Új hozzászólás Aktív témák

  • Gargouille

    őstag

    Most már inkább nem rakom off-ba. :DDD

    Ahogy látom itt a diskurzusban ott van a törésvonal, hogy néhányotok szerint teljes sci-fi és értelmetlen is ez az egész. Erre próbálok mondani pár gondolatot, amit javaslok megfontolásra.

    Arról, hogy ez mennyire sci-fi vagy sem:

    Ha mondjuk egy időgépről vagy teleportálásról lenne szó, akkor tökéletesen egyetértenék az állítással. De a jelenlegi - amúgy tényleg nagyratörő - tervek arról szólnak, hogy állandó holdi majd marsi emberi jelenlét.

    Érdemes megvizsgálni, hogy elvben kivitelezhető-e a dolog az ismert fizikai törvények alapján? A válasz, hogy igen, elvileg minden körülményt (távolságot, energiaszükségletet, környezeti tényezőket stb.) ismerünk hozzá és ismerjük a fizikai azon törvényeit is, amelyek szükségesek a megvalósításhoz.

    Aztán érdemes azt is megnézni, hogy van-e - legalább elméletben - olyan technológiánk, amivel megépíthető az ehhez szükséges űrhajó, tudjuk-e navigálni, megvannak-e azok az anyagok, amik szükségesek? Tulajdonképpen igen, technológiailag lényegében minden rendelkezésre áll vagy elérhető távolságban van ahhoz, hogy a közeljövőben reálisan megvalósítható legyen.

    Aztán további része a képletnek, hogy vajon ha technikai és fizikai oldalról ezek adottak, akkor az ember biológiai és pszichikai értelemben képes lenne-e túlélni egy ilyen utat és / vagy életben maradni huzamosabban? Erre szerintem még nincs egyértelmű válaszunk, de azt tudjuk, hogy az ISS-en fél éveket lehúznak az asztronauták súlytalanságban - igaz, a föld mágneses mezejének védelmében - és életben maradnak. A holdon is jártak már többször - igaz rövid időre - de onnan is visszatértek épségben, jóval kezdetlegesebb technológiával. Vagyis ez joggal ad okot a bizakodásra, hogy ha a sugárzástól képesek vagyunk megvédeni az űrhajósokat és mesterségesen képesek vagyunk fenntartani az életkörülményeket, akkor valószínűleg ez a része is megoldható.

    Szóval összegezve én azt gondolom, hogy ha nem is holnap fogunk a marson koktélozni egy felszín alatti bázison, de egyáltalán nem irreális az elképzelés abból a szempontból, hogy nincs olyan eleme egy ilyen utazásnak, ami ne állna rendelkezésre vagy ne lenne rá technológia / tudás, hogy hamarosan készen legyen. Éppen ezért én nem nevezném sci-fi -nek semmiképp, noha tényleg nagyratörő terv.

    Minek megyünk oda?

    Ennek - szerintem - egyelőre leginkább tudományos jelentősége van. Van rengeteg szonda, marsjáró, kis helikoipter stb. amiket már odaküldtünk és még fogunk is. De ezek mind csak nagyon limitáltan, a fizikai valóságnak csak egy-egy apró szegletét képesek vizsgálni. Egészen más minőség, ha emberi kutatókat tudunk odajuttatni, akik lényegesen komplexebb feladatokra képesek. Az ember kíváncsi, fel akarja fedezni a világot, ami körbeveszi.

    Azt is érdemes látni, hogy jelenleg nagyon korlátozott a tömeg, amit képesek vagyunk egyszerre feljuttatni, ez pedig nagyon bekorlátozza azt, hogy milyen műszereket helyezhetünk itt a közelben az űrbe. Ha ebben szintet tudunk lépni, az tudományos értelemben is roppantul kitágítja a lehetőségeket.

    Hosszabb távon pedig, amikor már rendelkezésre áll a kipróbált technológia az ilyen nagyobb űrutazásokhoz, akkor már gazdasági vagy akár civilizációs szempontból túlélési lehetőségekkel is lehet számolni. De ehhez meg kell tenni az első, a második, a harmadik... sokadik lépést is.

    Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.

Új hozzászólás Aktív témák