Tavaly a széles sávú internet-hozzáférések száma Magyarországon 53 százalékkal nőtt – derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) jelentéséből. Az NHH adatai szerint 2006 decemberében az ADSL-hozzáférések száma több mint 31 ezerrel, 613 ezerre, a négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató ügyfeleinek száma pedig 15 ezerrel, 293 ezerre emelkedett, azaz a gyorsjelentésben adatot közlő szolgáltatók előfizetéseinek száma összesen 906 ezer volt. Ez azt jelenti, hogy az év végére közel 1 millió ADSL- és kábelmodemes előfizetés volt hazánkban (hiszen a gyorsjelentésben szereplő kábelmodemes adat csak a négy legnagyobb, a hazai piacon 75-80 százalékos részesedéssel bíró szolgáltató adatait tartalmazza.)
Az öt egykori monopolszolgáltató, az Emitel, a Hungarotel, az Invitel, a Magyar Telekom és a Monortel, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (PanTel, Tele2, GTS Datanet, eTel) és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok (UPC, T-Kábel, Fibernet, EMKTV) önkéntes adatközlésére épülő jelentés szerint a széles sávú hozzáférések száma november végén 859 ezer volt. Amint arról egy mai hírünkben beszámoltunk, az IDC piackutató a nyár végén még csak 800 630 előfizetést tartott nyilván.
Decemberben egyébként a folytatódott a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak számának csökkenése: a vonalak száma bő 9 ezerrel, 3,35 millióra csökkent. A hónap során az előfizetők 8056 földrajzi számot hordoztak, így a 2004 januárja óta más szolgáltatóhoz átvitt számok száma összesen 173 175-re emelkedett – áll az NHH jelentésében.
Hirdetés
Tavaly belelendült az ADSL-piac
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Az Invitel és a Hungarotel is felturbózza az ADSL-t
A volt monopolszolgáltatók közül utolsóként az összeolvadással elfoglalt két vállalat lépett.
Távközlés 5
-
Telefon nélküli ADSL a Magyar Telekomtól
Március 30-tól a Magyar Telekom elérhetővé teszi nagykereskedelmi partnerei számára a telefonszolgáltatás nélkül igénybe vehető ADSL-t.
Távközlés 30
-
Kitart az ADSL-piac lendülete
Januárban is több mint 30 ezerrel nőtt a széles sávú internet-hozzáférések száma.
Távközlés 0
-
Összeolvadhat az Invitel és a Hungarotel
A GVH Versenytanácsa engedélyezte, hogy a Hungarian Telephone and Cable Corporation irányítást szerezzen a Matel Holdings N. V. felett.
Távközlés 0
Előzmények
-
Extrém sebességre gyorsítja a chellót a UPC
Az előfizetők március 1-jétől 1,2, 5, 10 és 20 megabites korlátlan csomagokkal netezhetnek tovább.
Közösségi média 113
-
Lendületben a szélessáv-piac
Novemberben több mint 5 százalékkal nőtt az ADSL- és kábeles előfizetések száma.
Távközlés 0
-
Ingyen gyorsítja az ADSL-t a Tvnet is
Az első válasz a Magyar Telekom lépésére: egyes előfizetők letöltési sebessége akár az ötszörösére is nőhet.
Távközlés 0
-
Gyorsul a telekomos ADSL. Mit lépnek a többiek?
A UPC válaszlépést tervez, az egyesülő Invitel és Hungarotel egyelőre nem ezzel foglalkozik.
Távközlés 70
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen