Új hozzászólás Aktív témák

• #351 Geller72 veterán Dorien #350

  Új Válasz 2016-10-16 19:17:16 #351

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Geller72

  veterán

  válasz Dorien #350 üzenetére

  Én nagyjából nyolc éve éltem meg amit elvileg sok esetben szerencsés emberek trauma nélkül, a korral együtt (talán) megélnek. Nem mondom hogy simán ment, mert nekem is egy trauma okozta. Kb másfél év kellett, hogy talpra állnak. Orvosi segítség nélkül. Nem is igazán tudom, hogyan sikerült, talán simán csak az idő oldotta meg. Maga az "ébredés" sem ment könnyen. . Ahogy elkezdtem kutatni a világ fontos kérdéseit, a kérdések csak egyre gyűltek, a válaszok meg elmaradtak. De az most valamennyire vigasztal, hogy ahogy akkor olvastam, Einsteinnek sem ment ez a része. . Élete vége felé, ahogy egyre jobban kereste az élet értelmét - fogalmazzunk inkább így, bár ez sokkal inkább csak egy összefoglaló, gyűjtőnév a problémára, magára - egyre csak gyűltek benne a kérdések, és most már tudom, mi az amit akkor érezhetett. Egyfajta kilátástalanságot, kiégettséget, hogy nem kapott választ a kérdéseire. A legfontosabbakra. Ahogy mi is keressük az utunkat, egyre több dologra vagyunk kíváncsiak. Többen azt mondták, hogy ne is foglalkozzak én sem ezekkel a kérdésekkel, mert csak beleőrülök a meg nem kapott válaszokra és lehangolttá tesz a kudarc. A feljebb említett úriember is átélte ezt a kudarcot. A Hogyan látom én a világot (letöltő link) című, többnyire életrajzi könyvében ebből annyira sokat nem is lehet tetten érni, de vannak olyan életrajzi írások, amikben tisztán látható, hogy zsákutcába került és dühös volt, amiért nem tudta megoldani a problémákat. Ennek hatására mondhatjuk, hogy szögre akasztotta a mundért, nem igazán foglalkozott utána komolyabb dolgokkal. Igaz, ekkor már azért öreg volt. . Ahogyan én is kezdek "kifele menni" az időben. És nem kaptam választ a kérdéseimre, de már nem is fogok. Megértettem, hogy a legfontosabb kérdésekre, amik legalábbis akkor nekem a legfontosabbak voltam, soha nem kapok választ. Nem azt mondom, hogy beletörődtem, de ez van. Sokkal jobban aggaszt az, hogy azt hittem, az útkeresésem rövid lesz, hamar rátalálok önmagamra, megértem és elfogadom, mi a fontos nekem, az én életemben. Nem így történt ez sem. Még mindig keresem az utam. A fő probléma az, hogy egyfajta általános érdektelenséggel is jár. Azaz nagyjából semmi sem érdekel. Mint amikor valaki kiég. Azt hiszem ahhoz lehet hasonló. Régebben sokat olvastam, moziztam, stb. Most nem érdekel. Egy filmet nem nagyon tudok végignézni, mert nem köt le. Talán ez a legjobb kifejezés. Semmi sem köt le. Nem hinném, hogy az ingerküszöböm emelkedett volna meg ennyire. Nincs jövőképem. Régen mindig volt valami, ami előrevitt, ami tűzbe hozott, aminek mondjuk éltem. Ami valamilyen célként előre vitt. Most évek óta nem találok ilyet.

Új hozzászólás Aktív témák