-
IT café
Vásárlási segédlet - Karbantartás - Egyéb hasznos dolgok
Mielőtt kérdeznél olvasd el a téma összefoglalót, vagy használd a keresőt
Új hozzászólás Aktív témák
-
Fetz
csendes tag
Mivel ma az előre beharangozotthoz képest sokkal jobb idő volt, gondoltam tekerünk egy lazát a fiammal. Fel akartunk menni a kilátóhoz (Bence-hegy) az erdőbe, és ott tekeregni egyet. Meglepően sokan voltak a bicikliúton és a villapark utáni teljesen egyenes szakaszon (ha valaki meséli el sem hiszem) jött velünk szembe egy 30 körüli srác, és egyszer csak azt látom hogy tér át a bal oldalra és közben totál el van gondolkozva. Ahogy egyre közelebb jött már szóltam, hogy haló, de semmi és csak akkor eszmélt fel, amikor összeütköztünk. Szerencséjére nem a fiamnak ment és velem is "csak" kormány a kormánnyal csattant, de a bal kézfejem utolsó bütykét rendesen leverte. Szerencsére a bringának nem lett baja. Csak a gyerekre való tekintettel nem rendeztem jelenetet, ezért is írom ki magamból. Azt már meg sem jegyzem, hogy ötből négy ember, ha megáll, azt szigorúan az út közepén teszi... Mindezek után, végre bent az erdőben, nyugis, gyönyörű tájakon tekerve, azt látjuk, hogy ki van írva, hogy délután három óra után nem lehetünk az erdőben (09.23 és 10.23) között, mert nagyvad vadászat folyik. Én is vadászom, de ez no comment részemről. Ezeket leszámítva, jó volt kint és már egyébként is hiányzott a bringázás. Köszönöm, hogy ki hiperventillálhattam magam.
-
Fetz
csendes tag
válasz Hasaggymeg #149538 üzenetére
Mondasz valamit!
Igen, szerencse hogy nem történt komolyabb baj.
Egyébként meg elkezdtem bevásárolgatni átmeneti/téli cuccokból, úgyhogy most már hidegebb időben is tudok menni majd. Egyelőre Decás cuccok (többek között Toobee által javasolt síelős aláöltözet), kíváncsi leszek, hogy teljesítenek.
-
Fetz
csendes tag
válasz ZolkoW #149982 üzenetére
Ha már kamásli!
Szombat délelőtt össznépi (ez az időeredményen nagyszerűen látszik) tókör volt esőben, és míg az újonnan beszerzett ruhák, remekül vizsgáztak (by Decathlon), addig a nyáron nagyszerűen szellőző cipőmben én is ZolkoW-éhoz hasonló érzéseket éltem át.
Innentől adja magát a kérdés, hogy milyen kamáslit érdemes beszerezni? Elsőre azt mondanám, hogy vennék egy télit, mert nem hinném, hogy ilyen időben még beleizzadnék, mondjuk ez amúgy sem jellemző. A másik kérdés, hogy melegen tartás szempontjából mi a jobb, a full neoprén, vagy a belül polár béléses? És akkor a márkákat már nem is merem kérdezni. Tudom, a rászánt keret alapján kellene elindulni, de nekem a 8e-s ugyanolyannak tűnt, mint a 15e-s. Remélem vannak itt kamásli experetek és segítenek kiigazodni! -
Fetz
csendes tag
válasz Tomi_Sci #150007 üzenetére
Az nem jó hír...
Vettem egy aláöltözőt, egy kesztyűt és egy eső/szél kabátot, ami zöld. Persze mind a három más árnyalat. Viszont tényleg jól bírták a kiképzést. És ami még kellemes csalódás volt az a nadrág. Nem ázott át és nem fáztam benne egyáltalán.
-
Fetz
csendes tag
-
Fetz
csendes tag
-
Fetz
csendes tag
Ha valaki vásárlást tervez, holnap BF akciók lesznek a bikepro-nál. Emailben jött az értesítés, éjféltől fog élni az akció. 5e fölött ingyenes szállítás.
-
Fetz
csendes tag
-
Fetz
csendes tag
válasz sebgutkopf #155198 üzenetére
Köszi, hogy szóltál, esetleg nem tudod, mi a helyes hivatkozás, mert akkor módosítanám benne!
-
Fetz
csendes tag
válasz Hasaggymeg #155214 üzenetére
Kis lépés ez a KÖZÖSSÉGNEK, de nagy lépés NEKEM!
-
Fetz
csendes tag
válasz sebgutkopf #155205 üzenetére
Neked is köszönöm!
Ha nem kell külön hivatkozni jogszabályt, akkor marad a Jester által javasolt általános hivatkozás. -
Fetz
csendes tag
Ahogy elnézem a következő időszakban jelentősen élénkülni fog a topik forgalma a kispapák és a sérültek miatt... Előbbieknek ezúton drakulálok , utóbbiaknak jobbulást kívánok.
És, hogy mindjárt be is dobjak valamit:
Erről hallott valaki valamit? Érdemes lehet ebbe az irányba menni, ha 1x-es váltás felé kacsintgat az egyszeri bringás?
-
Fetz
csendes tag
válasz Hasaggymeg #156093 üzenetére
Ha már 1x. Szerintetek ez mennyire működőképes megoldás?
-
Fetz
csendes tag
válasz Hasaggymeg #157337 üzenetére
Hát, pedig de...
"Rendezvény: CSÁKVÁR MARATON 2020
Futam: VELENCEBIKE CSÁKVÁR MTB MARATON RT30
Nevezési azonosító: 20CSM-AB61
Ha eltérés találsz a lenti adatokban, vagy nem tudsz a nevezésről akkor jelezd ezt nekünk az info@tosport.hu e-mail címen.Az alábbi adatokkal neveztek:
Név: Déri Ferenc
Korcsoport:Master2
E-mail cím: ferenc.deri@gmail.com
Születési év: 1977
Nemed: Férfi
Nevezési díj:4990 Ft." -
Fetz
csendes tag
Edzegetnek a fiúk...
-
Fetz
csendes tag
Sziasztok!
Egy barátom kérését tolmácsolom vonóhorogra szerelhető bicikliszállítóval kapcsolatban.
"A cél:
4 bringa egyidejű szállítása (adapteres kiegészítés a 4. bringához tehát kell)
egyszerű fel- és leszerelés
biciklik egyszerű fel- és lepakolása, rögzítése
több, akár rövidebb útra is, azaz szinte rendszeres használat a terv (ezért fontos, hogy magát az eszközt is könnyen le lehessen szerelni)
Milyen kiegészítők beszerzése javasolt?Ezek lennének első ránézésre (jöhet javaslat más típusra, márkára, de a fenti célokat szolgálnia kell annak is):
KERÉKPÁRTARTÓ THULE VELOCOMPACT 926
KERÉKPÁRTARTÓ THULE VELOCOMPACT 927
KERÉKPÁRTARTÓ THULE VELOSPACE XT, 939
Előre is köszönök minden véleményt és segítséget!
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen