Új hozzászólás Aktív témák
-
fLeSs
nagyúr
Wow, sikerült végigmennem egy PGT versenyen... Igaz kevés volt a nevező, de tapasztalatnak jó volt, mert kiderült 1-2 dolog.
Az egyik amit már a Cadillac-kel is észrevettem, hogy kb. a 10 körtől kezdődően az autó elkezd csúszkálni, volt két kanyar, ahol a 10 körtől kezdve majdnem minden körben kipördültem... onnantól mini gázokat (5-10%) kellett adnom a kanyarban, hogy ne csússzon meg az autó.
A másik (amit már eddig is tudtam, mert úgy általánosságban igaz rám), hogy türelmetlen vagyok. Az előttem lévő C6R fickó az első pár körben egyértelműen lassabb volt nálam, és qrvára felidegesített a nagyon korai fékezéseivel, nemis tom hogyan került elém az időmérő alapján. Na aztán persze idegből sikerült megcsúsznom és onnan már nem volt esélyem beérni a pit miatt, ő meg szépen cammogva beért első helyen, vicc.
A harmadik, hogy a Bathurston a jövőben csak akkor és olyan versenyen fogok indulni (ami hivatalos), ahol kevesen vannak, mert sok versenyzővel nemtok megbírkózni, folyamatosan gyomoridegem van mert nemtok az ellenfelekben megbízni, ezen a pályán bárki bármikor megcsúszhat, nekimehet a palánknak stb. és ha ott vagyok a közelében akkor valszeg nekem is annyi."I press keys on a keyboard all day and click a mouse in front of a glowing rectangle. Somehow that turns into food and shelter."
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Texasban készül az első 3D-nyomtatott hotel
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- Mini-ITX
- Milyen TV-t vegyek?
- Milyen monitort vegyek?
- Apple iPhone 16 - ígéretek földje
- Google Pixel 9 Pro XL - hét szűk esztendő
- Dell asztali gépek
- Xbox Series X|S
- További aktív témák...
- Dell Latitude 7430 2 in 1 - i7 1265U/32GB/256GB SSD
- Tyű-ha Lenovo Thinkpad T14s G2 Üzleti "Golyóálló" Laptop 14" -50% i5-1135G7 4Mag 16GB /256GB FHD IPS
- Gigabyte Ryzen Gaming PC: RTX 2060 Super 8Gb / 16Gb Ram / 512Gb SSD
- LENOVO LEGION GO 83E10032HV + INGYEN futár
- HP Pavilion x360 14-dy Érintős hajtogatós Laptop Tab 14" -35% i5-1135G7 16/512 FHD IPS
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen