2. Fórumok
  3. Infotech
  4. Egyelőre elveszettnek tűnik az ESA Mars-szondája
Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • #25 Cifu nagyúr t72killer #22
    Új Válasz #25
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    Cifu

    nagyúr

    válasz t72killer #22 üzenetére

    Ennyit tud €urópa, gáz:( Pármilliárd EUR-ból alkottunk egy kupac szemetet a Marson.

    Az EXOMARS program költségvetése 1,3 milliárd EUR, és ebbe az EXOMARS 2016 és 2020 küldetés is beletartozik. Nem kevés, de nem is 'pár milliárd', pláne, hogy a komolyabb része a programnak a 2020-ban induló rover lesz...

    Egy landerhez képest egy orbiter? Igen, smafu. Költségvetésben és bonyolultságban is.

    Orbiter nélkül macerás a landerek élete, az Orbiterek ugyanis átjátszóállomásként funkcionálnak, rajtuk keresztül tudsz kapcsolatot tartani a landerekkel és roverekkel. Az EXOMARS program esetében a TGO feladata nagy részben az, hogy az EXOMARS 2020 roverjének az átjátszó állomása lehessen.

    Persze, landolni nehéz, eleve több cuccot kell hozzá odavinni, ergo sokkal nagyobb ktgvetésű egy lander project, mintha csak egy műholdat küldünk a felsőlégkörbe.

    Szerintem kezdjük az elején...

    Az EXOMARS időtáblája:

    2005: Az ESA jóváhagy egy Mars orbitert és rovert a 'Flagship' (kiemelt költségvetésű) programok között. A hordozóeszköz egy Szojuz-Fregatt, amiért az ESA fizet. Az orbiter elsődleges feladata a Mars rover és a Föld közötti kommunikáció biztosítása.
    2009: A lassan haladó programba beszáll a NASA, azon az áron, hogy Atlas V. rakétával indítják a Rover-t. A rakéta kisebb teljesítménye miatt a áttervezésre szorul a program. Rövidesen kettébontják a programot, két Atlas V. indításra, az egyik az orbiter, a másik a rovert viszi. Ekkor bekerül a programba egy új amerikai rover is, a Mars Astrobiology Explorer-Cacher (MAX-C). Még 2009-ben az ESA és a Roszkozmoz aláír egy megállapodást, ahol a hosszú ideje szenvedő Fobosz-Grunt programot összehoznák az ExoMars-al. Az oroszok egy Proton hordozórakétát biztosítanak "tartalék megoldásként", cserébe orosz műszerek és alkatrészek kerülnek az ExoMars-ba.
    2011: A NASA megszorítások miatt a MAX-C rovert kivonják a képletből, egy Atlas V. és egy Proton indítás lenne, az előbbi 2016-ban a Trace Gas Orbitert juttatná a Mars köré és egy kisebb európai leszálló modult a felszínre, ez a Schiaparelli, a második pedig 2018-ban egy új, nagyobb európai Rover-t, amelyen amerikai és talán orosz tudományos eszközök is lennének. A Schiaparelli első sorban a leszállási technológiák tesztelésére készült, nincsenek napelemei, csak 3-4 napig működő akkumulátorai.
    2012: Év végén a 2013-as NASA költségvetést átstrukturálják. A James Webb űrteleszkóp költségeinek megszaladása miatt az ExoMars programból teljesen kiszállnak az amerikaiak.
    2013: A Roszkozmosz és az ESA megállapodik a 2016 és 2018-ban induló ExoMars missziókról. Az oroszok adnak két Proton-Briz hordozórakétát, illetve ők építik az ExoMars 2018 Rover leszálló modulját. Cserébe a Trace Gas Orbiter fedélzetére telepítenek két, eredetileg a Fobosz-Grunt számára készült tudományos műszert, további kettőt az ExoMars fedélzetére, és a teljes program tudományos eredményeihez teljes hozzáférést kapnak.
    2014: A költségvetés problémái miatt a Kanadai űrügynökség is beszáll kis mértékben a programba, cserébe a tudományos eredményekért.
    2015: Eredetileg 2016 februárban indítandó első ExoMars missziót egy hónappal eltolják, miután a leszálló egység üzemanyag-érzékelő rendszerében hibát találnak.
    2016: A 2018-as második indítást (amely a Rovert viszi majd) két évvel eltolják, így 2020-ban indul csak. Márciusban a TGO-t elindítják egy Proton fedélzetén a világűrbe, ami októberben éri el a Marsot. A Schiaparelli október 16.-én levált a TGO-ról, a TGO ugyanis több légköri fékezéssel áll majd a végleges pályájára, míg a Schiaparelli minél hamarabb leszáll (így a TGO-nak nem kell a leszálló modul tömegét is lefékeznie).

    A fentiekből kiderül, hogy a Schiaparelli az ESA számára leginkább tesztjármű, amellyel a Marsra való leszállás technológiáját akarták tesztelni. Az ESA nem küldött még Mars-leszálló egységet, a brit Beagle 2 a legközelebbi, ami ehhez járt, de az kudarcot vallott. Eleddig a Marsra mindössze amerikai szondáknak sikerült működőképes állapotban leszállniuk, a szovjet Marsz 2 és Marsz 6 lezuhant, a Marsz 3 pár másodperccel a leszállás után abbahagyta a rádiójelek sugárzását. Az amerikaiaknak sem 100-as a statisztikájuk, a Mars Polar Lander leszállása sikertelen volt 1999-ben például....

    Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.

  • #26 #16820480 törölt tag t72killer #22
    Új Válasz #26
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    #16820480

    törölt tag

    válasz t72killer #22 üzenetére

    Persze, nyilván kudarc egy ilyen baleset, de attól még értékelni kell, hogy megpróbálták, majd legközelebb sikerül. Azért nem küldtek még olyan rohadt sokan Marsra leszállóegységet. Az olyan hozzászólásokon durran el az agyam, hogy "sokkal kisebb hibáért rég kirúgott volna a főnököm". Persze, mert az ilyen emberekre általában pár milliószor egyszerűbb feladatokat bíznak, mint egy szonda leszállítása a Marsra, ha még azt is elszúrják, akkor az elég szégyen. Akik ide írunk, kb takarítani mehetnénk az ESA-hoz, szóval egy kicsit több tisztelet azért elvárható lenne.

Új hozzászólás Aktív témák