Mindössze három hónapra volt szüksége a Windows 7-nek ahhoz, hogy elterjedtségben utolérje és megelőzze Magyarországon az elődjét, a Vistát. A Microsoft tavaly október 22-én bemutatott új operációs rendszere a hazai internetezők 8,41 százalékának számítógépén futott a múlt héten, míg a korábbi kiadás részesedése 8,18 százalékra apadt – derül ki a Gemius SA internetes statisztikájából. A helycserére a múlt héten került sor.
A Vista a Windows 7 által most abszolvált népszerűségi szintet tavaly márciusban, több mint két évvel a széles körű piaci bevezetését követően érte csak el, azaz nyolcszor annyi idő alatt, mint az utódja. A sokat kritizált rendszer tavaly októberben volt a népszerűségének csúcsán Magyarországon: a Windows 7 kiadását megelőző héten a részesedése a hazai internetezők számítógépein 9,38 százalékos volt, majd ezután apadni kezdett. A trendet látva valószínűsíthető, hogy a Windows 7 heteken belül túllépi a 10 százalékos küszöböt, ami az elődjének sosem sikerült.
A trend: a kék vonal a Vista, a piros a Windows 7
De hiába a lendületes start, az újabb előzés odébb van még: a több mint nyolc éve megjelent Windows XP ugyanis óriási előnnyel vezet, részesedése – bár folyamatosan csökken – még ma is 81,66 százalék. A teljes kép kedvéért szólni kell az operációs rendszerek tabellája alsóházának szereplőiről is, noha ezek egyike sem tudta átlépni az 1 százalékos lélektani részesedéshatárt a hazai piacon. Ezek sorrendben: a Mac OS X (0,59%), a Linux (0,57%), a Windows 2000 (0,27%) és a Windows 2003 (0,13%).