Új hozzászólás Aktív témák
-
Minőségi összefoglalója a játéknak.
Év elején vettem meg én is az első rész remastered verziójával együtt és az volt a terv, hogy egymás után kijátszom a két részt. Az első rész viszont csalódás volt nekem, nem tetszett, ezért a másodikba már bele se kezdtem. Persze az idén mindenképp ki akartam játszani (ha már megvettem) de az első rész után elvesztettem az érdeklődésem az egész univerzum iránt. Ez most meghozta a kedvem hozzá. 🙂
Mennyire hasonlít játékmenetben az első részhez?[ Szerkesztve ]
-
.LnB
titán
Köszönöm.
Az első rész már a megjelenésekor sem az egyedi játékmenetéről volt híres. És ez mostanra hatványozódott is gondolom. Ott is inkább a történet egyedisége emelte ki a többi játék közül.
A második rész egy merőben más játék. Sokkal jobban megfelel a kor követelményeinek. Az első rész játékmenete, a lámba + fegyver használata, az itt Saga törénetében dominánsabb. Az hasonlít jobban az első részre. De összességében egy sokkal jobb élmény. Vétek lenne kihagyni.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
SunMount3r
nagyúr
Én anno pont azért hagytam félbe az első részt, mert ez a zseblámpás lövöldözés egy idő után elég repetitív és frusztráló lett. Nem egy tipikus akciójáték, de valami változatosabb akció mechanikát azért rakhattak volna még bele.
-
válasz
SunMount3r #4 üzenetére
Igen, ugyan ez a véleményem az első részről tetejében még rettentő bénák voltak az ellenfelek is. A kockás inges lapátos farmertől kezdve a susogó joggingos, simli sapkás suhancig bezárólag. .LnB beszámolója alapján a második rész már egészen más
-
.LnB
titán
válasz
SunMount3r #4 üzenetére
Itt is ezt kell csinálni. Csak nem annyira domináns. Vagyis nem válik unalmassá. De az tény, hogy maga a játékmenet, a harc nem túl változatos. Bár Alan-nél meg még annyira sem, mert abba még a lövöldözés is sokkal kevesebb. Inkább felfedezős, "fejtörős" az ő szála.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
HThomas
senior tag
Kíváncsi vagyok a második részre... az első nekem teljesen ok volt, a zseblámpás harc néha tényleg repetitív volt, de azért nagyrészt gyorsan le lehetett darálni és haladni vele... a játék többi része meg bőven kárpótolt érte.
Bugok terén mi a helyzet a második résszel? -
.LnB
titán
A második rész összességében annyira egyedi, és szerintem magával ragadó, hogy nem igazán lesz zavaró a lámpás lövöldözés. Ami egyébként se rossz.
Nekem Xbox SX-en annyi volt, hogy néhányszor a felirat nem passzolt a szöveghez. Manuscript Pages felolvasásakor például.
Más semmi.„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
sixpak
nagyúr
Bugok nem nagyon vannak már, a gépigény viszont horror, ha mindent koppanásig jobbra tolsz.
Amúgy világlegjobbjátéka.
Az első résszel rengeteget játszottam az elmúlt több mint egy évtizedben....a másodikban még csak 2 végigjátszás van, de nemsokára dlc!https://www.flickr.com/photos/86396338@N05/
-
.LnB
titán
A napokban jött patch a PC-s gépigényre. Elvileg a hivatalos gépigény is kisebb lett tőle.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
sixpak
nagyúr
Felbontástól függ...én 3070Ti-al kezdtem, de szarul ment 3440x1440-ben, ultra+RT.
De azért 30 fps megvolt nagyjából.
Lecseréltem a vga-t, azóta megy szépen.
Nyilván nem muszáj mindent ultrára rakni, lehet játszani a beállításokkal.
Döbbenetesen jól néz ki a játék, gyakorlatilag a legszebb játék a piacon pillanatnyilag.https://www.flickr.com/photos/86396338@N05/
-
7 órám van benne de nekem abszolút nem jön be a játék én félbehagyom. Nagyon lassú folyású, a történetet rendre megakasztják a mind place-es részek amikor a bizonyítékokat, infokat kell rendezgetni. Valami miatt nekem a dark place map nem jelzi pontosan, hová kell menni így nagyon sok idő elmegy a bolyongással, mire megtalalom mit és hogyan kell csinálni. Yt videókon érdekes módon sárga karikákkal jelölve vannak a helyek ahová menni kell de nálam nem.....
A hangulata meg zenéje nagyon jó de maga a játekmenet nekem nem tetszik. Az első rész se tetszett és sajnos ez se. Nyilván nem a játékkal van a baj, hanem én vagyok más stílusú, tipusú játékokhoz szokva de nekem ez is csalódás mint az első rész. ☹️
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen