Kikopik a Vista a magyar internetről

A magyar internetezők számítógépein futó operációs rendszerek mezőnyében lassan, de biztosan szorul a partvonalra a Windows Vista. Az öt évvel ezelőtt piacra dobott, de a felhasználók által jellemzően idegenkedéssel fogadott Windows-kiadás részesedése a Gemius SA internetes statisztikái szerint már csak 4 százalék volt a karácsonnyal záruló héten Magyarországon.

Hirdetés

A Vista 2009 októberében volt a népszerűségének csúcsán: az utódja kiadását megelőző héten a hazai internetezők számítógépeinek 9,38 százalékán futott, majd ezután kezdett stabilan apadni a részesedése. A Windows 7 már három hónappal a piacra kerülése után megelőzte: az új kiadást 2010 negyedik hetében már több hazai számítógépen használták.

A hazai statisztikákat a Gemius a gemiusTraffic weboldalforgalom-elemző szolgáltatásával magyar oldalakon gyűjtött adatok alapján készíti. A piackutató közlése szerint ezt az eszközt ma „több mint száz” hazai weboldal használja, melyek közt van bank honlapja és népszerű hírportál egyaránt. A december 25-én záruló héten 776 millió lapletöltés volt az alapja a mérésnek.

Jellemzője az asztali és noteszgépeken használt operációs rendszerek magyarországi piacának, hogy a mérések kezdete, 2007 eleje óta gyakorlatilag változatlan, 96 százalék feletti részesedéssel a Microsoft Windows uralja azt. Az alternatívák – melyekből a statisztikákban szám szerint mindössze kettő kimutatható létezik: a Mac OS X és a Linux – egyike sem tudott öt év alatt túlnőni az 1 százalékos elterjedtségen, csak megközelíteni tudta ezt a lélektani küszöböt. A piacról teljesen hiányzik a dinamizmus, rendszerint csupán annyi változás történik, hogy az új Windowsok megjelenésével az egyes Windows-verziók részaránya módosul az alapvetően változatlan nagyságú Microsoft-szeleten belül.

Windowsok háborúja: XP, Vista és Windows 7 (zöld, kék, illetve piros)
Windowsok háborúja: XP, Vista és Windows 7 (zöld, kék, illetve piros)

2011 utolsó előtti hetében a Windowsok eloszlása a következőképpen alakult: Windows XP (54,93%), Windows 7 (37,02%) és Windows Vista (4,06%). A Vista háttérbe szorulása mellett figyelmet érdemel egy másik trend: a több mint tízéves XP befolyása lassan 50 százalék alá csökken. Ezzel a hazai OS-erőviszonyok egyre inkább szinkronba kerülnek a nemzetközi mérések adataival. A Net Applications globális statisztikájában már most is hasonló számok szerepelnek, azzal az eltéréssel, hogy a Vista és a Mac OS részesedése (8,44%, illetve 6,36%) ott szignifikánsan magasabb.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények