Résztulajdonosok lesznek a Telekom dolgozói

Munkavállalóiból csinálna résztulajdonosokat a Magyar Telekom, derül ki a vállalat hétfői közleményéből. A rendes juttatási csomagon felüli javadalmazásból a Magyar Telekom Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. állománya is részesülhet.

Hirdetés

Idén júniusi árfolyamértéken 100 000 forintnyi részvényjuttatást tervez szétosztani alkalmazottai között a Telekom. Ez azt jelenti, hogy a jövőbeni osztalékra is jogosultságot szerezhetnek a dolgozók. A projekt feltétele, hogy „a 2016. december 31-én lezárt évre vonatkozó tényleges MT-Hungary szegmens működési szabad Cash Flow mutatója meghaladja a 2015-ös év végi azonos mutatót”.


(forrás: Telekom) [+]

A tervek szerint idén júliusban tart bevásárlást a Magyar Telekom, ekkor maximum 1,6 millió saját részvény vásárlása történhet meg, majd a kifejezetten erre a célra létrehozott munkavállalói résztulajdonosi program szervezetben (MRP) helyez el. Hogy sikerült-e növelni az operatív Cash Flow értékét az előző évhez képest, 2017 februárjában derül majd ki. Amennyiben igen, akkor jövő áprilisban az MRP maximum 7500 munkavállaló között osztja szét a papírokat, amivel ezután azt csinálnak, amit akarnak – megtarthatják a jövőbeni osztalék reményében, vásárolhatnak hozzá további részvényeket, vagy akár el is adhatják ezeket.

Jelenleg 1 milliárd 42,7 millió Magyar Telekom részvény van a piacon, a Budapesti Értéktőzsdén 1997. november 14-e óta kereskednek a vállalat papírjaival. A 100 forintos kibocsátási névértékhez képest jóval többet érnek most az MTELEKOM feliratú részvények, a pénteki záráskor 473 forinton álltak, éves viszonylatban a legmagasabb jegyzés 475 forint volt, a legalacsonyabb pedig 375 Ft. A BÉT átlagos napi forgalma 516 millió forint a Telekom papírjai tekintetében az elmúlt öt hónap adatai alapján.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények