóba, kinéznek, a gyereknél meg szóba sem jöhet hasonló, szóval pontosan.
Ám, ha nem veszel egészségtelen kaját (édesség, "üdítő" stb.), meglepően sokat lehet spórolni.
Úgy meg nem lehet tenni, mintha az infrastruktúra nem létezne. vagyis lakáshitel, rezsi, benzin...[ Szerkesztve ]
AKCIÓ júl.12-ig || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0
-
Apollyon
Korrektor
válasz
philoxenia #8 üzenetére
Én meg arról, hogy ezek az angolul nem tudó emberek egy nagy része működteti Londont.
#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.
-
philoxenia
MODERÁTOR
London nem Anglia... Pest belvárosi részeken közlekedve gyalog, igencsak meglepődtem a külföldiek arányán, míg nálunk a faluban szinte 0... Ha Angliába mennék, mindenképp vidékre. A bánat akarna Londonban mosogatni/stb.
Általában nem értek egyet azzal, amit korábban leírtam. Ehhez néha évek kellenek, néha percek csak...
-
Felraktam ezt a jegyzetet egy másik csoportba. Érdekes, hogy ott a buszozásra reagáltak, itt pedig arra, hogy "húzok kifele külföldre"
-
válasz
potyautas #15 üzenetére
Irigyek, hogy benne még van akarás.
tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!
-
válasz
philoxenia #16 üzenetére
Akkor a kamionozásról se beszéljünk, mert arról már én is írtam könyvet
(a húzok kifelé-ről is írhatnék, de nem akarok)
[ Szerkesztve ]
-
Apollyon
Korrektor
válasz
philoxenia #14 üzenetére
De London Angliában van. Továbbá a kisebb városokban is vannak bevándorlók, de ahogy te magad is írod, magyarországi falvakban kevésbé vannak külföldiek. Bár nem értem ez hogy jön ide. Meg azért nem jellemző, hogy jobb élet reményében az emberek Magyarországra költöznének.
A bánat akarna Londonban mosogatni/stb.
Ezt meg aztán tényleg nem értem, hogy jön ide... Ha valaki társalgási szinten tud angolul, egyáltalán nem kell ilyen alja munkákat csinálnia. Amúgy nem csak mosogatni lehet, konkrétan igen komoly szellemi szakmákban (pl. cybersecurity) is külfödiek (bevándrolók) vannak. De teljesen mindegy, mert aki most akar jönni, az elkésett, már csak látogatóba lehet belépni, dolgozni nem, hacsak egy munkáltató speciálisan egy adott személyt nem hív ide hozzá.
#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.
-
Apollyon
Korrektor
-
válasz
philoxenia #23 üzenetére
https://www.amazon.in/Potyautas-Kamiont%C3%BAr%C3%A1k-Horv%C3%A1th-Gyula/dp/6155207682
-
Apollyon
Korrektor
válasz
philoxenia #23 üzenetére
Kimegy a fiú/lány Angliába, (még brexit előtt). Ott rájön, hogy tízmilliók beszélik jobban az angolt nála, más képzettsége meg igazából nincs.
Erre reagáltam. Ezzel mintha arra céloznál, hogy kimegy Angliába, és kb. esélye sincs. De amúgy meg van, több is, mint Magyarországon.
[ Szerkesztve ]
#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.
-
philoxenia
MODERÁTOR
a másik kedvencem az, mikor öregasszonyok beszélnek unokákról, dédunokákról, hogy az biztos sokra viszi, mert (nézőpontjukból) olyan jól beszél angolul
Ezzel együtt értendő.
Ebből (számomra) nyilvánvaló, hogy úgy értem, konkrét szaktudás nélkül, csak a hozzátartozók által vélt nyelvtudásra támaszkodva.
Komoly tudással itthon is relatíve jól lehet keresni: [link] (erre a hirdetésre nemrég találtam rá)[ Szerkesztve ]
Általában nem értek egyet azzal, amit korábban leírtam. Ehhez néha évek kellenek, néha percek csak...
-
philoxenia
MODERÁTOR
válasz
potyautas #24 üzenetére
A fiam járt vagy két évig kamionnal, leginkább "olaszba". A cégénél igen gyengék voltak a fuvarszervezők, rengeteg hely van elmentve a térképen ahol rakodott. Akkor még külföldön a mobilnet igen drága volt, a telefon viszont olcsón megoldható, itthonról navigáltam rengetegszer a GMaps segítségével.
Általában nem értek egyet azzal, amit korábban leírtam. Ehhez néha évek kellenek, néha percek csak...
-
totron
őstag
válasz
philoxenia #26 üzenetére
Komoly tudással
Már csak azt kell kideríteni ki hajlandó aprópénzért adni magát. -
Apollyon
Korrektor
válasz
philoxenia #26 üzenetére
Ez csak a töredéke annak amit külföldön meg lehet keresni egy full stackes devnek.
#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.
-
fatpingvin
senior tag
válasz
philoxenia #2 üzenetére
"Ott rájön, hogy tízmilliók beszélik jobban az angolt nála, más képzettsége meg igazából nincs."
ezt megjegyzem... elég kemény de súlyosan helytálló gondolat.A tipikus munkafolyamat legjobb tesztszimulációja a tipikus munkafolyamat. A "napi anti-corporate hsz"-ok felelőse :)
-
Narxis
nagyúr
válasz
fatpingvin #31 üzenetére
Az angollal már itthon se fogsz elhelyezkedni. Túlléptünk már az egy idegennyelv ismerete elég témán. Ahhoz vagy kell valami szakma vagy még egy idegennyelv ismerete.
I do not fear, for you are with me. All those who defied me, shall be ashamed and disgraced. Those who wage war against me, shall perish. I will find strength, find guidance, and I will triumph.
-
fatpingvin
senior tag
nincsenek illúzióim, tisztában vagyok vele. nagyobb skálán nézve én is csak egy nyelvet beszélek, az angolt, a magyar a kutyát nem érdekli nagyon helyesen. monduk nekem mellé van végzettségem meg nyitottságom arra hogy bármilyen idegen nyelvet megtanuljak ami nem a német.
A tipikus munkafolyamat legjobb tesztszimulációja a tipikus munkafolyamat. A "napi anti-corporate hsz"-ok felelőse :)
-
Apollyon
Korrektor
válasz
fatpingvin #35 üzenetére
Dettó.
Nincs bajom a németekkel, de az a nyelv szörnyű. Iskolás koromban azzal kínoztak, de tévénézéssel előbb megtanultam angolul, mint németül a tanártól.
+ Előbb tanulnám meg a kínait + japánt egyszerre, mint a németet. Irónia, hogy az angol is egy germán eredetű nyelv.A magyarról meg azt tudom mondani, főleg így jópár év külföldön élés után, hogy igaz, hogy kevesen beszélik viszonylag, de a legszebb nyelv amivel valaha találkoztam. Igen, hazabeszélek, de miután egész nap angolt hallasz, meg más külföldiektől spanyolt meg egyéb nyelveket tanulsz angolul (hobbiból), akkor is nagyon selymes a fülnek a magyar. Persze nekünk triviális, de összehasonlítva más nemzetek nyelveivel, egyikük sincs sehol hozzánk képest.
#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.
-
-
Kisgépkezelő
senior tag
Az angolban az a jó, hogy az oda mindenhonnét odavándorolt német, francia és skandináv nyelvet beszélő hódítóknak sikerült valahogy úgy összecsiszolódniuk, hogy az a keverék amit ma beszélnek, mentes legyen mindhárom nyelv legtöbb hülyeségétől. Simán lehetett volna fordítva is és akkor most az angol lenne a földrész legeltoszottabb nyelve.
Új hozzászólás Aktív témák
- Eladó Dell Venue 11 Pro 7139 FHD IPS touch, i5-4300Y, 4GB RAM 128GB SSD ujjolv., 1 hét gar
- !!! LG OLED C9 55" Eladó !!!
- X1 Yoga 5th 27% 14" 4K UHD IPS érintő i7-10610U 16GB 256GB magyarított vbill ujjlolv toll gar
- TP-LINK EAP245 V1 AC1750 Dual Band 2024.02.14.-ig garis
- Új kiváló ár érték arányú FHD 5G HORLAT projektor ajándékkal
Állásajánlatok
Cég: Servergarden Kft
Város: Budapest